Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Magyar Narancs: Veje balatoni luxusbirtokán fotózkodott tegnap Orbán Viktor

Ez a cikk több mint 3 éves.

Orbán Viktor minapi, igen népszerű közösségi médiás fotóján a Balaton partjáról mosolygott bele a kamerába, mögötte pedig tisztán kivehető még a déli part is. Ugyan az Index-tüntetéssel közel egy időben a fotóba mindenféle üzeneteket bele lehetett olvasni, az eredetileg minden bizonnyal a miniszterelnök Kossuth rádióban elhangzott szavait volt hivatott illusztrálni, amelyek szerint „Több Balaton, kevesebb Adria” a jelszó, ha a magyar idén nyaralni vágyik.

(Ebből végül az EU-csúcs után tegnap „több Balaton, kevesebb Brüsszel!” lett).

A Magyar Narancs most viszont azt is kiderítette, pontosan hol jutott Orbánnak több Balaton, mint Brüsszel, és az eredmény az, hogy nem olyan helyen, ami csak úgy, földi halandó számára is elérhető. A fényképes összevetésekből ugyanis a hetilap szerkesztősége megállapította, a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak az úszómedencés, villás birtokán lógatta kicsit a lábát.

A Narancs először is megkereste a Tiborcz-birtokról szóló, 2019-es Átlátszócikket, amelyben drónfelvételekkel is alátámasztva arról írnak, Orbán veje a Veszprém megyei Felsőörsön, a Balaton felvidéken húzott fel 2019 márciusára egy több, egybefüggő, zártkertes telken, mindösszesen 1 hektáros területen álló nyaralókomplexumot, ahol villa, saját borospince, napelem-farm, sőt, még egy bozótossal gondosan eltakart úszómedence is helyet kapott, annak ellenére, hogy hivatalosan a mezőgazdasági művelés alól nemrég kivett telkeken csak „gazdasági épületek” állnak.

A Felsőörshöz tartozó, de a Balatonalmádiba vezető út mellett fekvő villához bejutni nem lehet, az ahhoz vezető, hivatalosan közterületnek minősülő zsákutca elejét ugyanis Tiborczék egy jókora kapuval elzárták.

A Narancs most Orbán fotóját összevetette a tavalyi oknyomozó anyaghoz készült fényképekkel, és ha feltesszük, hogy a miniszterelnök a Földhivatal szerint nem is létező medence mellett álldogál, a fotók tökéletes egyezést mutatnak:

A Magyar Narancs Nagyítása Orbán Facebookos fotójából…

…és ugyanez a látkép az Átlátszó Tiborcz-villáról készült, tavalyi drónfelvételéből.

A további, drónfelvételből kivágott fotók pedig arra engendek következtetni, hogy a miniszterelnök pontosan az úszómedence partján álldogált, mikor lefotózták.

Az Átlátszó azt is megállapította ekkor, hogy „az 1 hektáros nyaralókomplexum ára a terület nagysága és elhelyezkedése miatt a környékbeli ingatlanárak alapján több százmillió forintra becsülhető”.

A Balaton-felvidék folyamatos felvásárlása és beépítése egyébként a NER elitjének egyik kedvenc hobbija, ami viszont a helyieket egyre inkább zavarja. Legutóbb például épp az derült ki, hogy Szatmáry Kristóf fideszes képviselő panzióval és saját borászattal, EU-s pénzből építheti be a Badacsony egy részét.

Az Összefogás a Balatonért civil szervezet például folyamatosan szervez akciókat a még megmaradt szabadstrandok megvédéséért, és a hotelláncok, vagyonosok magánjellegű nyaralói, yachtkikötők nemcsak a helyieket szorítják ki a vízpartról, de nagy mértékben roncsolják a tó élővilágát is a nádasok elpusztításával. Csupán néhány napja történt például, hogy a Balaton nagymértékű algásodását is jelentette Balatongyörök térségében.

Az ingatlanfejlesztők nyomása a helyi önkormányzatokon viszont akkora, hogy legutóbb például Szigliget független polgármestere is erre hivatkozva mondott le posztjáról.

Badzsó Angéla, a STOP Balaton törvény kampány helyi szervezője nemrég a Civil Kollégium Alapítvány online kofnerenciáján is beszélt nekünk a Balaton megtartása érdekében szerveződő helyi civilek munkájáról, és a közös fellépés megszervezésének kihívásairól is, ez itt visszanézhető: