Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kilakoltathatják a Lipótmező területén élő egészségügyi dolgozókat

Ez a cikk több mint 1 éves.

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) területén mai napig bérelnek lakást egészségügyi dolgozók. Őket most a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kilakoltatással fenyegeti – írta meg az Alfahír.

Múlthéten derült fény arra,  hogy a 2007 óta üresen álló Lipótmező-épületegyüttest a kormány a Közép-európai Oktatási Alapítvány vezetésére bízná, akik bentlakásos elitiskolát üzemeltetnének az egykori elmegyógyintézet helyén.  Az OPNI 2007-es megszűnése után a telek a magyar állam tulajdonába került, így annak kezeléséért jelenleg az MNV felel.

A lakók az OPNI egykori dolgozói, akik közül sokan ma is aktív egészségügyi dolgozók, de élnek ott egykori dolgozók családtagjai is. A szóban forgó ingatlanok, lévén utcai bejáratáúak, nem feltétlenül jelentenének akadályt az épületegyüttes felújításában, most mégis kilakoltatás fenyegeti a bennük élőket.

Az Alfahír birtokába jutott dokumentumok szerint az MNV arra szólítja fel a lakókat, hogy 30 napon belül hagyják lakóhelyüket, mert „nem rendelkeznek érvényes bérleti jogcímmel”.

A bérleti szerződések között vannak olyanok, amelyeket az OPNI-val kötött közalkalmazotti jogviszonyhoz kötöttek, és vannak olyanok is, amik határozatlan időre szólnak. Az Alfahírnek nyilatkozó Szepesházi Péter, bíró* szerint az előbbivel rendelkező lakók vannak rosszabb helyzetben, őket azért perlik, mert az MNV szerint az OPNI megszűnésével a jogviszonyuknak is vége, akinél viszont ilyen fogást nem találnak, azoknak egyelőre nem szólnak semmit. Szepesházi azt is elmondta, hogy az OPNI területén jellemzően kisjövedelmű egészségügyi dolgozók élnek.

Őrsi Gergely, II. kerületi polgármester azt nyilatkozta lapunknak, hogy a közeljövőben nem fogják kilakoltatni az OPNI lakóit, mert jelenleg az MNV ennek csak a jogi előfeltételeit végzi, és különben is téli kilakoltatási moratórium van érvényben.

Őrsi azt reméli, hogy amíg ez tart, meg tudnak egyezni az MNV-vel arról, hogy a jelenlegi bérlők önkormányzati bérlőkké váljanak.

Hozzátette, hogy a területen üres lakások is állnak, amelyeket szociális bérlakásokként is tudnának hasznosítani, és továbbra is szeretnének kiadni lakásokat egészségügyi dolgozóknak.

*Frissítés 12.21. 10:45 – Korábban tévesen állítottuk, hogy Szepesházi Péter bíró. Szepesházi bírói szolgálati viszonya 2018-ban megszűnt, jelenleg ügyvédként dolgozik.