Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Filmek és sorozatok, amelyekkel átvészeltük az idei évet 2.

Furcsa, fájdalmakkal és feszültségekkel teli év volt 2021, amelynek szinte minden napját meghatározta a járványhelyzet, a folyamatos bizonytalanság és a régi, megszokott életünk hiánya. Nekünk többek között ezek a filmek segítettek, hogy túléljük.

Ünnepi hangulat, halál, magány – A befejezésen gondolkozom

Kőszeghy Ferenc

Charlie Kaufman legújabb filmjében, bár sok a hóesés, és (első ránézésre) szerepel benne egy fiatal pár is, mégsem ajánlanám ünnep-esti családi mozinak, ugyanis a központi témája a magány és a halál. A film egy hol harmonikus, hol diszfunkcionális (a kettő közötti éles váltások nagyon is indokoltak) fiatal pár látogatását követi nyomon a férfi szüleihez.

Azonban már a végtelennek tetsző, sűrű hóesésben zajló kocsiút során is meglehetősen furcsa, sőt szürreális az ábrázolt képi világ. A főszereplőink beszélgetésébe be-betörő bizonytalanság és sötét feszültség csak fokozódik, amikor megérkezünk a szülőkhöz. Az idilli szituáció itt is leleplezi magát: szétfeszül a vágykép, és újra és újra megjelenik valami mélységes mély lemondás és depresszió.

A történet is egyre inkább darabjaira hullik, a szülők hol fiatalok, hol öregek, a szituáció folyamatosan megakad és átértelmeződik, új élethelyzeteket létrehozva. Mintha a történet önmaga újraírásával próbálna küzdeni az újra és újra feltörő sötétség ellen. Mindeközben lappang, épül valami végső sötétség is, egy döntés a történet hátterében, érezzük, hogy a film egyre közelebb sodródik egy szakadékhoz, és vele együtt mi is.

A történetről ennél többet nem szabad elmondani, ugyanis sajátos fikciós játékot mozgat, amelynek feltérképezése igen fontos ahhoz, hogy mi magunk is végigmenjünk az úton, amit felkínál. De szerencsére nem valamiféle végtelenbe tartó, az értelmezés lehetetlenségébe kifutó vizuális és narratív blöffről van szó, a film valójában egy meglehetősen egyszerű és konkrét történetet próbál elmesélni.

Nagyon finom és érzékletes betekintést nyújt valamibe, ami a mindennapok során leginkább elmondhatatlan és megérthetetlen: a magány és a halál belső tapasztalatát viszi a vászonra (még egyszer: nem absztrakt módon, hanem egy valóban nagyon konkrét élethelyzetet bemutatva, annak minden következményével együtt). Én úgy érzem, nagyon sokat tanultam ettől a filmtől, és habár azt hiszem, senki sem kell fel reggel az ágyból azzal, hogy ma meg akarom érteni úgy igazán, mi az, hogy végső magány, mégiscsak felszabadító találkozni vele.

Egy szobalány vallomása (Maid)

Juhász Vanessza

A Netflix idén a színes animációs sorozatok mellett egy rendkívül érzékeny témát feldolgozó minisorozattal is meglepte a nézőket. A Maid, vagy magyar címén Egy szobalány vallomása című sorozat egy bántalmazott nő életútját kíséri nyomon, ahogy saját egzisztenciáját igyekszik megteremteni hároméves kislányával, szembeszállva a rendszernek való kiszolgáltatottságával, saját traumáival és a szegénység okozta létbizonytalansággal.

A történet az éjszaka közepén, egy törött tányérokkal és üvegszilánkokkal borított lakásban kezdődik, ahol Alex, a főhősnő, gyermekével összecsomagol, majd kocsijába ül és elmenekül. A nő küzdelme csak ekkor kezdődik. Ahogy próbál függetlenedni bántalmazó párjától, Alex sorra újabb akadályokba ütközik: hol az amerikai szociális ellátórendszer bürokratikus útvesztőiben találja magát, hol saját családja okozta traumáival kell szembenéznie. A nő számára egyre nyilvánvalóbb, hogy senkire sem számíthat a túlélésben. Mindössze egyetlen cél lebeg a szeme előtt, hogy gyermekének jobb jövőt adhasson.

