A múlt héten a Tisza történelmi győzelméből szerzett legitimitását Magyar Péter gyorsan érvényesíteni kezdte. A leendő miniszterelnök az Orbán-rendszer leváltása után új világot ígér – szinte mindent, leszámítva az örök életet és az ingyen sört, számos kihívással néz ugyanakkor szembe. A választásokat követő első héten néhány ígéret megerősítést nyert, és néhány megoldás is körvonalazódni látszik. 

Saját mocskába dörgölte a közmédia orrát Magyar Péter – és láthatóan élvezi

A Tisza országgyűlési kétharmadának megfelelően villámgyors pálfordulással igyekszik bebizonyítani a közmédia, hogy ők bizony nem kormányzati propagandát közvetítenek naphosszat.

Ez jól láthatóan nem sikerült – hamarost vissza is álltak Magyar ekézésére.

De ami addig történt, szimptomatikus. A sokéves reflexek ugyanis itt is meglátszanak; amint úgy tűnik, új a gazda, hívnak nem kormányzati és fideszes szakértőket is műsoraikba – és soha ennyi sajnálkozó szó nem esett a helyreállítási alapból visszatartott sokmilliárd euró hazahozatalának módjáról, amelynek feltételeit kormányunk eleddig nem kívánta teljesíteni. És Magyar Péter is többször szerepelt az M1 és a Kossuth műsorain mint az eddigiekben – bár itt nem volt magasan a léc, tekintve hogy legutóbb 2024 őszén jelent meg a stúdióban.

Már a választás másnapján szakmányban idézte az MTVA a kormányfüggetlen lapok cikkeit és elemzéseit, több partizános insert jelent meg a hírműsorokban, de a Telex anyagát is főműsoridőben vágták be a képernyőkre. Magyar Péter pedig jó érzékkel használta ki az alkalmat, hogy ország-világ számára egyértelművé tegye: az Orbán-rendszer tartóoszlopai nem számíthatnak kegyelemre.

Az általában veterán műsorvezetők, akikre azt a kétségkívül kényelmetlen szerepet osztották, hogy Magyar Péterrel kelljen beszélgetniük a csatornák főműsoridős műsorában, olyan megaláztatásnak vannak kitéve, amilyet állami csatornák műsoraiban ritkán tapasztalhatunk.

Magyar szereplésének elemi része volt, hogy több százezer néző és hallgató előtt közvetítse: mindenki, akinek a műsorkészítés tartalmi részéhez köze volt, ki lesz rúgva – beleértve a jól láthatóan egyre kétségbeesettebb műsorvezetőket is, akiket szinte szóhoz jutni sem hagyott. (Amikor viszont megszólaltak, nem ébresztettek kétséget afelől, hogy jobb, ha más munka után néznek.) Amennyire a műsoridő engedte, Magyar kitért a programjában már felvázolt szokásos témáira is. Címszavakban: jogállam lesz, gazdasági stabilitás, megszerzik az EU-s pénzeket, visszaveszik a lopott vagyont, nyugatos lesz az elköteleződés, jobbak lesznek a közszolgáltatások, maradnak az adókedvezmények és családtámogatások – már amelyeket a Tisza szakértői „jónak” ítélnek, tehát a program alapján szinte mindegyik –, emelik a 2008 óta nem emelt szociális támogatások összegeit, folytatják a szigorú bevándorlási politikát – é.í.t.

De a közmédiás szereplések lényege mégiscsak annak az üzenetnek a megerősítése, hogy az intézményrendszert totálisan át kívánja alakítani Magyarország leendő miniszterelnöke a sajtószabadság visszaállításának jegyében, és biztosítani kívánja, hogy a kormány ne szólhasson bele a működésébe. A közmédiától az euróig reformálna az új miniszterelnök, de ez még nem rendszerváltás.

Erre az elmúlt másfél évtized tapasztalatai alapján kétségtelenül szükség is van.

De azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az elmúlt két évben Magyar Péter ott támadta a vele szemben kicsit is kritikus független médiát is, ahol tudta. Hogy milyen lesz a viszonya a reményei szerint „kiegyensúlyozott” közmédiával és a független sajtóval – az az elkövetkezendő négy évben derül ki. A kétharmados felhatalmazása mindenesetre megvan ahhoz, hogy évtizedek óta nem látott teret engedjen a sajtószabadságnak. Hogy mi minden másra, azt az olvasók fantáziájára bíznám.

Pragmatikus külpolitika újratöltve: megszállók a megszállás elleni küzdelem ünnepén

Magyar Pétert érte a megtiszteltetés, hogy miniszterelnöksége idejére esik az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója. Ez alkalomból vélhetően világraszóló ünnepségsorozatot terveznek, és csak remélhetjük hogy az ünnep fénypontjának számító, szokásos nemzeti musical sem marad el a Kossuth téren – abból mindenesetre már láthattuk ízelítőt az elmúlt években, hogy mit gondol a párt ‘56-ról és méltó megünnepléséről.

