Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Elnézést a kényelmetlenségért, de a túlélésért harcolunk!” – Több ezer tüntető blokkolta Hongkong repterét

Ez a cikk több mint 4 éves.

Ahogy arról a Mérce is folyamatosan beszámol, immáron tizenegyedik hete vonulnak utcára a hongkongiak a kiadatási törvény ellen, melynek értelmében az egyébként különleges közigazgatási státust élvező Hongkong olyan feleknek – köztük Kínának és Tajvannak – adhat ki gyanúsítottakat, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.

A törvény ellenzői attól félnek, hogy Peking visszaélne a lehetőséggel, és a politikai menekültek ellen használná fel, ráadásul visszamenőleg is kérelmezhetné a kiadatást, már lezárt ügyekben is.

Sokan Peking növekvő befolyását, és ezzel párhuzamosan Hongkong demokratikus jellegének további csorbítását látják a törvényben, megkérdőjelezve a kínai igazságszolgáltatás tisztességét és átláthatóságát.

Hongkong 1997. július 1-jén került kínai fennhatóság alá, ám megőrizte részleges autonómiáját, így például független igazságszolgáltatással rendelkezik. Speciális, autonóm területként működik, viszonyát az anyaországgal az „egy ország, két rendszer” elve szabályozza, melynek köszönhetően a városnak saját törvényhozása van, ahogy a gazdaság szabályozása is eltér Kínáétól. Az elmúlt években azonban erősödött Peking befolyása, amely már korábbi években is tiltakozásokat váltott ki a városállamban.

A törvénytervezet elleni tüntetések többször is milliós tömeget vonzottak. A tüntetők a jogszabály teljes visszavonása mellett az utóbbi hetekben már Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását is követelték, illetve a tüntetéseken jellemző rendőri brutalitás ellen is tiltakoztak, miután általánossá vált a könnygáz, a gumibot és a gumilövedékek használata.

A demonstrálók múlt héten általános sztrájkkal bénították meg a várost, mely során akadályozták a vonatközlekedést és a nemzetközi repteret, ahol már akkor is jóval kevesebb járatot fogadtak és indítottak a menetrendhez képest.

A repteret ma újra blokád alá vették a tüntetők, a demonstráció akkorára dagadt, hogy minden induló és érkező járatot törölni kellett. A reptér területére több mint ötezer tüntető jutott be, és annyian érkeztek folyamatosan, hogy a reptér körül leállt a közúti közlekedés is.

„Elnézést a kényelmetlenségért, de a túlélésért harcolunk!”

– üzenik egy papírdarabon a tüntetők az utasoknak. „Kérlek, ne gyere Hongkongba!” – áll egy másik transzparensen. Mielőtt teljesen bezárt volna a reptér, ilyen üzenetekkel fogadták a még Honkongban landoló turistákat a tüntetők, emellett pedig több nyelven is igyekeztek tájékoztatni őket, miért foglalták el a repteret.

 

Az utasok eközben arra panaszkodtak, hogy a reptéren semmilyen formában nem adtak nekik információt, mi a teendő, ha a reptéren ragadtak a járatuk törlése miatt.

A hongkongi nemzetközi reptér a világ egyik legforgalmasabb reptere: naponta 1100 személy- és teherszállító repülőjárat fel- és leszállását menedzselik itt, körülbelül napi 200 ezer turista érkezik repülővel, a turizmus pedig a város gazdaságának kulcsfontosságú része, ezért várható volt, hogy a rendőrség előbb-utóbb közbelép.

A rendőrség szóvivője a blokáddal kapcsolatban azt mondta, nem zárható ki, hogy a  a reptéren is könnygázzal fognak oszlatni. A hír a tüntetőkhöz is eljutott, akik úgy tűnik, az utóbbi hetekben tapasztalt rendőri brutalitás után most inkább meghátrálnak. A kezdeti többezres tömegből mostanra pár száz fő maradt a reptéren.

(CNN)

Címlapkép: Kris Cheng / Twitter