Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A munka nélkül maradt munkások rég megdolgoztak azért, amit Orbán „ingyenpénznek” nevez

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel szokásához híven a Kossuth Rádión keresztül szólt a néphez (az interjút itt lehet visszahallgatni), bejelentve többek között, hogy bővítik a járvány elleni védekezésre készenlétben álló infrastruktúrát, egyebek mellett hotelek és további járművek bevonásával, ahogy arról is tájékoztatott, az egészségügyi dolgozók félmilliós bónuszban részesülnek a rájuk nehezedő óriási teher ellensúlyozására.

Ezek mellett némi sorosozással megspékelve szidta egy kicsit Brüsszelt, mert a járvány helyett véleménye szerint indokolatlan módon Magyarországgal foglalkozik, utóbbi időben egyre elhatalmasodó egyenruha-fetisizmusa jegyében beszélt a katonai vezénylési tervről, szót ejtett a húsvét és a kijárási korlátozások viszonyáról, valamint a papok feladatairól a félelem legyőzésében, de megnyilatkozott arról is, hogy mennyi segítség érkezik keletről, és kijelentette, minden emberélet megmentéséért küzdeni fognak.

És ki nem hagyta volna, hogy elismételhesse a munkaalapú társadalomról szóló mantrát is, miszerint – annak ellenére, hogy évek óta hallgathatjuk, hogy Magyarország gazdasága milyen csodásan teljesít – nincs ingyenebéd.

Ebben persze gazdasági szempontból van ráció, még ha nem is valami emberközpontú. A munkaalapú társadalommal kapcsolatban a miniszterelnök kifejtette:

„Én nem szeretnék visszakanyarodni, és nem szeretném, ha hazám visszakanyarodna a segélyalapú gazdaságnak az időszakába. Mert a segélyezésnek a végén hitelt kell felvenni, abból eladósodás következik. Tehát az én fejemben ez úgy néz ki, hogy van a segélyalapú gazdaság, a segély, alamizsna, leértékelődés és függőség. És a végén az egy kuncsorgó élet.

És van a másik útvonal, az a munkaalapú gazdaság, ahol van munka, kereset, önbecsülés, függetlenség és a végén van büszke élet. Hát ezt nem lehet feladni. Ezért nekünk munkahelyeket kell megőrizni és teremteni.”

Arról a miniszterelnök nem beszélt, hogy a keresetet, önbecsülést, függetlenséget, és a végén a büszke életet úgy képzelte-e el, mint mikor bevezették a közmunkaprogramot, vagy úgy, mint mikor a bérből élők tömegeit szolgáltatták ki a tőkének a rabszolgatörvénnyel, miközben gyakorlatilag minden egyes gazdaságpolitikai és munkajogi változtatásról szóló döntést a cégek érdekeiben hoztak meg.

Mindenesetre azt is elmondta a miniszterelnök, hogy annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyi megszűnik – noha arról továbbra se szólt, ezt a közmunkaprogram keretein belül képzelik-e el, vagy valami más módon. Mondjuk a kormány eddigi tevékenysége alapján gyaníthatjuk, hogy egyszerre szívatja majd fel a munkanélkülieket közmunkával, miközben igyekszik majd ösztönözni a cégeket, hogy használják ki a rengeteg munkanélküli jelentette olcsó munkaerőt, akiket lehet aztán dolgoztatni az exportra termelő iparágakban, ha majd némiképp magára talál a külföldi kereslet.

A műsorvezető kérdésére, miszerint egyesek azt javasolják, adjanak pénzt az embereknek (ezzel a megoldással a társadalom vásárlóerejének szintjét tartanák fenn, hogy ne omoljon össze a belső kereslet), a következőt válaszolja a miniszterelnök:

„Hát én szívesen osztogatok pénzt! Hol van az a pénz? Tehát itt látom, mindenki beszél, az ellenzéki térfél különösen valami Európai Uniós pénzekről, én egy fillért nem látok ebből. Ezek tényszerűen nem igaz állítások, tehát ingyenpénz sosincs.

Pénzt lehet osztogatni, de minden pénzt előbb vagy utóbb meg kell termelni. Ha először osztottad szét, akkor utána kell megdolgozni érte. De olyan, hogy ajándékként, munka nélkül, erőfeszítés nélkül pénzhez juthasson egy közösség és azt csak úgy szétoszthassa, olyat még a világ nem látott.”

Na most azt hagyjuk is, hogy ha az ellenzék által emlegetett kétezermilliárdos mentőcsomagról nem is hallott a miniszterelnök, vagy esetleg másképp képzeli el a felhasználását, de azt tudhatjuk, hogy az Európai Bizottság épp százmilliárd eurót készül rásózni a tagállamokra, amiből az EU-tól merőben szokatlan módon többek között épp a lakosság pénzzel öntözését lehetne finanszírozni.

Természetesen igaza van abban Orbánnak, hogy ez nem ingyenpénz, de valahogy akkor nem szokott ilyen finnyás lenni, mikor a kohéziós alapból infrastrukturális beruházásokra lehet pénzeket lehívni, amiből egyszerre lehet etetni a Mészáros-féle építőipari vállalatokat, és vasutat építeni mondjuk azért, hogy hatékonyabban lehessen BMW-ket exportálni nyugatra.

