A politika és a magyar fiatalok című kötet a magyar és nemzetközi ifjúságkutatási irányvonalak alakulását, a politikai szocializáció diszciplínáját, valamint a Magyarországon élő fiatalok (15–29 éves) politikához való viszonyával és részvételével foglalkozik.
A három politikai tartalmú posztból kettőt véd a szólásszabadsághoz való jog, a harmadik azonban tényleg fegyelmi vétséget valósított meg, az érte járó kirúgás viszont eltúlzott volt.
A változáshoz az organikus értelmiségre van szükség, amelynek tagjai nem szakadnak el társadalmi osztályuktól és az élet különböző területein annak érdekeit képviseli.
Adott egy lány, akinek összes politikai teljesítménye annyi, hogy csúnyát mondott Magyarország miniszterelnökére, ezért kikezdte a kormánypárti média, ja, és csillogó szemű fiatal, mégis olyan sztárt csinál belőle a magyar politikai nyilvánosság, mintha legalábbis megmászta volna a politikai Mount Everestet.
A létező legkárosabb jelenség a „nők a politikában”-vitában, amit az Átlátszó Vidéki Csajok névre hallgató rovata elkövetett
Tegnap, a Menet a tudományért tüntetésen is hallottam, hogy valakik arról beszélgettek, ők úgy tudják, az MTA vezetésének a CEU-ügyben tanúsított politikailag illojális magatartása váltotta ki a kormány támadását.
Pál József cikket írt arról a Magyar Nemzetben, hogy az egyetemi tanároknak nem kellene politizálniuk.
„Igyekszünk kiszűrni minden olyan szervezetet, amelyről úgy gondoljuk, nem végez hasznos munkát, hanem alapvetően olyan politikai célokat kíván megvalósítani, amelyekkel nem értünk egyet.”
A 20. század második felének elit érdekérvényesítési módszerei, a nemzetközi kapcsolatokra, a fontos emberekre és fontos ismerőseikre, az akadémiai tekintélyre alapuló módszerek nem működnek. Nincs tárgyalás, csak az erő, a legitimáció van.
Riasztó, hogy a Papp Gábor Zsigmond új dokumentumfilmjében megszólaló értelmiségiek a társadalom döntő többségéről semmilyen gondolattal nem rendelkeznek.
