Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mészáros Lőrinc 100 milliót adott a beteg kisfiúnak, Zentének, de a Fidesz korábban leszavazta az erre jutó plusz forrásokat

Ez a cikk több mint 4 éves.

A szerdai nap híre volt, hogy az izomsorvadásos kisfiúnak, Zentének magánfelajánlásokból összegyűlt a 700 millió forint, ami elegendő a kezelésére. A hírnek része az is, hogy a sok kis adomány mellett az utolsó 100 milliót Mészáros Lőrinc utalta át.

Már önmagában az is megérne egy misét, hogy egy oligarcha ilyen jótékonykodással hogyan mossa tisztára a közbeszerzésen nyert vagyonát. Persze megfordíthatjuk ezt is, hiszen legalább tudjuk: minden magyar adófizető hozzájárult Zente gyógyulásához.

Viszont van egy másik körülmény, amely azért más világításba helyezi Orbán Viktor oligarcha jó barátjának adakozását. Ugyanis pár hónappal ezelőtt az ellenzéki Jobbik nyújtott be egy törvényjavaslatot a parlament elé, amely megemelte volna azt az 1,2 milliárdos keretet, ami az ilyen helyzetben lévő, például izomsorvadásos gyerekek megmentésére felhasználható. A kormánypárt pedig leszavazta a javaslatot, amelyet az ellenzéki pártok támogattak.

„A Rig Lajos által jegyzett módosító javaslat lényege, hogy a 2019-re tervezett propagandakiadásokra szánt 30 milliárdos forrásból 4 milliárdot csoportosítana át az egészségbiztosítóhoz. A pluszpénz elegendő lenne arra, hogy minden, gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedő gyógykezelését alanyi jogon finanszírozza belőle az állam.” – írta akkor az Alfahír.

László Imre, a DK képviselője és most XI. kerületi polgármester-jelöltje, akkor felszólalásában kérte Rétvári államtitkárt, emeljék meg a keretet. László elmondta, hogy Romániában, Szlovákiában és Lengyelországban is mérlegelés nélkül, korlátlanul adható ilyen támogatás.

És akkor most vessük össze a két hírt. Orbán oligarcha barátja, a közbeszerzésekből meggazdagodott Mészáros Lőrinc kiperkál zsebből 100 milliót, hogy növelje saját renoméját, miközben Orbán Viktor kormánya és pártja leszavazta azt, hogy az állam nem csak Zentének, hanem más gyereknek is tudjon segíteni.

Ugye érthető, ha nem tapsolok Mészáros Lőrinc filantrópiájának?

Címlapkép: Transzparens a Kétfarkú Kutya Párt 2018. március 15-i Békemenetén. / Tóth Fruzsina