Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sztrájkolhatnak a volánbuszosok is, több százan tüntettek Budapesten

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAkSZ) felhívására több száz dolgozó vonult a Volánbusz budapesti székháza elé, hogy hangot adjon követeléseiknek.

A tüntetésen Dobi István, a szakszervezet elnöke elmondta, 20 éve várnak arra, hogy majd valamikor ők is úgy keresnek, mint az Európai Unióban dolgozó kollégáik.

A vállalat által beígért idei 10, jövőre pedig 5 százalékos béremelési javaslatot nem írták alá, azt szeretnék, hogy idén és jövőre is összesen 20-20 százalékkal emeljék a fizetéseket.

„És ez még abszolút nem fedezi az inflációs hatásokat, amiket elszenvedünk. Lehetne 50 vagy 100 százalékos béremelést is kérni” – fogalmazott. A buszvezetők mostani 1650 forintos órabérét megalázóan alacsonynak nevezte.

Tüntető volánbuszosok a cég székháza előtt 2022. október 10-én Budapesten.

A szakszervezeti elnök a hulladékgazdálkodási dolgozók megegyezéssel zárult sztrájkját hozta fel példának. „Nézzétek meg, a kukások is kiálltak magukért, és eredményt értek el” – mondta.

„Sokan azt mondják, a tárgyalóasztalnál kell megoldani ezt a kérdést. Ezekkel tárgyalni már nem lehet” – tette hozzá, arra utalva, hogy több mint egy hónapja nem ül le velük a Volánbusz vezetése. A követeléseiket tartalmazó petíciót is át szerették volna adni a cég részére, amely azonban nem jelölt ki senkit, hogy átvegye.

Tovább nehezítette a munkavállalók helyzetét, hogy bevezették a rendelkezésre állási időt, amely miatt a szakszervezeti elnök szerint előfordul, hogy valakinek akár „15-16 órát is bent kell lennie, és ebből elszámolnak 10-12 órát”. Hozzátette, elvették a hétvégi pótlékot is, és beépítették az év végi „lojalitási bónuszba”.

Ezek mellett a kártérítési eljárások is terhelik a munkavállalókat. Dobi szerint 2 millió forintos kár felett a munkavállalóval fizettethetik ki a keletkezett kár 10 százalékát. Az elnök szerint egy 80 milliós eszközben könnyen lehet csinálni egy 6 milliós kárt, és ebben az esetben már 600 ezer forintot kell a munkavállalónak kifizetnie, miközben más országokban minden busz biztosítva van.

„Úgy kell beülni minden nap a buszba, hogy nehogy valami baj legyen, mert velem fizettetik ki” – fogalmazott.

Elmondta, hogy a mai napot adták meg határidőnek, ameddig leülhet velük a cégvezetés, máskülönben holnap bejelentik a sztrájk előkészítését. Amennyiben munkabeszüntetésre kerül a sor, az elégséges szolgáltatás kötelezettségének eleget tesznek, de megtámogathatják a sztrájkot azzal, hogy nem tankolják meg az autóbuszt, nem takarítják ki a belső területét – amely eleve nem az ő dolguk lenne –, és annak a jogi lehetőségét is megvizsgálják, hogy megtagadják a jegykiadást a buszokon. „Vezetjük mi az autóbuszt, csak nem adunk jegyet” – magyarázta.

A demonstráción Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének vezetője szolidaritásukról biztosította a buszosokat, és hangsúlyozta a dolgozók közötti összetartás fontosságát. Rövid beszédében Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke is támogatását fejezte ki. A dolgozók a MÁV székházához is elvonultak, ahol át tudták adni a petíciójukat.

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAkSZ) petíciója:

  1. Követeljük a bérkorrekció azonnali végrehajtását! A VOLÁNBUSZ Zrt. munkavállalóit a fogyasztói árak emelkedésének hatásai elsősorban az élelmiszerárakon, a szolgáltatások díjain, és jellemzően a nem tartós fogyasztási cikkek áremelkedésén keresztül érik. Az idei évben további 10 %-os alapbéremelésre; a 2023. évben a tervezett és elfogadhatatlan 5 %-os bérfejlesztésen túl, további 15 %-os alapbéremelésre tartanak a munkavállalók igényt!
  2. Követeljük, hogy az autóbuszvezetők által a munkahelyen eltöltött teljes jelenléti időt a Volánbusz Zrt. munkaidőként ismerje el! Elég volt a menetrendszerinti autóbusz-közlekedésben a rendelkezésre állási idő alkalmazásából! Felszólítjuk a jogalkotót is, hogy tekintse át az ezzel kapcsolatos törvényi szabályozást és az egyeztetésbe érdemben vonja be a szakszervezeteket!
  3. Követeljük a GKI képzések átalakításáról történő azonnali szakértői egyeztetések elkezdését az illetékes szaktárcával!
    Követeljük a jogalkotótól, hogy az a szakszervezet (vagy szakszervezeti szövetség), amely a kollektív szerződés megkötését követően felel meg a 10%-os szervezettségi feltételnek, a kollektív szerződéshez félként csatlakozhasson! Abszurd az a helyzet, hogy hiába teljesíti egy szakszervezet a törvényi követelményt, a tárgyalóasztalnál a jog pusztán javaslattétteli lehetőséget ad számára!
  4. Követeljük a munkáltatótól, hogy érdemi munkaügyi kapcsolatokat és érdekegyeztetést működtessen! A jelenlegi látszattárgyalások elfogadhatatlanok! A VOLÁNBUSZ Zrt. az immár jogerős bírósági döntések következményeit érdemben vonja le!
  5. Követeljük, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt. kollektív szerződése tartalmazza azt, amit a Munka Törvénykönyve minimumként előír: azaz a munkáltató a közölt munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, a beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét megelőzően legalább 96 órával korábban módosíthatja! Elég a 12 és a 18 órás berendelési szabályokból! Tisztességes pótlékot!
  6. Követeljük, hogy a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőnapra (heti pihenőidőre) elrendelt rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés esetén a törvény szerinti száz százalék bérpótlék járjon, míg a bérpótlék mértéke legyen legalább ötven százalék, ha a munkáltató másik heti pihenőnapot (heti pihenőidőt) biztosít!
  7. Követeljük az üzemanyag-megtakarítás elszámolási rendszerén belül, társasági szinten az egységes üzemanyagnorma meghatározását!
    Követeljük a járatfelvétel során a saját személygépkocsi használattal kapcsolatban felmerült valós költségek megtérítését!
  8. Követeljük a forgalmi kompenzációs pótlék alapbéresítését! Munkakörönként a minimum besorolási bérek meghatározását, bértarifatáblázatban való rögzítését!