Tízezrek tüntetnek Barcelonában, a reggel óta tartó sztrájk miatt leállt Katalónia
Csütörtök este neonácik vertek össze függetlenségpárti fiatalokat.
Csütörtök este neonácik vertek össze függetlenségpárti fiatalokat.
Nagy Gábor Tamás szerint nem iratok, hanem könyvek voltak a furgonban.
Az előrelépések ellenére az ellenzék továbbra is távol van az országos többségtől. A felszabadult és örömteli hangulat indokolt, tizenhárom éve nem ért el jelentősebb sikert a baloldal, ám hiba lenne azt gondolni, hogy készen van az országosan versenyképes alternatíva.
Ha Budapest új főpolgármestere betartja az ígéreteit, 5-10%-kal csökkenhetnek az albérletárak Budapesten.
Problémás módon szavaztattak egy idősotthonban, és kiemelkedően magas az érvénytelen szavazólapok száma.
A megválasztott józsefvárosi polgármester szerint a Fidesz célja az lehet, hogy késleltesse a kerületi alkalmazottak béreinek kiutalását és a folyó ügyek zavartalan intézését.
Hogy ne hátráltassa ezzel politikai közösségét.
A polgármester fideszes, a képviselő-testület viszont ellenzéki többségű – egyelőre.
Nem vállalja, pedig korábban arról beszélt, szívesen lenne…
Vasárnap az egyéni képviselőjelöltekre több szavazat érkezett mindkét kerületben, mint az ellenzéki polgármester-jelöltekre és főpolgármester-jelöltre.
A választás eredménye nem változtatta meg az országot, de sokaknak, akik évek óta reménytelenül és tanácstalanul tekintettek széjjel, mentális felszabadulást hozott.
Nem hagyják el hazájukat, és önkéntes lefegyerzésükről szó sem lehet, közölték.
A szakemberek a megelőzésben látják a probléma megoldását, de ehhez több ápolóra, kidolgozottabb stratégiára és egyágyas kórtermekre lenne szükség. A magyarországi kórházak kézfertőtlenítő-használatban is messze elmaradnak az uniós átlagtól, és szabály bár egyre több van, változás még mindig nincs.
10 pontban az önkormányzati választás tanulságairól.
Az utolsó pillanatban.
A Holland Munkáspárthoz a helyi zöldek is csatlakozhatnak, decemberben elbukhat a CETA.
Például mert lehet olvasni.
Jakab Pétert javasolta maga helyett a pozícióra, mint alkalmas jelöltet.
Még a TASZ is értetlenül áll az események előtt.
Ma reggelig úgy tűnt, az északír Demokratikus Unionista Párt megint keresztbetesz, de most az látszik, hogy a megegyezés már elkerülhetetlen.
A szakszervezetekkel való tárgyalásokra olyan kormányzati tárgyalópartnereket delegálnak, akiknek nincs a megállapodáshoz szükséges felhatalmazásuk és konkrét kérdésekre sem válaszolhatnak.
És a főpolgármester-helyettesi posztra is bejelentkezhet.
Jelenleg nem áll fenn az, mint Richard Nixon esetében, aki kevesebb mint két évvel a földcsuszamlásszerű, 60 százalékos újraválasztása után sikeresen maga ellen hangolta az amerikaiak kétharmadát a Watergate-üggyel.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke azzal indokolta csapatainak kivonását Rojavából, hogy a kurdok nem segítettek nekik a normandiai partraszállásban.
Orbán szerint érvényben maradt a Tarlós Istvánnal megkötött megállapodás, a kormány együttműködik majd Budapest új vezetésével.
Ha nem vizsgálják ki a kényes ügyeket Kispesttől a Belvárosig, ha nem kerülnek új arcok és eszmék a politikai térbe, a kulturális-szellemi életbe, ha a régi struktúrák megbénítják a Főváros új vezetését, ha nem épül új politika – akkor nem hiszem, hogy lenne valódi esély a változásra.
Egy újabb recesszió esetén 19 trillió dolláros globális adósság szakadhat ránk.