Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ha tényleg mi voltunk Európa húzóereje, akkor most miért mi vagyunk a legfukarabb válságkezelők?

Vajon hányszor hallottuk az elmúlt években a miniszterelnök szájából vagy valamelyik kormánypárti beszélő fejtől, hogy Magyarország egész Európa gazdasági húzóereje, a magyar gazdaság képviseli a jövőt, és nálunk nő a legjobban a gazdaság?

Ha annyi 1 forintosunk lenne, ahányszor ezt hallottuk, takaros kis pénztartalékunk gyűlhetett volna össze.

És akkor talán nem állnánk itt a magyar társadalom egy jelentős részével együtt egy válság küszöbén, számottevő megtakarítások nélkül.

Szóval mi voltunk a pannon puma, és a világ csudájára járt a mi átlagon felüli gazdasági növekedésünknek. Aztán mire volt elég ez a fenenagy gazdasági növekedés?

Ha 2020 márciusának utolsó napjaiban szétnéz az ember a világban, akkor azt látja, hogy a legmegátalkodottabb népnyúzók, a leszivárgó gazdaság (trickle-down economics) meséjében rendületlenül hívők (tudjátok, ők azok, akik szerint ha csökkentjük a gazdagok adóit, az ők plusz gazdagságából majd lecsorog nekünk is), és az állami beavatkozás nagy ellenzői is úgy szórják a közpénzt, mintha nem lenne holnap.

A tőzsdék rekordgyenge napjai annyira ráijesztettek a minimális állam és maximális profit híveire világszerte, hogy gondolkodás nélkül dobták sutba évtizedeken át dédelgetett nézeteiket, amelyek védelmében korábban egész társadalmakat kárhoztattak örökös szenvedésre – a görögök erről tudnának mesélni.

Szóval sutba dobták az egészet, és most hirtelen rájöttek, hogy egyszer állampolgároknak a kezébe adni készpénzt, talán nem is olyan égbekiáltó gazdasági bűn, mint korábban szajkózták.

Boris Johnson konzervatív brit miniszterelnök, aki fél éve még Corbyn vasút-államosítási tervei miatt kongatta a vörös vészharangot, most szépen vasúttársaságokat államosít, és csak úgy mellekésen, milliók szeme láttára döfi bele a szimbolikus kést saját politikai édesanyjába és az elmúlt fél évszázad uralkodó gazdasági paradigmájába, a neoliberalizmusba.

Donald Trump, a nagyvállalatok delegáltja a Fehér Házban hatalmas közpénzzuhanyt zúdít barátai nyakába, de már az oligarchikus kapitalizmus központjában sem teheti ezt meg úgy, hogy közvetlen pénzösszegeket ne juttatna az egyszerű emberek zsebébe is.

Spanyolországban felfüggesztik a lakbérek fizetését, és elbocsátási moratóriumot jelentenek be, és szinte az összes európai kormányzat valamilyen ideiglenes alapjövedelmet vezet be, vagy átvállalja a válság sújtotta dolgozói rétegek béreinek jelentős részeit. Még a térségünk oly politikai oligarchái, mint a cseh Babiš vagy a román Orban is meglépi ugyanezt.

Két kormányzat van, amelyik leginkább marad a régi recepteknél, a koronavírus által végzetesen megfertőzött neoliberalizmus ortodoxiáinál: a lengyel és a magyar.

Igen, jól hallottátok, a „lázadók”, az „unortodoxok”, Európa fenegyerekei.

Orbán Viktor az elmúlt hetekben két darab gazdasági válságcsomagot is bemutatott, amelyekben eddig olyan „radikális” lépésekig mert elmenni, mint az adócsökkentés és adóelengedés, illetve a hiteltörlesztés felfüggesztése. Vagyis addig merészkedett, ahonnan mások elindulnak.

Szinte senki nincs (az egy Bokros Lajost leszámítva), aki szerint a hiteltörlesztési moratórium ne lenne jó ötlet, és abban aztán tényleg mindenki egyetért, hogy az adócsökkentés és adóelengedés is szuper dolog. Volt. Pár hete. És akkor is csak kezdeti lépésnek.

Időközben magyar állampolgárok tömegei veszítik el a megélhetésüket, és rajtuk aztán csöppet sem fog segíteni, hogy a nem létező jövedelmük után nem kell járulékot fizetniük. Kis- és középvállalkozások lehetetlenülnek el, mert bármennyire szeretnék, nem tudják kifizetni alkalmazottaik bérét nulla forgalom mellett.

Ezek a folyamatok magukat gerjesztik, spirálisan terjednek, a ma jövedelmét elvesztő dolgozó, holnap kieső kereslet, holnapután pedig jövedelmét elvesztő második dolgozó, és így tovább. Ezeket a folyamatokat kellene megállítani azzal, hogy legalább ideiglenesen az állam beszáll a polgárai megélhetésének közvetlen finanszírozásába.

De persze-persze a mi kormányunk ott tart, hogy Kocsis Máté még március 30-án is azzal söpri le az egészségügyi dolgozóknak béremelést követelő ellenzékieket, hogy most, amikor annyian maradnak munka nélkül, akkor „ez nem a jó hozzáállás” (itt 3:00-tól). Értsd: amikor annyian maradnak munka nélkül, akkor az egészségügyi dolgozók örüljenek, hogy lyuk van a …, szóval örüljenek, hogy munkahelyük van.

Mert ha nem lenne, akkor arra igazán várhatnák, hogy a kontinens legszégyenteljesebb munkanélküli segélyezése majd védőhálót húzzon ki alattuk.

Ugyanezen a napon Orbán Viktor a parlamentben a Párbeszéd kérdésére azt válaszolta, „teljesítmény nélkül” nem ad senkinek pénzt a kormányt. Aki tehát válság idején elveszíti a munkáját, annak coki, próbáljon meg inkább „teljesíteni”.

Szóval az én kérdésem csak annyi, mire volt jó az a fenenagy gazdasági növekedés, ha ilyen szükséghelyzetben a mi kormányunk a legfukarabb válságkezelő?