Ahogy az is épp időszerű beismerés a miniszterelnök részéről, hogy szívesen osztogat pénzt.

Láthattuk, milyen szívesen osztogatja, mikor Mészárosnak kell osztogatni, nehogy a veszteséges Mátrai Erőmű a nyakán maradjon, mert aztán neki kell bezárnia, vagy átalakítania, hogy évek múltán is üzemelhessen a jelenleg különösen szennyező üzem. Noha egy esetleges felújítás költségeiből valószínűleg egy új napelemparkot is felhúzhatna.

Mert persze az erőmű csak addig kellett, hogy magántulajdonban, többek között Magyarország leggazdagabb emberének a kezén legyen, míg profitábilis volt a működése. Amint veszteségessé vált, jött a kormány és jól kimentette, nehogy már ráfizetéses legyen az üzlet. Az osztogatás megtörtént.

De nemcsak gyerekkori barátjának, vejének is osztogat Orbán, Tiborcz István nem véletlenül került fel a leggazdagabb magyarok listájára, még ha ez azzal is járt, hogy cége számolatlanul nyelte a közpénzt, amit egyébként minden bizonnyal fel lehetett volna használni oly módon, hogy azért a nép is jobban járjon, legalább annál, hogy a sötétben kelljen botorkálnia. Na, de family first.

Történt itt további osztogatás is, például Schmidt Mária alapítványa, az alternatív történelemértelmezésben utazó Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványnak is odaítélt a kormány két épületet, de az egyházak se panaszkodhatnak, hisz feléjük is irányul némi osztogatás, ingatlan és ingó vagyon formájában.

Lehetne persze folytatni a sort napestig, csak épp értelme nem lenne, mert soha senki nem érne ennek a cikknek a végére, így is elég hosszúra nyúlik.

Ami viszont még inkább szemet szúr, hogy Orbán szerint először meg kell termelni a pénzt – gondoljunk erről bármit is, az bizonyos, hogy az a pénz meg vagyon termelve.

Különben miből osztogathatna ennyit a kormány?

Meg vannak termelve azok az adóforintok amiket elosztogat, csak úgy tűnik, mikor a miniszterelnök gazdasági hátországának vagy multinacionális cégeknek kell vissza nem térítendő támogatást nyújtani vagy földeket osztogatni, vagy arany gyertyatartót az egyházaknak, miegymást, valahogy a jelenlegi rendszer sokkal bőkezűbb, mint amikor a nép szenved szükséget.

Nem elég, hogy az EU legfukarabb munkanélküli segélyezésével vágunk neki a válságnak, a kormány egyelőre nem adja semmi jelét annak, hogy a pannon puma gazdasági sikereit a néppel is megossza, és ennek okára igen nyugtalanító, de racionális magyarázatunk is van.

Ez pedig felér az előre kitervelten, aljas szándékból  elkövetett népnyúzás tényállásával.

Mert ott van az a pénz! Nem más termelte meg, mint a nép, az istenadta nép, a gyárak szalagjai mellett állva, és a multik call centereiben ülve, a kocsmák pultja mögött és a fodrász-szalonokban, a teherautók volánjánál, és nem feledhetjük, hogy ott termeli az otthonokban nap mint nap megbecsülés és fizetség nélkül robotolva, hogy legyen, aki másnap eladja a munkaerejét a tőkének.

Azonban ezt a rengeteg-rengeteg megtermelt pénzt Orbán nem akarja visszaadni a népnek, mondván a pénzért előbb meg kell dolgozni. Én meg amondó vagyok, megdolgoztak már ezért a pénzért nemcsak a jelenlegi, de az előző generáció is, mégsem jólét lett belőle, hanem medencés házak, luxusautók, yachtos nyaralás és magánrepülőzés, a színesen villogó számok a tőzsdék óriás kijelzőin, meg mérgező gabonafeldolgozó.

Persze, ez a pénz nincs mind az államkasszában, a legnagyobb része Magyarország új urainak zsebében és a befektetési alapok tőkéjében végezte.

Mindazonáltal láthattunk már olyat, hogy egy tőkés, például Mészáros valami fontos dologra áldozta vagyona töredékét. Persze, tette ezt önfényezési céllal, hisz a gazdag filantróp mindig jobban hangzik, mint a népnyúzó oligarcha. De az irány jó.

Csak épp sokkal jobban nézne ki, ha ezt az adományozást az állam szervezné, nem kérné hozzá az adakozó hozzájárulását, és addig költené a Mészároshoz hasonló helyzetben lévő tőkések vagyonát, míg meg nem oldja a fennálló társadalmi problémákat. Ha pedig elfogyott a gazdagoktól elvehető pénz, akkor a Mátrai Erőmű mellett a rentábilis üzemeket is társadalmi tulajdonba lehet venni, talán mind jobban járnánk, ha a tulajdon nélküliek kemény munkájával megtermelt érték nem egy szűk csoport zsebében kötne ki.

Akkor pedig arra se lenne szükség, hogy az állam „ingyenpénzt” folyósítson a munka nélkül maradtaknak, és a miniszterelnöknek se kell majd ilyesmi miatt aggódnia.