Személyes adataink szigorúbb védelmére kötelezi az EU a techóriásokat
Az Európai Bíróság döntése értelmében rengeteg vállalatnak, köztük a Facebooknak is fel kell függesztenie az eddigi adatkezelési mechanizmusait.
Az Európai Bíróság döntése értelmében rengeteg vállalatnak, köztük a Facebooknak is fel kell függesztenie az eddigi adatkezelési mechanizmusait.
Van olyan szakgimnázium, ahol a portás feladatkörét próbálják vele betöltetni.
A külföldi beutazás tekintetében részletesebb korlátozási rendszert vezetnek be, a táncos-zenés tömegrendezvények tiltása továbbra is érvényben marad.
Ráadásul felütötte a fejét a rendőri erőszak is, míg a jobboldal anarchiát kiált, az ellenzéki tüntetők szerint az emberek „ébredezni” kezdtek.
Az emlékezet a múlt újra- és újra elmesélésének folyamatában születik meg és él, és hatalmi kérdés, hogy a közvetlenül érintetteken kívül más is meghall-e bizonyos elbeszéléseket.
A napokban jelent meg Mary L. Trumpnak, Donald Trump unokahúgának könyve.
Bimbóznak-e balbeci lányok járvány idején? Könyvajánló.
Sajtótájékoztatón reagált a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége a ma reggel bejelentett közlekedési átalakításokra.
Paróczai Anikó Kispest átláthatósági tanácsnoka.
Az Apple európai bázisa 2014-re mindössze lebonyolított forgalmának 0,005%-át fizette be adóként, ez pedig szemet szúrt az EU-nak is, immár több mint négy éve zajlik a büntetés körüli jogi huzavona.
„A tiszteletadás mögött Macron megfullasztja a kórházakat”, hirdette egy lufikra kötött transzparens a katonai parádé felett az égbolton.
De persze később ez a szám változhat.
Az ENSZ adatai szerint mintegy 700 millió ember nem jut elegendő ételhez, 3 milliárd ember pedig nem engedheti meg magának az egészséges táplálkozást.
A társaságok önállósága, szakmai irányítása, a társaságok által ellátott személyszállítási feladatok nem változnak.
Hogy a teljes összeg kétharmadát mire költötték, azt el sem árulták.
Miután a koronavírus-járvány hatására tömegek vesztették el az állásukat, világszerte sok nő kezdett el pornográf felvételeket posztolni magáról, hátha származik belőle némi plusz bevétele. Interjú Halász Sári tanácsadóval.
A nyilvános, egységes kritériumrendszer hiánya, valamint a jogorvoslati lehetőség reménytelensége miatt a szülők jogfosztott, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek az Oktatási Hivatallal szemben.
231 éve kezdődött a francia forradalom. Hosszú olvasmány a forradalom első négy évéről, ami azóta is minden rendes népfelkelésben csak ismétli magát.
A szakszervezetek szerint még mindig nagyon sokan vannak garantált bérminimumon, vagy kevéssel fölötte, így a bérmegállapodás már januártól szükségszerű lett volna, ennek ellenére a Magyar Posta a járványhelyzetre hivatkozva nem ajánlott fel béremelést.
A rezidensek a koronavírus-járvány spanyolországi enyhülése után kezdtek demonstrációba, azt követelik a tartományi kormányzattól, hogy javítsa munkakörülményeiket és emelje béreiket.
Az Airbnb szabályozásáról is döntöttek.
Bár a KSH 2,9 százalékos inflációval számol, valójában akár 3,3 százalék fölé is kúszhat idén.
A tavaly összesen 450 ezer magyarországi cég által befizetett iparűzési adó hatoda ez a 14 nagyvállalat által megkapott támogatás.
Az AB alkotmánysértőnek ítélte, hogy a 14 és 18 év közötti gyermekeket az állam gyerekvédelmi segítségnyújtás helyett börtönnel fenyegeti.
Nem volt más választásuk, a társaság ugyanis egy ideje már nem fizet és nem is kommunikál velük.
A múlt körüli társadalmi viták jellemző dinamikája az áldozati versengés, amely során az áldozatok nevében fellépő társadalmi szereplők két táborra oszlanak, és saját szenvedésük elismertetését követelik a másiktól, és ezen elismerés hiányát az elnyomás egy formájának (az elismerés megtagadásának) tekintik.
Azért néhány „ismerős arcot” is látott Michl József. Közben a hotelfejlesztő cég is megpróbált reagálni a dühös helyiek követeléseire.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint az alapítványi működéssel jelentős korlátok alál mentesül majd az intézmény…
Úgy tűnik, 40%-os pluszadó formájában érkezik a kormány által már sok éve ígérgetett kata-visszaélések elleni offenzíva, és bár ez a büntetőpolitika pluszforrást hoz a költségvetésbe, a bevezetését indokló kitűzött célt valójában nem igazán éri el.
A ma délelőtti tüntetésen több mint 400-an jelentek meg, a BDSZ szakszervezeti vezetői és a város fideszes polgármestere is felszólalt a dolgozók érdekében, de az MSZP politikusai is velük tüntettek.