Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Végre siker: Szijjártó megígérte, nem lakoltatják ki Lipótmezőről az egészségügyi dolgozókat

Ez a cikk több mint 2 éves.

„Szijjártó Péter ígéretet tett arra, hogy nem lakoltatják ki az OPNI területén található szolgálati lakásokból az ott élőket” – írja Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese egy Facebook-bejegyzésben. A lipótmezei volt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területén élő egészségügyi dolgozók és családjaik sorsa hónapok óta kérdéses, most remélhetőleg lezárul a történet.

Az OPNI területén mai napig bérelnek lakást egészségügyi dolgozók, őket december óta kilakoltatással fenyegeti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Annak köszönhetően alakult ki ez a helyzet, hogy a 2007 óta üresen álló Lipótmező-épületegyüttest a kormány a Közép-európai Oktatási Alapítvány vezetésére bízná, akik bentlakásos elitiskolát üzemeltetnének az egykori elmegyógyintézet helyén.  Az OPNI 2007-es megszűnése után a telek a magyar állam tulajdonába került, így annak kezeléséért egészen idén májusig az MNV felelt.

A lakók az OPNI egykori dolgozói, akik közül sokan ma is aktív egészségügyi dolgozók, de élnek ott egykori dolgozók családtagjai is. A szóban forgó ingatlanok, lévén utcai bejáratúak, nem feltétlenül jelentenének akadályt az épületegyüttes felújításában, most mégis kilakoltatás fenyegeti a bennük élőket. Őket az MNV eredetileg arra szólította fel, hogy 30 napon belül hagyják el a lakóhelyüket, mert „nem rendelkeznek érvényes bérleti jogcímmel”.

Őrsi Gergely második kerületi polgármester tavaly év végén lapunknak azt nyilatkozta, hogy a közeljövőben nem fogják kilakoltatni az OPNI lakóit, mert az MNV decemberben ennek még csak a jogi előfeltételeit végezte, ráadásul akkor még bőven tartott a téli kilakoltatási moratórium. A polgármester azt is elmondta, hogy a területen üres lakások is állnak, amelyeket szociális bérlakásokként is tudnának hasznosítani, és továbbra is szeretnének kiadni lakásokat egészségügyi dolgozóknak.

Közben az érintett családok közül többen bíróságra vitték az ügyet a Handó-ügy kapcsán felmondott egykori bíró, Szepesházi Péter II. kerületi ügyvéd segítségével, de aktívan segítette az ügyüket Orosvári Zsolt is, aki a Kezdjetek el élni, az Ágyat az anyukáknak! és a Klímát a kórházakba! akciók révén ismerhetett meg korábban a közélet. Tordai szerint „nekik és a munkájukról tudósító médiának köszönhető, hogy a hatalom nem tudott könnyedén elbánni a kisemberekkel, akik a civil támogatásnak köszönhetően bátran kiálltak az érdekeikért.

Ennek ellenére a Vagyonkezelő a kilakoltatások végrehajtására pert indított a lakók ellen. Eközben Őrsi Gergely második kerületi polgármester tárgyalásokat kezdeményezett a kormánnyal a szolgálati lakások átvétele és az ott élők lakhatásának biztosítása érdekében.

Május közepén az OPNI területe átkerült a Külgazdasági és Külügyminisztérium kezelésébe, a közel 30 család lakhatásának biztosítása érdekében Tordai ekkor kezdeményezett találkozót Szijjártó Péterrel, aki a párbeszédes politikus állítása szerint ígéretet tett arra, hogy nem lakoltatják ki az ott élőket. A külügyminiszter azt is kifejezte, hogy a II. kerületi önkormányzattal partnerként fognak együttműködni az ügyben, és a szolgálati lakások kezelését – Őrsi Gergely polgármester kezdeményezésének megfelelően – átveheti a helyhatóság.

„Korábban számos kemény csörténk volt Szijjártó Péterrel, ezért becsülöm, hogy ez ügyben ő is félre tudta tenni alapvető ellentéteinket, és nyitottan állt a felvetéshez. Szerdai minisztériumi egyeztetésünkön végül biztosított arról, hogy senkit nem raknak az utcára, és az önkormányzattal partnerségben biztosítják az érintett családok lakhatását és helyben maradását”

– írja Tordai, aki szerint a siker csapatmunka volt: „a lakók bátorsága, a civilek állhatatossága, a média figyelme és a polgármester konstruktivitása nélkül én sem érhettem volna célt a miniszternél. Ez a történet világosan megmutatja: a közösség ereje, az emberek hatalma előtt a hatalom emberei is fejet hajtanak.”

Tordai teljes bejegyzése itt olvasható: