Amellett, hogy kétségkívül ünnepnap volt a pénteki, egyben súlyos látlelet is a szociális ellátórendszer alulfinanszírozottságáról. Hosszú évek várakozása után, társadalmi összefogással végre megnyílt a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) nőgyógyászati rendelője, ahol hajléktalan nők kaphatnak térítés-, és ami még fontosabb: előítélet- és bántalmazásmentes ellátást.

Ez általában is kevés nőnek adatik meg, a traumatizáló nőgyógyászati és szülészeti ellátás a nők elleni erőszak egy mai napig bevett formája. Az ilyen jellegű vizsgálatok és beavatkozások alapvetően minden nőt kiszolgáltatott helyzetbe kényszerítenek, így óriási a felelősség az orvosokon – a bizonytalan lakhatású vagy más okból kiszolgáltatott helyzetű nők esetében pedig hatványozottan. A több szempontból is különleges nőgyógyászati rendelő ünnepi megnyitóján jártunk.

Mindent a páciensekért

A Dózsa György úti rendelőt bármelyik magánegészségügyi intézmény is megirigyelhetné: tágas váró, ultrahang és egyéb szükséges készülékek, szép, pasztellrózsaszín vizsgálószék, öltöző, zuhanyzóhelyiség. Utóbbira különösen büszkék a projekt megálmodói és kivitelezői, hiszen a hajléktalan embereket ellátó tömegintézményekben nem sok olyan akad, ahol valaki egymaga lehet, és magára csukhajta az ajtót. Az is különlegesség, hogy plexiajtóval záródik a zuhanyzó, a zuhanyfüggönyt ugyanis nem engedélyezi a Nemzeti Népegészségügyi Központ, mert az nem higiénikus.

Plexire viszont a több fős intézményi zuhanyzókban nincs pénz, így a privát szféra még tisztálkodáskor sem adatik meg.

A zuhanyzót azért tartották nagyon fontosnak, mert szerették volna, hogy aki szeretne, mosakodhasson vizsgálat előtt – könnyen lehet például, hogy valaki utcán élőként több napja nem jutott ilyen lehetőséghez.

A rendelő egyelőre minden második héten, péntekenként üzemel, és két fiatal doktornő váltja egymást, akikkel egy asszisztens és két szociális munkás dolgozik együtt. A munkát nem önkéntesként, hanem bérért végzik, de még így is nagyon nehéz egészségügyi dolgozókat találni. Reményeik szerint egy harmadik orvossal is bővül majd a csapat, így a rendelő kapacitása is növekedhet, a havi két rendelési nap ugyanis meglehetősen kevés az igényekhez képest. Fontos, hogy már az első perctől kezdve biztonságos környezetet biztosítsanak a pácienseknek, ezért a teljes csapat elvégzett egy képzést, ahol elsajátították a traumatudatos egészségügyi ellátás alapjait. Minden nőnek fél órát biztosítanak, mint a magánrendeléseken is, hogy legyen idő mindent alaposan átbeszélni.

A pácienst már a kaputól szociális munkás kíséri be, oldva a feszültséget, a férfi kísérőknek pedig a várón kívül kell maradniuk, hozzájárulva így minden nő minél nagyobb biztonságérzetéhez. Fontosnak tartják a tudatos nyelvhasználatot is: mindenki érthetően, szakkifejezések nélkül fogalmaz, és előre elmondják mindenkinek, mi fog a vizsgálat során történni. Mindezzel azt erősítik meg, hogy az intézmény feladata, hogy támogassa a pácienst, és bízhat a személyzetben.

A működést adományokból és pályázati forrásból kezdik meg, hosszabb távon viszont a BMSZKI szeretné, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) befogadja és finanszírozza a nőgyógyászati szakellátást. A szakmai program maradéktalan megvalósításához ugyanakkor még ezzel együtt is szükség lesz a továbbiakban társadalmi támogatásra.

Kiszolgáltatva a rendszernek

Mint arról Fehér Boróka, a BMSZKI munkatársa beszámolt, a hajléktalan emberek – különösen a közterületen élők – általában rosszabb egészségügyi állapotban vannak, mint az azonos korú, lakásban élő emberek, mivel nagyon nehezen jutnak orvosi ellátáshoz. Ennek különböző okai lehetnek: ezek közé tartozhat az, hogy nincsen lakcímük, vagy épp a korábbi rossz tapasztalatok, előítéletek, rossz bánásmód, ami miatt nem szívesen mennek vissza egy ellátóhoz. Budapesten és több nagyvárosban is léteznek úgynevezett hajléktalan emberek háziorvosi rendelői, ahol bármilyen lakcímmel is rendelkeznek, ellátják a fedél nélkül élőket, valamint ingyenesen vagy kedvezményes áron biztosítanak gyógyszereket a számukra. Ez azonban nem szakrendelés, a gyógyszertámogatás pedig épp a fogamzásgátlókra nem érvényes, mivel azoknak a havi költsége átlépi a megszabott keretet.

A BMSZKI 2018-ban úgynevezett női szükségleti felmérést végzett az intézmény szállásain élők közt, amely fontos, a hajléktalan nők életét nagyban befolyásoló problémákra világított rá. A megkérdezettek 71%-ának volt egészségügyi problémája, de csak minden harmadik ment el nőgyógyászhoz a felmérést megelőző két évben. A fiatalabb nők inkább jártak nőgyógyászhoz, miközben a rákszűrés és mammográfiai vizsgálat a középkorú, illetve idősebb korosztálynál lenne kiemelten fontos.

Kiderült, hogy minden nyolcadik nő volt várandós, amióta hajléktalanként él; 100-ból 30 nő mondta azt, hogy volt úgy várandós, hogy hajléktalanszállón élt.

Többen mondták azt, hogy egyáltalán nem tudnak védekezni a nem kívánt terhesség ellen, pedig szívesen szednének fogamzásgátló tablettát vagy használnának más eszközöket, ha hozzáférnének. Fehér Boróka a lelki egészség szempontjából fontosnak tartja azt is hozzátenni: 45 nőnek volt a 300 válaszadóból kiskorú gyermeke, akiknek a többsége nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban élt, és ezek a nők magasabb arányban számoltak be rosszabb fizikai, illetve lelki egészségről. „Ez is egy jel arra, hogy milyen traumái lehetnek azoknak a nőknek, akik itt élnek” – mondta.

Mindez a kormány abortuszszigorító rendelete szempontjából is elgondolkodtató: miközben a Belügyminisztérium az információátadás fontosságára hivatkozva hallgattatja meg kötelezően az abortusz mellett döntőkkel a magzati szívhangot, nemes egyszerűséggel semmibe veszi a legkiszolgáltatottabb helyzetű nőket. Megalázza, hibáztatja, érzelmileg manipulálja és hülyének nézi őket, de nem segít nekik abban, hogy hozzáférjenek a fogamzásgátláshoz és emberhez méltó egészségügyi ellátáshoz, illetve hogy fel tudják nevelni a gyermekeiket.

A felmérés készítői az eredmények fényében ajánlást tettek a nőgyógyászati rendelő létrehozása és a női egészségügyi ellátás hozzáférhetőbbé tételére. Ennek megfelelően a BMSZKI munkatársai próbáltak nőgyógyászati szűrőbuszokat kérni, de „kiderült, hogy ezek a buszok nem igazán mennek sehova”. Így évek teltek el, mire a BMSZKI lelkes szociális dolgozóinak, civileknek és céges adományoknak köszönhetően végül megépült a hiánypótló rendelő.

Nagy Zsuzsanna, a BMSZKI munkatársa arról beszélt, hogy amikor kezdő szociális munkásként egy családok átmeneti otthonában dolgozott, azt tapasztalta, hogy az ott élő anyák nem mentek el nőgyógyászati vizsgálatokra szülés, súlyos vetélés vagy nőgyógyászati panasz esetén sem. Vagy ha el is mentek, rossz élményekkel távoztak: megjegyzéseket tettek a ruházatukra, a szagukra, a viselkedésükre. Arra is megjegyzést tett az egészségügyi személyzet, ha sok gyereket szültek, és arra is, ha keveset. Arra is, ha úgy döntöttek, hogy megtartják a magzatot, arra is, ha úgy döntöttek élethelyzetük miatt, hogy nem. „Azt is kevesen tudják az egészségügyi szolgáltatóknál, hogy egy bántalmazó kapcsolatban a nő nem dönthet a saját testével kapcsolatban” –  tette hozzá Nagy. Megjegyzést tettek a lakcímükre, arra is, ha szőrösek, vagy ha csupaszok odalent, emiatt megszégyenítve, kiszolgáltatva érezték magukat, és az is előfordult, hogy egyes vizsgálatokat fájdalmat okozva végeztek el rajtuk.

Vannak olyan élethelyzetek, amelyek formálnak bennünket, nyomot hagynak rajtunk, így másképp érzékelünk bizonyos helyzeteket, a minket érő megjegyzéseket, érintéseket is – még akkor is, ha azok nem feltétlen rossz szándékúak. Ahogy mindenhova, a traumák természetesen a nőgyógyászhoz is elkísérik a nőket, ahol épp a legérzékenyebben kellene bánni velük: a szexuális erőszak nyomai, egy vetélés fizikai és lelki fájdalmai, a sokadik abortusz szégyene és feldolgozatlan gyásza, egy bántalmazó kapcsolatból fakadó poszttraumás stressz tünetei, az egzisztenciális problémák, a lakhatás hiánya miatti szégyenérzet és még hosszan sorolhatnánk – magyarázta a BMSZKI munkatársa.

