Gumiparagrafus-erdő és huncutságok: így ismeri el az építészeti törvény, hogy minden közvagyon privatizálható
A kormány a pihenéshez való jogot is elveszi a közvagyon magánkézbe adásával.
A kormány a pihenéshez való jogot is elveszi a közvagyon magánkézbe adásával.
A beruházó őszt érzett.
Takács Károly letagadta a képviselő-testület döntését.
Az aligai móló átalakításával egy ideig nem köthetnek ki közforgalmú nagyhajók a településen.
Kitartással és összefogással maguk mellé tudták állítani a képviselő-testületet.
Véleménye szerint kárt okoznak a vízipark elleni tiltakozással. A civilek szerint pedig a vízipark okoz kárt.
Nem vonták be a közvetelenül érintett helyieket az engedélyezési eljárásba.
Mindenki hozzájárult kicsitt ehhez a magyar sikerhez.
A helyiek azt szeretnék, hogy hétfőn őket is hallgassa meg a közgyűlés, ahogy a beruházó is elmondhatta az ötleteit.
Évi 1,3 millió forintért bérli a beruházó, miközben évi akár több tízmilliós bevétellel is számolhat.