Kiírta az önkormányzati választás időpontját Áder János
Az államfő szerint minden alkotmányos feltétel adott ahhoz, hogy magunk döntsünk saját sorsunkról.
Az államfő szerint minden alkotmányos feltétel adott ahhoz, hogy magunk döntsünk saját sorsunkról.
A klímaváltozást éppen erősen nyögi a főképp vízenergiát használó ország – előfordul, hogy egy nap 16 órán keresztül nincs áram.
Így előznék meg a sorbanállást.
Túlélte a szocializmust, de mi lesz vele a neoliberalizmus alatt?
A templom közben megkeseríti a házban lakó, mintegy háromszáz ember életét, és megoldhatatlannak látszó anyagi kihívás elé állítja a tulajdonosokat.
A kormány honlapján megtalálható dokumentumok szerint legalábbis.
Ha a következő 2 hónapban nem tudnak egyezségre jutni, november 10-én új választások jöhetnek. Bár a felek egymásra mutogatnak, a szocialista párt bizonyosan nem erőltette meg magát a kompromisszum érdekében.
A Pesti Srácok plagizálta egy cikkünket, a mondatok aztán a NER-médiában szétterjedtek. A cikk meglopott szerzője írja le, hogy történt a dolog.
Az azóta átnevezett hajó elvileg részt vett a tavalyi Kercsi-szorosi incidensben.
Az egyre csak ígérgetett béremelést akarják kiharcolni.
Életvitelszerű közterületen tartózkodás miatt vitték be.
Az Alkotmánybíróságnak azonban nem kell megszabott határidőn belül reagálnia az alkotmányjogi panaszokra. A probléma csak az, hogy amíg nincs reakció, addig a jogsértések zavartalanul folytatódnak.
Szerintük uniós jogba ütközik a törvénycsomag.
Nincs pénz patikák nyitására és béremelésre, a fiatal gyógyszerészek egy része külföldön kamatoztatná tudását.
Ami a huszadik században a modernitást jelentette Afrikában, az a logika ma a gyors halált hozza el. Etiópia pedig jó példa minderre.
Több képviselőnél kiütötte a biztosítékot, hogy a parlamentet ignoráló politikus lesz a miniszterelnök egyik főtanácsadója.
Holnap már tárgyalják is az ügyét.
Heller Ágnes vitathatatlanul a magyar filozófiatörténet egyik legnagyobb alakja. Azonban, hogy miben áll művének filozófiai jelentősége, folyamatos viták tárgya.
A munkavállalók azért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, mert az olasz kormány kizárta a szakszervezeteket az új közlekedési tervezettel kapcsolatos tárgyalásokból.
Újabb nap, újabb együttműködés.
Mondjuk arra nem adtak magyarázatot, hogy mi lesz a nyugdíjas korúakkal…
Több késszúrással és fojtogatás nyomaival bukkantak rá vasárnap egy ismert melegjogi aktivista, Jelena Grigorjeva holttestére.
Elavult technológiájú erőművek építését segíti a brit kormány a szegényebb országoknak szánt külföldi segélyekből.
Majd 2022-től esetleg.
Az ígéret: több pénz iskolákra, rendőrökre és közszolgákra, gigantikus adócsökkentés a gazdagoknak. És ezt hogyan? Az alacsony adó-alacsony költekezés tisztán thatcheri politikájával.
A külügyminiszter az Audi sajtótájékoztatóján helyezte egy polcra a tiszta vizet és a német autóipari versenyképességet.
Puzsér szerint a „balliberális közeg” meghurcolja Márki-Zayt, ez pedig a Fidesznek kedvez. De a gyerekbántalmazás nem egy verseny, ahol az ellenzéki jobb, a kormánypárti pedig rosszabb pozícióból indul.
És még így is több százezer forintos tartozása marad.
Az az ajánlat, amit az ellenzéki pártok Baranyi Krisztinának ajánlottak, a falhoz állítja a jelöltet.