Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szerzőnket a nyílt utcán verték össze rasszista indíttatásból

Ez a cikk több mint 4 éves.

Szerzőnket, Rézműves Benjámin Dánielt a nyílt utcán, terhes felesége társaságában támadták meg rasszista indíttatásból.

Facebook posztjában Rézműves egyértelművé teszi, hogy feleségével együtt rasszista gyűlöletbűncselekmény áldozatává vált, mivel a két kopasz férfi, aki a budapesti Árkád bevásárlóközpont közelében megtámadta őket, azt kiabálták hogy

„Mocskos arab bevándorlók vagytok, húzzál el a terhes asszonyoddal, mert csak szaporodni tudtok!!!”

Rézműves a posztban leírja, hogy miközben terhes feleségét próbálta védeni, az egyik kopasz lefejelte, amitől felrepedt az arca, és eleredt a vére, ennek eredménye látszik is a posztjához mellékelt fotón. A szerző felteszi a kérdést is,

„Budapesten, késő délután azért vernek meg, mert feltehetőleg arabnak nézel ki, vagy barnább a bőröd?”

Rézműves azonban azt is kifejti, nem egyedül cselekvő emberekről van szó, akik őt megverték, hanem a kormányzati gyűlöletpropaganda az, ami az ilyen rasszista, gyűlölködő indulatokat fűti, és amely normálissá teszi, hogy a másmilyennek tartott embereket megverjék.

Az eset még pénteken történt, és tegnap, azaz szombaton közölt róla Facebook posztot. Szerzőnk a cigányságot sújtó strukturális társadalmi egyenlőtlenségekről közölt írásokat a Mércén, magát pedig a következőképp mutatja be:

„Szatmári cigány bölcsész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem politológia szakos hallgatója. Főbb érdeklődéseim: kisebbségpolitika, roma politikai reprezentáció, társadalmi interszekcionalitás.”

A támadók valószínűleg nem voltak vele tisztában – hisz „arab bevándorlónak” minősítették – de Rézműves ősszel a Demokratikus Koalíció színeiben elindul az önkormányzati választásokon Hodászon, hogy

„a közönyös és életunt hodászi mindennapokat felváltsuk egy reménytelibb és sikeresebb jövő érdekében.”

Erről korábban szintén a Facebookon számolt be: