Tordai: Szombattól szerződés nélkül maradnak közintézmények, itt a gáz-armageddon
A képviselő szerint kimentek a kikapcsolási értesítők, 2-4 héten belül megszűnhet a szolgáltatás iskolákban, kórházakban, rendőrségeken.
A képviselő szerint kimentek a kikapcsolási értesítők, 2-4 héten belül megszűnhet a szolgáltatás iskolákban, kórházakban, rendőrségeken.
A Győrszentiván határában épülő ipari komplexum ügyében szeretett volna többet megtudni a betelefonáló helyi lakos.
Mások szerint a kormány nem vállal belőle eleget.
Elkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka, fontos döntéseket hozott a kormány, lesz hát miről tájékoztatni a népet.
A tervekben azzal indokolják a beruházást, hogy annak területén nagyrészt inváziós fafajták élnek.
Hogy mi lesz ott, azt akkor tudom megmondani, amikor megvalósul – „informálta” a jegyző a helyieket a múlt heti lakossági fórumon.
A Kossuth téren több mint ezer tüntető gyűlt össze, majd az eső ellenére is sok százan maradtak együtt, hogy „feldíszítsék” a Belügyminisztérium épületét. Dián Ákos képei.
Az önkormányzat vagyonkezelő cége ugyancsak kedden lakoltatott volna ki egy súlyos fogyatékossággal élő, közfoglalkoztatott újpesti polgárt.
Nincs értelme további traumáknak kitenni az abortuszra kényszerülő nőket.
A parlament nemzetbiztonsági bizottsága tagjai, köztük az ellenzéki képviselők, simán megszavazták a kémprogram titkos beszerzését.
Ehelyett Dúró Dóra inkább azért „kérdezte fel” (vagy inkább alá) a miniszterelnököt, mert szerinte a magyar nők továbbra sem szülnek eleget.
„Jaj, olyan átkozott ez a dolog”, kesergett a DK elnöke a Partizán műsorában.
Egyúttal a már megkezdett végrehajtási eljárásokat felfüggeszti.
A Népszava ismertetett egy tankerületi levelet, amelyből kiderül, az iskolák vezetői nem vehetnek részt a pedagógussztrájkban.
Négy régióban szavaztatták meg a hatóságok a csatlakozást az Orosz Föderációhoz.
A putyinista rezsim győzelme esetén a forradalom beláthatatlan ideig lehetetlenné válhat. Nemcsak Ukrajna és Oroszország, de a teljes posztszovjet térség progresszív jövőjének előfeltétele az orosz vezetés bukása.
A gyerekek, a nők és a szexuális kisebbségek jogait terjeszti ki a kódex.
A többségi tulajdonos Gazprom szerint képtelenség megmondani, mikorra tudják helyrehozni a károkat. Idén télen északról már biztos nem érkezik orosz gáz.
Két kilakoltatás is viszonylagos happy enddel zárult, az aktivisták szerint a lakhatási kérdésekben egyik leggondatlanabb kerületben.
Az Amnesty jelentése szerint gyermekek is vannak a hatóságok fellépésének halálos áldozatai között.
A kültéren, az időjárási viszonyoknak kitéve dolgozóknak esélyük sincs az átmelegedésre, megszáradásra, de az irodákban sem jobb a helyzet.
Meloni sikere az olasz politikai osztály elmúlt négy évben nyújtott teljesítményét látva közel sem meglepő.
A miniszterelnökhöz fordultak, aki egyben az Idősek Tanácsának elnöke is.
Erőszak és jog elsősorban abban közös, hogy mindkettő erkölcsi viszonyokba avatkozik bele. Folytatjuk múlt héten megkezdett, háromrészes sorozatunkat.
Továbbra is bizonytalan annak a rászoruló, krónikus beteg újpesti polgárnak a helyzete, akit az Újpesti Önkormányzat által indított végrehajtási eljárásban 2022. szeptember 27-én lakoltatnának ki az otthonából.
Szerinte ráadásul Oroszország ereje végtelen.
Múlt héten a Pedagógiai és Pszichológiai Kar Izabella utcai épületében is csak hidegvízzel lehetett felfrissülni az órák előtt.
Közös támogatási program elindítására szólítanak fel.
Hogyan piacosítja az újkapitalizmus a szeretetgesztusainkat, és van-e lehetőségünk kilépni ezekből a körökből?
Bejött a papírforma, Meloniék vállát nyomja innentől a válságkezelés terhe. Kérdés, hogy milyen mozgásterük lesz, vagy lesz-e egyáltalán.