Kormányinfó: zárt térben kötelező lesz a maszkviselés
Az egészségügyben dolgozóknak pedig kötelezővé teszik a harmadik oltást.
Az egészségügyben dolgozóknak pedig kötelezővé teszik a harmadik oltást.
Alkotmánybírósághoz fordulnak a voksturizmust legalizáló törvénymódosítás miatt.
Ha a lakó kéri is, nem muszáj cserelakást kínálni neki.
Persze nem kell a választójogon babrálni, ha a választásokat akarják befolyásolni.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszerveze ma sztrájktárgyalásokat fog folytatni a kormánnyal.
Ezúttal nem a művészetével, hanem a véleményével botránkoztatta meg a közönséget.
Miközben végeláthatatlanul nyúlik tovább a határkrízis, Lukasenka próbálja a lengyelekre kenni az egészet.
Nem éppen drákói ítélet született, de megszületett.
Valószínűleg a kormány jövőre is fegyverként akarja használni az iparűzési adót, tovább rontva a közszférában dolgozók helyzetén.
A PDSZ friss felmérése szerint eddig az oltásra kötelezett pedagógusok 19%-a nem vállalja az oltást.
A helyzet súlyos: mivel telítődnek az intenzíves ágyak, a betegek feltorlódnak a korábbi ápolási helyeiken, így az egyre inkább fulladó, romló állapotú betegeket nincs hova továbbadni, miközben a szakdolgozókból is túl kevés van.
A köztársasági elnök határozottan elégedett a kormány teljesítményével a koronavírus elleni védőoltás reklámozását illetően.
A Független Egészségügyi Szakszervezet elnökének tapasztalatai szerint a Honvédkórházba átcsoportosított ápolók esete kirívónak számít, de így is sokan inkább a több órás utazást választják, minthogy a munkáltató által kötelezően biztosított szálláson kelljen éjszakázniuk.
Nemrég az Alkotmánybíróságon támadta meg a Kúria döntését, most mégis visszatáncolna.
A Lehetőségek a Mai Magyartanításban (LEMMA) konferencia szervezőivel beszélgettünk.
Karácsony Gergely visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint a főváros a Városháza értékes ingatlanának eladását tervezi.
Beszámolók szerint kétezernél is több menekült torlódott fel a határon, egy lengyel rendőr megsérült az összecsapásokban.
Orbán szerint a Fidesz sikerére az a magyarázat, hogy amit csinálnak, az a szenvedélyük.
A tulajdonos hozzájárulásával vagy saját tulajdonú ingatlanra bárki bejelenthet lakcímet büntetőjogi szankció nélkül – akkor is, ha már az első pillanattól nyilvánvaló, hogy nem fog ott élni.
Nem lehet büntetőeljárásnak kitenni senkit akkor sem, ha az illető tudja, hogy a menedékérelmet a magyar hatóságok el fogják utasítani.
Brazíliában, Hondurasban és Chilében indítanak hasonló programot többek között a választási csalások ellen.
A szakszervezetek már korábban figyelmezetettek arra, hogy a kötelező oltás miatt még több tanár eshet ki az amúgy is foghíjas rendszerből.
A perspektíva, hogy közösködni kell az állampolgárságon és a hatalmon a kisebbségekkel, elnyomottságérzetet kelt a domináns csoportokban. Ennek kiaknázása a mai nemzetközi fasiszta politika egyik univerzális eleme – érvel Jason Stanley Így működik a fasizmus c. könyvében.
„Nem fogok viccelni” – üzente a diktátor.
Az egymillió főre duzzadt /r/antiwork fórum tíznapos általános sztrájkot hirdetett meg a Fekete Péntektől kezdődően.
Véget ért a COP 26 Klímakonferencia november 12-én, számos ígéret született, de sokan csalódottan távoztak Glasgowból. Mire volt elég a világ vezetőinek tanácskozása?
A svéd, felső-középosztálybeli, ügyvéd családdal az idegengyűlölő kormánypropaganda jobban szimpatizál, mint például a muszlim vallású, más etnikumból származó kiszolgáltatott helyzetben lévő menekültekkel.
Szerintük felmerül a bennfentes kereskedelem gyanúja, a Mol vezérigazgatója ugyanis 200 millió forint értékben adott el cége részvényeiből egy héttel az intézkedés bejelentése előtt.
A reproduktív munkákat legtöbbször nők végzik, az otthon homályában, fizetetlenül és gyakran elismerés nélkül, pedig ezek hiányában a társadalmunk nem működne.
Már meg is van az új munkahelye, az Állami Számvevőszék alelnökeként havonta bruttó 4 237 800 forintot keres majd.