Egy önkormányzati választással ezelőtt még nem Orbán mosolygott az összes megyei újság címlapján

Ha az a kérdés, hogy végeredményben miről is szól egy olyan önkormányzati választás, mint amilyenre sor kerül majd október 13-án, a skatulyából előhúzott válasz szerint nagyjából valami olyasmiről, hogy a közösségek érvényesítik a helyi önkormányzáshoz való jogukat, hogy aztán helyi ügyekben maguk döntsenek települési, megyei, illetve kerületi szinten.

Márpedig ezeknek a bizonyos helyi ügyeknek az elmesélésében – ami alapfeltétele lenne annak, hogy valódi, tudatos döntést hozzon a jól informált választó – döntő szerep jutna a helyi sajtónak. Ennek a funkciónak betöltése a mai Magyarországon lényegében utópiának tűnik – vagy rossz viccnek, főleg akkor, ha csak a klasszikus, nyomtatott kiadással is rendelkező megyei lapokra szorítkozunk.

2010 óta választásról választásra napirendre kerül a kérdés, hogy milyen területeken szerez egyre nagyobb és nagyobb erőforrás-fölényt a Fidesz az ellenzékkel szemben. Ennek a lasjtromnak az önkormányzati választás kapcsán egyik legfontosabb elemét alkotják a szebb napokat látott vidéki újságok, amelyek uniformizálódási folyamata igazán látványosan mutatta meg, milyen az, amikor bármilyen közügyekkel kapcsolatos tevékenység vagy procedúra a pártérdekek befolyása alá kerül, a fülétől a farkáig.

Hogy mást ne mondjunk: egy önkormányzati ciklussal korábban még nem tapasztaltunk olyat, hogy egy teljes megyei lapportfólió pontosan ugyanazzal a propagandisztikus címlappal jelenjen meg.

Szelíd fojtogatás

Persze  igazságtalan lenne azt állítani, hogy pontosan öt éve, az előző választások után állt minden a feje tetejére a megyei lapok háza táján, s hogy 2014 nyarán-őszén még rózsaszín lett volna a helyzet.

Az tény, hogy a vidéki újságok piacán ma már rá sem ismerünk a tulajdonosi szerkezetre: ahhoz képest, hogy jelenleg minden egyes megyei újság a Közép-európai Sajtó- és Médiaalapítvány tulajdonában áll, 2014 nyarán még a Pannon Lapok Társasága, az Axel Springer, a Russmedia és a Lapcom osztozott a megyei napilapokon.

Az élére vasalt független sajtó ideájától azonban már ekkor is jócskán eltávolodtak ezek az újságok: politikai nyomásgyakorlás, alkuk sora keserítette az ott dolgozó, a szakmai normákat komolyan vevő újságírók életét. A 2014-es országgyűlési választás után pedig bürokratikus eszközök révén (főszerkesztők elbocsátási hulláma, egyéb pozícióváltások) is erősödött a politikai kontroll a lapok felett.

Ezekről a folyamatokról számos, korábban helyi újságnál dolgozó beszámolt. A kemény, országos politikával összefüggő problémafelvetésektől már ekkoriban is ódzkodtak a szerkesztőségek, a helyben erős politikusok és polgármesterek pedig már ekkoriban is felülreprezentáltak voltak a lapok hasábjain.

Nagyjából ez az a jelenség, amelyet a médiakutatók a „lágy cenzúra” névvel illetnek: ez a kifejezés nagyjából minden olyan tartalmi kontrolleszközt magába foglal, aminek nem marad nyoma a papíron, kivéve talán az anyagiakat dokumentáló kockás füzeteket.

Nyílt kártyák

Ami azonban gyökeresen megváltozott a legutóbbi helyhatósági választások óta, az az, hogy ez a lágy cenzúra durván megkeményedett: nyílttá és láthatóvá vált a vidéki média kézivezérlése.

Egyrészt tulajdonosi fedték fel a kártyákat: strómanok vásárolták fel a lapkiadókat, amelyek különböző kerülőutakat bejárva, évekkel később, az újabb választási győzelem után a KESMA-ban egyesültek. Előbb tizenhárom újság Mészáros Lőrinchez, három Andy Vajnához, három pedig a Népszabadságot bezáró Heinrich Pecinához került. Majd ez utóbbiak is Mészáros Lőrinchez, mielőtt kikötöttek volna a behemót kormányzati médiakonglomerátumban, amelynek létrejöttét a nemzetstratégiai érdekre hivatkozva széttárt karral nézte végig az a Gazdasági Versenyhivatal, amely 2014 őszén még kartellezésért bírságolta szét az akkori négy kiadót (Ó idők, ó erkölcsök!), az akkori önkormányzati választás után.