Magyart a diplomácia szokásaihoz híven számos kormány- és államfő hívta fel győzelme éjszakáján és az elkövetkezendő napokban, vagy gratulált neki más módon. Vélhetően csak a Fidesz legelkötelezettebb híveit lepte meg, hogy a leendő miniszterelnöknek többnyire gratuláltak Orbán Viktor 16 éven át regnáló kormányfő szoros szövetségesei is – bár Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke valamint orosz kollégája, Vlagyimir Putyin ahelyett hogy telefont ragadtak volna, inkább csak távolról jelezték együttműködési készségüket.

Orbán szövetségesei közül kiemelkedik Benjamin Netanjahu, Izrael miniszterelnöke és Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke. A két nemzetközileg elismert, Orbán közeli elvbarátjaként számontartott szélsőjobboldali vezető – akik közül az előbbivel szemben a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is elfogatóparancsot adott ki háborús bűnök, illetve népirtás elkövetése miatt – abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Magyar Péter az ‘56 hetvenedik évfordulójára emlékező rendezvényre is meghívta őket.

Ennek különös bukét ad, hogy a megszálló országok vezetői a megszállás ellen is küzdő forradalom évfordulója alkalmából fognak Budapesten vendégeskedni.

Putyin nem kapott meghívást.

Méginkább szembemegy az aktus Magyar Péter azon ígéretével, hogy visszalépteti Magyarországot az ICC-be. A nemzetközi bíróságból Netanjahu iránti lojalitásból Orbán kiléptette Magyarországot. Ez egyrészt azért érdekes, mert ugyan kampányfogásként kitűnően megállta a helyét a szándék hangoztatása, a kilépés maga is hosszabb folyamat, ahogy a visszalépés is, így október 23-án Magyarország technikailag vélhetően még mindig a Netanjahu ellen elfogatóparancsot kiadott Nemzetközi Büntetőbíróság tagja lesz. Bár ez Orbánékat sem zavarta, mikor Izrael kormányfőjét nem tartóztatta le látogatása alatt, így ki sem adta – annak ellenére, hogy már akkor is hivatalosan vádolta az ICC háborús bűnök elkövetésével.

A kettős mérce világosan jelzi, hogy Magyar Orbánnal szemben egyértelműen atlantista elkötelezettségű – magyarán a nyugati szövetségi rendszerhez tartozó államoknak – elnézi az elnyomást, vagy akár népirtást is, Putyinnal ezzel szemben kizárt hogy bármilyen együttműködésre lépne, legalábbis míg be nem fejeződik az ukrajnai háború.

Nem a fideszes gazdaságpolitikára, igen az… elmúlt választások ellenzéki ígéreteire

A nyugatos elköteleződés nemcsak a fentiekből derül ki. A Tisza ugyanis célul tűzte ki, hogy 2030-ra bevezeti az eurót, aminek nemcsak gazdasági, de szimbolikus jelentősége is van – és 2010 óta a Fidesz valamennyi kihívója belengette mint potenciális célt. Hogy a gazdaságra – és a társadalomra – hogyan hat az ilyen típusú valutaváltás az Unió perifériáján, Szlovákia példáján láthatjuk, ahol rövid- és középtávon is drágult reálértéken a megélhetés.

Szintén fontos gazdasági intézkedés, hogy a Tisza eltörölné a közpénzből magánvagyont teremtő és valódi gazdáikat elrejtő magánalapítványokat, valamint nem mellesleg a felsőoktatási intézményeket is kivonná az alapítványok hatásköréből. (Ezek nem összekeverendők a magánalapítványokkal.)

A felsőoktatásban egyaránt  szimbolikus és minőségi változással jár, hogy felszólította a MOL-t, hogy egyelőre ne fizesse ki az osztalékokat – amelyek csaknem fele a kormánypárti elitképző Matthias Corvinus Collegiumnál landol. Hernádi Zsolt MOL-vezér pedig engedelmeskedett: egyelőre visszatartja az osztalékok kifizetését, amelyek végül vélhetően az államnál fognak landolni némi jogszabálymódosítás és az elkótyavetyélt vagyon visszaszerzésével foglalkozó hivatal felállítása után. Ezáltal nemcsak az aranytojást tojó tyúk kerülhet vissza az államhoz, de az MCC jelenleg szinte végtelen költségvetését is jelentősen megnyirbálják.

De a Tisza legfontosabb gazdasági terve a fentieken is túlmutat. Ez pedig az uniós források lehívása, ami az Orbán-kormány közpolitikái – többek között a rendszerszintű korrupció – miatt lehetetlen volt.

Magyar azonban – és itt ismét érdemes nyugatos elköteleződésére utalni – teljesíteni szándékozik az EU-s feltételeket.

A forrás számos beruházást finanszírozhat. A kérdés csak az, hogy Magyarék meg tudják-e találni azon szektorokat, amelyek fejlesztésével tartós termelést és foglalkoztatást lehet biztosítani, a globális gazdasági visszaesés kompenzálására ugyanis remény is csak így lehet.

A Tisza nem dolgozik együtt a korábbi kormányokkal együttműködött szakértőkkel és politikusokkal, kivéve…

Magyar Péter bár korábban a NER lelkes kiszolgálója volt, többször is jelezte, hogy nem kíván együttműködni olyanokkal, akik besározták magukat a korábbi kormányok alatt. Ez láthatóan nem vonatkozik a Nemzeti Együttműködés Rendszere által korábban elismert szakemberekre, politikusokra. Elég csak Orbán Anita munkásságára rápillantani, aki korábban utazó nagykövetként szolgált, vagy a miniszteri szinten kitüntetett Kapitány Istvánéra. Esetleg Ruszin-Szendi Romulusz korábbi főparancsnokra is gondolhatunk, aki a Honvédelmi Minisztériumban is töltött be szerepet.

Hogy miért a NER közeléből válogatnak, annak számos oka van. A Tisza közpolitikai programjai leginkább nyugatos liberális jobbközép elképzelésként jellemezhető. A szociálisan érzékeny tervek elsősorban a jelen társadalmi berendezkedés konzerválását, nem pedig az egyén és a társadalom felszabadítását szolgálják. Ugyanakkor nem épít akár a nyílt, akár a bujtatott rasszizmusra mint a társadalom egy részét megszólító politikai termékre – mint a győzelmi beszédből kiderült –, nem bélyegzi meg a szexuális kisebbségeket, és mint megannyiszor elhangzott, nem a társadalom frakciói közötti árokásással kívánja biztosítani hatalmát. Mindemellett stabil, vállalkozásbarát, kiszámítható polgári kormányzásra készül, az „esélyegyenlőség” ígérete mellett. Ez utóbbiról persze tudható, hogy jelen társadalmi berendezkedés, és a térség általános gazdasági hanyatlása mellett szerény törekvés lehet csupán.

Ez megegyezik a moderált nyugat-európai jobboldali elvekkel, de a 2008-as MSZP-SZDSZ kormány által képviselt felfogástól sem áll távol.

Miért kell a Tiszának mégiscsak az „óellenzék” politikusait és csatolt részeit (szakértők, beszélő fejek, stb.) távoltartani, míg a NER-ből kiugrott másod- harmadvonalas kádereket felvállalni?

Egyrészt az „óellenzék”, a társadalom széles rétegeinek szemében lejáratta magát. Nem kis részben erre épített a Tisza kampánya is, árulónak titulálva az ellene indulókat. Másrészt a NER közeléből átállt emberek professzionálisabb és hitelesebb szakembereknek tűnhetnek mint az a csoport, amelynek tagjai bő másfél évtizede legfeljebb a kiüresített önkormányzati szinteken rúghattak labdába.

És nem utolsó sorban bő másfél évtized gyurcsányozás után amint akárcsak szóba áll Magyar Péter bárkivel, aki csak egy szobában tartózkodott az egykori miniszterelnökkel, magára húzza a DK-átkot.

A konzervatív vagy egyenesen egyházi szakemberekkel szemben ilyen fenntartások nincsenek a Tisza táján. Ékes példája ennek, hogy potenciális oktatási miniszterként Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója merült fel. Noha a szakember elismert egyházi berkekben, liberális körökben komoly felháborodást váltott ki lehetséges kinevezése, ahogy az intézmény korábbi diákjai valamint más forrásaink is aggályaikat fejezték ki.

Várjuk csak ki a végét

A választási győzelmet követő egy hét eseményeiből persze nehéz hosszabb távra vonatkozó következtetéseket levonni. A Tisza „szakértői kormányzásra” készül, ugyanakkor pozitívum, hogy az elkövetkezendő négy évben kevésbé lesz fojtogató a levegő – bár e tekintetben nincs magasan a léc.

Nyitott a kérdés, hogy a bizonyos témákban, például a kisebbségpolitikában igencsak szerteágazó programból mi valósul meg, és hogyan. Ha az egyházi iskolák a pártprogram szerint is erősítik a szegregációt, miért szerepel benne az is, hogy továbbra is támogatják ezen intézményeket? Miként segítik elő a sajtószabadságot, hogyan képzelik el az „esélyteremtő” oktatáspolitikát?

Ezek olcsó intézkedések, ha hazahozzák az uniós pénzeket, azokkal mihez kezdenek és mire adja vajon az Unió? Képesek lesznek-e az uniós források ellensúlyozni a gazdasági visszaesés negatív hatásait? Ha nem, akkor vajon a gazdaságélénkítés vagy a szociális programok maradnak meg? (Többek között ezen témák kérdéseit boncolgattuk podcast-adásunkban.)

A kormányalakítás után kétségkívül tisztábban láthatunk majd valamennyi kérdésben.

Egyelőre az irány látszik – amely elsősorban a polgári berendezkedés helyre(?)állítását helyezi előtérbe. Vélhetően így is marad.