Alex menekülése elején még nem is realizálja, hogy valóban párkapcsolati erőszak áldozata. A társadalomban jelenlévő stigmák és sztereotípiák miatt rengeteg bántalmazott nő gyakran nincs is tudatában annak, hogy párjuk valójában lelkileg vagy verbálisan abuzálja, esetleg anyagi függésben tartja őket. Molly Smith Metzler sorozatának egyik

erénye, hogy ledönti ezeket a sztereotípiákat, és hátborzongatóan közel hozza a nézőhöz a párkapcsolati erőszak jelenségét, mindezt rendkívül érzékenyen, minden fajta véres részletet mellőzve.

A komoly téma ellenére helyet kap a humor is, Alex kislánya iránt érzett szeretete pedig inspiráló minden néző számára. A főszereplővel együtt izgulhatjuk végig a történetet, hogy Alexnek végül sikerül-e saját lakásba költözni gyermekével, hogy egy új életet kezdhessenek.

Hogyan törjünk be a start-up bizniszbe a stockholmi gettóból? – Instant dohány (Snabba Cash)

Czékmán Bendegúz

Napjaink kapitalista rögvalóságának szimbólumai a kis start-upokból a világ legerősebb kormányaival vetekedő vagyonra és befolyásra szert tevő óriásokká váló techvállalatok. Ezek az óriásvállalatok egyre súlyosabban ássák alá a dolgozók jogait, az adatbiztonságot és a demokrácia alapjait, de egy olyan, alapjaiban hamis képet is közvetítenek, hogy a start-up szférában újító, trendi ötletekkel, megfelelő tehetséggel vagyon, kapcsolatok és morálisan megkérdőjelezhető döntések nélkül is sikeres self-made man válhat valakiből.

Na de mi van akkor, ha az ember úgy akarja meghódítani a szójatejes latték, bluetooth-os fülhallgatók és babzsákfotelek szegélyezte open office-ek birodalmát, hogy nincs ott mögötte apuka zambiai gyémántbányákból szerzett vagyona vagy a sikeres üzletembernek számító anyuka jó kapcsolatai az IBM-nél? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a magyarul Instant dohány címen futó netflixes svéd sorozat, a Snabba Cash.

A hatrészes akcióthriller alapját a bűnügyi védőügyvédből krimiíróvá avanzsáló Jens Lapidus azonos nevű regénytrilógiája adja, amelyből 2010-ben hamar kultikussá vált filmet is forgattak. A Netflix feldolgozása, illeszkedvén a jelenkor Svédországához szíriai kurdokra és afrikaiakra cserélte az eredeti mű délszáv karaktereit, valamint megtette főszereplőnek Leyát, a gyerekét az alvilági tevékenysége nyomán meggyilkolt férje halála óta egyedül nevelő anyát.

Leya egy libanoni étteremben dolgozik felszolgálóként, ám minden erejével azon van, hogy saját start-upját beindítva cserélhesse le a lakhatási válságra adott szociáldemokrata megoldási kísérlet részeként épített, de mára már a skandináv jóléti modell korlátjainak fájó szimbólumává váló Egymilliós Program (Miljonprogrammet) keretében épített külvárosi lakótelepek rideg rögvalóságát a techszcéna csillogására és gazdagságára.

Azonban miután már a sokadik széplelkű Elon Musk-utánzat húzza őt csőbe, más lehetőség híján úgy dönt, hogy egykori férje testvéréhez, a helyi drogkereskedelmet felügyelő Ravyhez fordul segítségért, ezzel azonban beengedi a mindennapjaiba azt az alvilági közeget, amelytől minden erejével próbálta elzárni magát és gyermekét. Rráadásul eközben egyre közelebbi kapcsolatba kerül egy Ravynek dolgozó bérgyilkossal, a mellékállásban kurd lagzikon éneklő Salimmal.

A Snabba Cash elsősorban a pörgős ritmusával és fordulatos cselekményével szegezi a képernyő elé a nézőt, azonban ahogy azt a forgatókönyvíró, Oskar Söderlund is elmondta a New York Times-nak, az alkotók elsősorban azt akarták bemutatni, hogy az alsóbb társadalmi rétegekből származóknak (akik körében erősen felülreprezentáltak a bevándorló hátterűek) milyen nehézségekkel kell szembenézniük Svédországban, ha ki akarnak törni a nélkülözésből.