Csakhogy erre nincs felkészülve az egészségügy, „nem adnak erre speciális kiképzést”, hanem futószalagszerűen zajlanak a vizsgálatok, amelyekhez a páciensnek kell alkalmazkodnia.

„Örülök, hogy flexibilisek lettünk, és egy olyan kaput hoztunk létre, ahol beférnek a nők ezekkel a problémákkal, és ezt a kaput formáljuk, nem a testeket, az emberi lényeket. Miért ne lehetne egy nőgyógyászati rendelő olyan, mint amilyenre szükségünk van? Kedvesek, megértőek, empatikusak, emberségesek, együttérzőek – mert erre van szükségünk, amikor ott fekszünk félig meztelenül, kitárulkozva egy vizsgálóágyon.”

„Nem traumatudatosan ellátni egy nőt szakmai hiba”

Manapság nagyon sok tudás áll a rendelkezésünkre arról, hogy milyen hatással van egy trauma a személyiségre, a viselkedésre. Ennek a tudásnak a birtokában nemcsak a traumatizált (és nem traumatizált) nők kaphatnak magas szintű ellátást, hanem maga az ellátó munkája is könnyebbé válik, hiszen megérti, mire miért reagálnak úgy a páciensek, ahogy az nem feltétlen tűnik „logikusnak”.

Bár hajlamosak vagyunk az ellenkezőjét gondolni, a trauma nem ritkaság. Elég csak a nőket érő számos erőszaktípusra gondolni, melyek közül például a gyermekkori szexuális erőszak nagyon elterjedt Magyarországon: a statisztikák szerint minden negyedik-ötödik nő érintett ebben – mondta Győrfy Judit mentálhigiénés szakember, jogász, aktivista.

„Ha van 8 nő, aki hozzánk érkezik, abból kettőnek nehézségei lehetnek az érintéssel, nehézségei lehetnek azzal, hogy nem tudja, mi fog vele történni”

– tette hozzá.

Nehéz megérteni, hogy ha segíteni akarunk valakinek, az miért egy hatalmi helyzet, de fontos tudatosítani, hogy az orvos-páciens viszonyból adódóan mindig tapasztalható eltolódás egy függőleges helyzetű, felöltözött, szakzsargont használó, társadalmi elismertséggel rendelkező orvos és egy félmeztelen, feltett lábakkal fekvő, sok esetben kiszolgáltatott élethelyzetben lévő vagy traumatizált nő között.

Az viszont már az orvoson múlik, hogy ezt az egyenlőtlenséget képes-e a kommunikációjával, a testbeszédével, az ellátás kialakításával csökkenteni.

Fontos lenne, hogy ne az embereknek kelljen igazodniuk a nehéz élethelyzetükben az ellátáshoz, hanem épp fordítva – magyarázta Győrfy Judit.

A rendelő egyik orvosa, Dr. Lőrincz Katalin rezidens nőgyógyász tapasztalatai szerint a nők nagy része nem szeret nőgyógyászhoz járni, tízből kilenc esetben pedig kiderül, hogy az ellátás során valamilyen rossz tapasztalat, trauma érte őket. A traumaudatos ellátást élete egyik legfontosabb képzésének tartja, és kötelezővé tenné nemcsak a szülész-nőgyógyászok, hanem minden orvos számára. Szeretnék, ha más ellátóknál is magas színvonalú ellátást kaphatnának a rendelőben ellátott, esetleg külsős vizsgálatra továbbirányított nők, aminek érdekében igyekeznek minden tőlük telhetőt megtenni: utánkövetik őket, illetve szociális munkások fogják őket kísérni a vizsgálatokra.

„Gondolom, nem mondok újat azzal, hogy az orvosi egyetemek kommunikációs képzése nem túl hatékony”

– tette hozzá Lőrincz. Szerinte mindenkivel előfordult már, hogy egy orvos rosszul kommunikált vele vagy a hozzátartozójával. Úgy látja, sokszor nem értik az orvosok egy-egy páciens reakcióit, viselkedését, amire mindig azt szokta mondani:

„Soha nem tudhatod, hogy mi van a csomagban. Ezt nem kell tudni megfejteni, de ugyanazt a minőségi ellátást kell biztosítanunk mindenkinek. Nem traumatudatosan ellátni egy nőt szakmai hiba.”