Külcsínre is látványos lett a központosítás: egységes dizájn, ugyanaz az online felület, megyénként változó mozaikszavakból kirakott névvel. A leglátványosabb külsőség a már említett, fontos kampánypillanatokban ellőtt tökéletesen azonos címlap: először a 2018-as országgyűlési választás előtt gyönyörködhetett bennük az olvasóközönség.

A címlap persze nem önmagában álló egység, az újságok tartalmának tekintélyes része részben vagy teljes egészében egységes, központilag meghatározott. Itt egyébként érdemes megemlíteni, hogy az országos tematikájú cikkek egységesítése önmagában messze nem ördögtől való dolog, hanem nagyon is racionális médiagazdaságtani megfontolások is állhatnának mögötte, ugyanakkor az arányok és maga a közölt tartalom az, ami túllő célon.

Hogy pontosan mi is az a tartalom, amely messze viszi a megyei napilap-portfóliót attól, hogy betöltse eredeti funkcióját, azt a Mérték 2018-as, fél éven át készített tartalomelemzései mutatják be kitűnően:

 „A központi oldalak főként a kormányzati propagandát közvetítették (ti. az ország fejlődik, egyedüli ellenségünk a migráció és a sorosista ellenzék), míg a megyei oldalakon – néhány ritka kivételtől eltekintve – nem volt politika, problémafelvetés, csupán fejlesztések, közszolgálati tartalom, krimi és színes történetek. A magyar politikai ellenzék a lapok hasábjain nem létezik – ha mégis, akkor csak negatív szövegkörnyezetben.”

Ez utóbbi pont alól talán valamelyest a legutóbbi tél vidéki tüntetései, a számos helyen megszervezett félpályás útlezárások képeztek kivételt: bár leginkább mégiscsak azért, mert az útblokádokról közlekedési információk formájában adtak hírt a helyi újságok.

Az elmúlt években ráadásul az elbocsátási és cenzúraügyek sokaságának, valamint a túlcsorduló propagandának visszhangja is lett, ami már régen nem ugyanaz a helyzet, mint amikor szinte csak az érintettek tudtak a lapoknál előforduló, szerkesztési szabadságot érintő konfliktusokról, vagy amikor lopakodva közelített a propaganda az olvasókhoz.

A keletkező űr

Mindezekkel együtt önmeghatározásuk, piaci helyzetük, célcsoportjuk szerint ezek lennének azok az újságok, amelyek leginkább a helyi ügyekkel foglalkoznak.

Ha már ezt érdemben nem teszik, azt is érdemes felmérni, hogy mi az, amit viszont igen: sokkal nagyobb tömegekhez jutnak el, mint bármelyik országos terjesztésű politikai napilap, és a nyomtatott sajtótermékek közül a megyei napilapok szerepe a politikai tájékozódásban még mindig a legnagyobb. Ha csak azt nézzük meg, hogy a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) 2019 I. negyedévére vonatkozó statisztikái szerint mennyi fogy belőlük egy nap alatt, még mindig azt látjuk, hogy 400 ezer fölé kúszik ez a szám.

 

Persze azt is tudjuk, hogy az uniformizálás és a propaganda kieresztése a palackból nem hagyta érintetlenül a megyei lapok eladásait. És ha azt nézzük, hogy példányszámuk tíz százalékát veszítették el ezek az újságok egy év alatt – 2018 végén 370 ezer alá csökkent az összes eladás -, a 400 ezres végeredmény még hízelgő is. Ennek a csökkenésnek a legnagyobb vesztese azonban nem a tulajdonos KESMA, hanem a helyi ügyek, a helyi hírek, na meg persze az emberek.

A printben, úgy tűnik, végleg elvesztek az olyan, végrehajtó hatalomtól független kezdeményezések, mint például a Szabad Pécs, a Debreciner, a szentgotthárdi 9970.hu vagy a szombathelyi Ugytudjuk.hu képében online feltámadt tartalomszolgáltatás.

A kérdés csak az, hogy hány önkormányzati választást rendeznek még addig, amíg ellensúlyozni tudják azt a kárt, amit az igazi vidéki sajtó eltüntetése okozott.

Kiemelt kép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Olvass tovább!