Podcast-műsorunk első részében néhány héttel ezelőtt azt latolgattuk, valóban nyerhet-e Orbán Viktor a munkásságra építve. Az akkori beszélgetés ívét felrajzoló cikkünk szerzője, Tóth Csaba Tibor kollégánk azóta a „folytatását” is elkészítette a hagyományos, szociológiai értelemben vett munkásság vélhető jobboldali elköteleződését firtató írásának, amelyben amellett érvelt, hogy bár a Fidesz a munkásságban látja választási győzelmének kulcsát, lehet, hogy önmagának állított csapdát, amikor elfordult a középosztálytól: sikerült ugyanis a NER-nek a proletariátus újabb rétegét kitermelnie, amely nem a klasszikus gyári munkásokból áll – hanem az egyre lejjebb csúszó, magasabban képzett rétegekből. A választás nagy kérdése pedig e szerint a gondolatmenet szerint az volt, hogy a dühös „proletarizálódók” tényleg a Tisza mögött sorakoznak-e fel.

Nos, a Tisza április 12-én tarolt, sosem látott felhatalmazást kapva választópolgárok széles tömegeitől. Akkor hát a „képzett proletárok” voltak Magyar Péter derékhada?

Erre a kérdésre keressük a választ Tóth Csaba Tiborral.

Kinek éri meg és mi sikkadt el?

Élő videóműsorunk második blokkjában Mikus Áron, a Helyzet Műhely tagja a vendégünk.

Arról diskurálunk, hogy vajon kinek érhette meg – és miért – a Tiszára szavazni? Valóban van olyan szcenárió, amiben a fent említett „képzett proletárok” a Tiszától várhatják helyzetük javulását? És mit kapnak következő kormányunktól a „hagyományos proletárok”?

És mi az ami fontos lenne a társadalom széles rétegei szempontjából, mi lenne kívánatos, a kampányban mégis elsikkadt? A bő kétharmados felhatalmazás birtokában milyen programokat kellene megvalósítania az új kormánynak, amit a Nemzeti Együttműködés Rendszere eddig elhanyagolt?