Emellett a sorozat –melynek második évada jövőre várható – kíméletlen kritikát állít annak a self made man mítosznak, amelynek kergetésében megannyi élet megy tönkre vagy vész el. A Snabba Casht érdemes eredeti nyelven, felirattal nézni, mivel így olyan apróságokat is észrevehetünk, hogy milyen természetességgel épülnek be egyes arab kifejezések (mint például a „gyerünk!”-et jelentő „yalla”) a svéd párbeszédekbe.

A világnak úgyis vége, maradj csak a szobádban – Inside

Bogdán Erik

Az Inside a Netflixen úgy lett beharangozva, mint Bo Burnham humorista legújabb stand up különkiadása. Hosszú kihagyás utáni visszatérés a reflektorfénybe. Azonban az Inside sok minden, de biztosan nem a régi formához való visszatérés. Zsánereket megtagadó musical, vígjáték, dráma, dokumentumfilm, dekonstrukció, paródia, betekintés a kreatív alkotófolyamatokba a világjárvány kellős közepén.

Ha röviden össze kéne foglalni az Inside alapfelvetését, az a következő kérdés lenne: „Hogyan tud valaki humoristaként funkcionálni, hogyan lehet viccelődni akkor, amikor egyszerűen semmi pozitív kilátás nincs a világban? Vagy ami talán még fontosabb, szükség van-e egyáltalán viccelődésre ilyen időkben?”

Természetesen nem kapunk egyértelmű választ erre a kérdésre, csupán egy szatirikus és cinikus kritikát a modern popkultúrára, internetkultúrára és a tehetős fehér celebek szerepvállalására a vírus idején. Ezeknek a kritikáknak megfogalmazására Burnham a legalkalmasabb figura, ugyanis a saját szavaival élve, „ő egy különleges fehér férfi”.

Az Inside egy év alatt készült el, miközben Bo Burnham be volt zárva egy szobába. A film minden egyes aspektusa az ő fejéből pattant ki, kezdve a zenétől, a kameramunkán át a vágásig. Egy modern, „one man show”, csak a humorista és a kamera. Ennek köszönhetően Burnham szinte sosem tud a kamera mögé elbújni. Mindent látunk, a performanszoktól a háttérmunkákig.

Ez persze nem számítana semmit, ha nem lenne elképesztően vicces az Inside. Arról nem is beszélve, hogy a tökéletes pillanatban jelent meg, így amikor először láttam, hatalmasat ütött: a karantén és a pandémia okozta izolációt nagyon őszintén és nyersen adja át. Viszont rengeteg apró részlet rejlik minden egyes szegmensben, így nagyjából végtelenszer újranézhető ez a „stand up”.

Ahogy halad előre a „történet”, úgy láthatjuk, ahogy főszereplőnk folyamatosan leépül, a zenék és a monológok egyre sötétebbek és nyomasztóbbak lesznek, míg végül a valóság és a performansz közötti háttér szinte teljesen elmosódik. Az Inside legnagyobb sikere, hogy együttérzést tud kiváltani a nézőből egy abszolút privilegizált helyzetben lévő humorista iránt, aki nagyrészt azért szenved, mert nem tud a közönség előtt fellépni, és „úgy kell vicceket mesélnie, hogy senki sem nevet a háttérben”.

De mindezek mellett kapunk marxista zokni bábut, synthwave Jeffrey Bezos „indulót”, cancel culture kritikát, női Instagram-oldalak rekonstrukcióját – ami a vége felé egy hatalmas érzelmi jobbhorgot kever le a nézőnek –, és egy, a Disney főgonoszokat megszégyenítő dalt, amit maga az internet énekel.

Az Inside-on kívül 2021-ben talán egy médiatermék sem tudta úgy megragadni ezt a paranoid és izoláló helyzetet, amibe sokan kényszerültünk a koronavírus miatt, illetve azt a tehetetlenséget, amit mindannyian érzünk emiatt. Az Inside egy igazi mestermű, ami tíz év múlva is ugyanolyan releváns lesz, mint mikor megjelent. De valószínűleg Bo Burnham azt szeretné, hogy a filmje ne örökéletű korrajz maradjon, hanem csak egy nagyon rossz és sötét év lenyomata.

Kiemelt kép: Képkocka a Snabba Cash című filmből.