Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egymást kezdték el támadni a szaúdiak által vezetett koalíció hadurai Jemenben

Ez a cikk több mint 4 éves.

Gyakorlatilag katonai puccsal átvették a hatalmat a déli kikötőváros, Áden felett a Déli Átmeneti Tanácshoz (DÁT) tartozó milíciák ma reggel, írja az Al Jazeera angol kiadása az AP és Reuters hírügynökségekre hivatkozva.

Az Egyesült Arab Emirátusok által eddig pénzügyileg támogatott, ugyancsak szunni DÁT a szaúdiak által 2014-ben hatalomba emelt, és a nemzetközi közösség által elismert Abd-rabbú Manszúr Hádi és kormányerőitől szinte ellenállás nélkül vette át ma a kikötőt, az összes ádeni katonai bázist és az elnöki palotát (Maasik-palota) is.

A DÁT szóvivője a nemzetközi tudósítók előtt kijelentette, „békés hatalomátvételt”hajtottak végre Dél-Jemenben.

Az Irán által támogatott, és az ország északi részét ellenőrző, siíta húthik elől 2014-ben a szomszédos Szaúd-Arábiába menekült Hádi-kormány szóvivője azonban a történteket puccsnak minősítette, és felszólította a DÁT erőit, hagyják abba a szunni koalíción belüli ellenségeskedést.

Az, hogy az Ádenben történt események mégsem teljesen békésen mentek végbe, egyelőre egyedül az Orvosok Határok Nélkül (MSF) jelentéséből tudjuk, amely szerint munkatársaik a városban eddig 119 embert kezeltek. Az MSF szerint amúgy a város „teljesen leállt” és ott „háborús állapotok” uralkodnak.

„A legtöbb általunk kezelt áldozat civil, aki a harcok közepén rekedt. A városban egyébként folyamatos harcok hangjait, nehézfegyvereket és felvonuló tankokat lehet hallani.”

-tette hozzá a szervezet beszámolója.

A Hádi-kormány forrásai szerint eddig 45 halálos áldozata van az ádeni összecsapásoknak.

A dél-jemeni szeparatista DÁT és a Hádi-kormány között 2018 óta folyamatosan növekedett a feszültség, 2018 tavaszán a DÁT fő hadereje, az Emirátusokból pénzelt Al-Hizám Al-Amni (Biztonsági Öv) milícia és a kormányerők között. Ezek a harcok most újultak fel, miután Ádenben helyi civil újságírók már augusztus 5-e óta tüntetésekről és „forradalomról” számol be, amely azután tört ki, hogy augusztus elsején légitámadás érte a szeparatisták ádeni katonai parádéját, amelyben az Al-Hizám parancsnoka, Abu al-Jamama is meghalt. Az ő meggyilkolásáért a helyi szeparatisták egyértelműen a szaúdiakat és Hádi csapatait tették felelőssé.

Abu al-Jamama hadvezérként a 2018 tavasza óta ugyancsak Ádent robbantátos terrortámadásokkal célzó Iszlám Állam ellen is harcolt, ezért a városiak és általában a dél-jemeniek körében nagy tiszteletnek örvendő hadúrnak számított.

A jemeni polgárháború 2014 óta tart, ekkor foglalták el a lázadó húthik a Hádi-kormánytól a hivatalos fővárost, Szanaát. Azóta az emigráns kormány haderői Ádent nyilvánították a szaúdi-vezetésű koalíció fővárosának, a Rijád és Washington által fegyverekkel, és drónokkal is megtámogatott koalíció azonban most ezt a várost is elvesztette, új frontot nyitva ezzel az egyre bonyolódó konfliktusban.

AZ ENSZ menekültügyi főbiztosságának adatai szerint a konfliktus miatt Jemenből 2014 óta 264 ezren menekültek más országokba, az országon belül pedig további 2 és fél millió embernek kellett elhagynia otthonát.

(Al Jazeera, New York Times)