Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán bejelentette az egészségügyben a félmilliós bónuszt, amit az MSZP két hete javasolt

Az MTI szerint Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában jelentette be, hogy idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak. Az egészségügyben dolgozók rendszeresen teszik szóvá a rossz munkakörülmények mellett az alacsony béreket, a válsághelyzetben pedig még nagyobb súly nehezedik rájuk, mint általában.

A miniszterelnök ígéretével nincs is semmi gond azon túl, hogy nehéz eredeti ötletnek látni, miután a Magyar Szocialista Párt már két hete ezt javasolja.

Az MSZP március 25-én kelt javaslatcsomagjában már benne volt az intézkedés, sőt, mi több, Tóth Bertalan, a párt elnöke már március 20-án beszélt arról a Klubrádióban, hogy  a rendőrök mintájára az egészségügyi dolgozóknak is igazán adhatna a kormány bérkiegészítést.

A szocialisták azóta is rendszeresen kampányolnak az egészségügyben dolgozóknak juttatott félmilliós bónusz ötletével, több anyagukban is feltűnt, de Komjáthi Imre alelnök például még Orbán rádiós beszéde előtt nem sokkal is ilyen tematikájú kampányképről köszönt vissza.

Hovatovább március 25-én törvényjavaslatot is adott be a párt, melyben benne foglaltatott ezen lépés is – sok más, most meg nem valósított fontos intézkedéssel egyetemben.

Mint a javaslat írja,

„Az egészségügyi, illetve szociális ellátásban dolgozó munkavállalók a veszélyhelyzetben jelentősen megnövekvő feladataikra, valamint az egészségükkel kapcsolatos fokozott kockázatvállalásukra tekintettel egyszeri, 500 000 forint bérpótlékra jogosultak.”

De nem csak bónuszt adna a párt az egészségügyi dolgozóknak, mint a törvényjavaslat írja,

„A veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet fennállása idejére a munkavállalónak száz százalék bérpótlék jár, ha a munkavégzés során fokozott veszélynek van kitéve, így különösen, ha

a) egészségügyi intézményben,

b) kórházban,

c) szociális ellátásban

d) közösségi közlekedést végző társaságnál, vagy

e) egyetemes postai szolgáltatást nyújtó társaságnál végez munkát.”

Orbán a szociális ellátásban dolgozókról és másokról nem beszélt, mindazonáltal fontos lépés, hogy megfogadott egy szociális célú ellenzéki javaslatot, még ha ezt a rádióban nem is kommunikálta hallgatóinak.

A miniszterelnök arról is beszéld a rádióban, hogy további kapacitásokat készítettek fel a járvány elleni védekezésre. Mint mondta, 110 kollégiumot foglaltak le – ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni – és 58 hotelt – ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és 203 770 ember étkeztetésére vannak felkészülve.

Elképzelhető, hogy tovább korlátozzák a szabad mozgást.

A miniszterelnök szerint szerdán hoznak döntést arról, hogy ez milyen formában valósuljon meg. Az MTI szerint a kormányfő közölte: a kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem. „Ha a kényszer rávisz, megtesszük” – fogalmazott.

Megjegyezte, közeleg a húsvét, amely egy családi ünnep, „vinné az embert a lába, a szíve”, de „ez most aligha lesz lehetséges” vagy csak szigorú korlátozások között.

Mindazonáltal az MSZP fentebb említett javaslatában több fontos dolog szerepel, melyekről a miniszterelnök egyelőre nem jelentette be, hogy bevezetnének, többek között

  • Elbocsátási tilalom elrendelése a kormányzati szférában
  • kiterjesztett gazdasági segítségnyújtás a magyar családoknak, munkásoknak
  • alapvető termékek hatósági árszabása
  • az álláskeresési járadék folyósításának meghosszabbítása három hónapról 270 napra
  • nyugdíjkiegészítés
  • elbocsátási moratórium a tízmilliárdot meghaladó eredményt elért cégek számára
  • kisvállalatok adókedvezménye.

Orbán ezzel szemben arról beszélt a műsorban, hogy szívesen adna a dolgozók bérének kiegészítésére, de nincs miből. Mint mondta,

„Én szívesen osztogatok pénzt, de hol van ez a pénz?”

Más országok ugyanakkor megtalálták ennek is a módját.

A héten jelent meg cikkünk arról, vajon ha Magyarország volt az EU gazdaságának éltanulója, akkor miért is nem telik a munkások kieső bérének a pótlására, ahogy arról is elmélkedtünk egy sor, vajon miért a cégeket segíti inkább a kormány az emberek helyett.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán