Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bodolai 2014-ben: „Komolyabb szerkesztőségeknél az újságírók szavazzák meg a főszerkesztőt”

Ez a cikk több mint 3 éves.

Egyszer már folytatott nyilvános eszmecserét egymással egy közéleti újság függetlenségének elvesztéséről az Index-ügy két főszereplője, Bodolai László és Gerényi Gábor, igaz, ekkor nem a pénteken szinte összes munkatársát elvesztő portálról volt szó, hanem a régi Origo szétverését véleményezték hat évvel ezelőtt az ATV Hírvita című műsorában.

Mint ismert, 2014 júniusában az Orgio teljes hírrovata felmondott, miután az Magyar Telekom alá tartozó lap éléről politikai okokból eltávolították Sáling Gergő főszerkesztőt. Az Origo Zrt. vezérigazgatója akkor az a Fidesz-közeli médiavállalkozó Vaszily Miklós volt, aki jelenleg az Index hirdetési felületeit árusító Indamedia élén áll. Sáling kirúgását politikai  befolyásolási kísérletek előzték meg (amelyek közvetlen előzményei a Lázár János hotelszámláiról szóló, nagy botrányt kavaró Origo-cikkek voltak).

Néhány nappal Sáling menesztése és a politikai újságírók egységes felmondása után 2014 júniusában Bodolai László (ma az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke) az Index akkori ügyvédjeként, Gerényi Gábor, az egy hónappal ezelőtt az Indexben éles helyzetet előidéző „Gerényi-terv” (a lap átszervezésének el nem fogadott koncepciója) atyja pedig az Index és a Mandiner alapítójaként szerepelt az ATV Hírvita című műsorában, ahol az online kommentelésről szóló precedensértékékű bírósági ítélet és a reklámadó mellett az Origo-ügyről is beszélgettek néhány perc erejéig.

A műsort vezető Vicsek Ferenc kérédésre, miszerint miért is alkult úgy az Origo ügye, ahogy, Bodolai azt fejetegette, hogy „mindig problémás dolog valamilyen szinten a szerkesztőségek és a tulajdonosok viszonya”.

Szerinte az újságírók méltóságának megőrzése volt újszerű az origós történetben, vagyis az, hogy „a szerkesztőség nagy része felállt, és azt mondták, hogy ők ilyen körülmények között nem csinálják.”

Bodolai szerint akár a Lázár Jánosról szóló cikkek, akár egy hosszabb folyamat miatt történt a leváltás (Sáling Gergő akkori főszerkesztő leváltása – a szerk.), a szerkesztőséget nem kérdezték meg, és a szerkesztőség szabadságába úgy nyúltak bele, ahogyan azt a sajtótörvény se engedi.

„Lehet ezt másképpen is kommunikálni, dehát ez történt, komolyabb szerkesztőségeknél azért úgy szokott történni, hogy a szerkesztőség tagjai szavazzák meg a főszerkesztőt.”

– tette hozzá.

(Érdekesség, hogy az Index.hu Zrt. vezérigazgatói székét Pusztay András, majd az őt csupán néhány napos interregnummal váltó Ződi Zsolt után megöröklő Szombathy Pál múlt szerdán, Dull Szabolcs Index-főszerkesztő kirúgása után nyilatkozta azt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy a főszerkesztőt „nem szokás” a szerkesztőségnek választania. Egy mai hír szerint már Szombathy sem vezérigazgató.)

Gerényi Gábor is hozzászólt a hat évvel ezelőtti műsorban az Origo-esethez. Szerinte Lázár János akkor […] „azt biztos megtanulta, hogy nem szólogatunk be újságíróknak politikusként”. Úgy vélte, hogy „amikor kijött az adat, hogy kétmillió forintért lakott, akkor nyelni kell egyet, és csinálni tovább a dolgát.”

„Ha ezután felrobban az Origo szerkesztősége, vagy a vezérigaztó fejére egy tégla esik vagy bármi történik egy ilyen buta nyilatkozat után, mindenki a Lázárra fog két ujjal mutogatni. […] A politikusoknak békén kell hagyniuk a sajtót. „

– fogalmazott Gerényi.

Mint ismert, a Dull Szabolcs főszerkesztő szerdai kirúgása utána pénteken kollektív felmondást benyújtó indexesek „Legyen másik” szlogennel Facebook-csoportot hoztak létre, a folytatásról később osztanak meg információkat. Az elbocsátott Dull és Bodolai között vita folyik az Indexet érő politikai befolyásról és Dull menesztésének körülményeiről.

A 2014-es beszélgetés Origóról szóló része 23 perc 22 másodperctől kezdődik:

(A videót Tóth Csaba Tibor szerkesztőtársunk találta meg.)