Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Macron gratulált önmagának a rettenetes járványkezelésért, majd szigorított a büntetőpolitikán

Franciaország ismét vesztegzár alatt „pihen”, az iskolákat április 4-én 4 hétre bezárták. Egy hétig távoktatásra állt át az ország, ezt követi az előbbre hozott kéthetes tavaszi szünet, majd a vakációt megtoldja még egy újabb távoktatásos hét.

A reakciók, ahogy ez várható volt, alapvetően negatívak. Macron népszerűsége zuhant, a vezető epidemiológusok, beleértve a Macron által létrehozott tudományos bizottság tagjait és elnökét, valamint az Országos Egészségügyi és Orvoskutató Intézet (INSERM) kutatóit is, elégedetlenek.

A szakemberek január közepe, a Covid angol változatának felbukkanása óta jelezték, hogy az új vírusváltozat három héten belül Franciaországban fog pusztítani, és hogy ennek megelőzésére vagy enyhítésére sürgős a vesztegzár elrendelése. Véleményüket követve, a parlamenti ellenzék is ezt sürgette.

Megnyugtatásukra a miniszterelnök az INSERM járványfejlődési modelljének egy retusált diapozitívjával vágott vissza, ezzel támasztotta alá a várt intézkedés elodázását.

Márciusban azonban tarthatatlanná vált a helyzet, elsősorban az iskolákban. A kórházak, a sajtó és az oktatási személyzet riasztotta a kormányt és a közvéleményt, hogy az iskolák alkotják a járványterjedés legfontosabb gócpontjait, clustereit, amit az oktatási miniszter többször, erőteljesen cáfolt.

Sok helyen az iskolaigazgatók saját felelősségükre rendelték el iskolájuk bezárását, máshol pedig a tanárok jelentős része hiányzott, vagy azért, mert a Coviddal feküdtek otthon vagy kórházban, vagy azért, mert a „visszavonulás jogára” (droit de retrait), azaz az egészségtelen munkafeltételekre hivatkozva legálisan maradtak távol a munkahelyüktől.

Macron a járvány kezdetétől azokat az érveket tartotta komolyabbaknak, amelyek a gazdasági recesszióban látták a fő veszélyt. Ezek mellett másodlagosnak tekintette a kórházak befogadó képességének elégtelenségét, és a halálozások várható újabb megugrását. Annyira másodlagosnak, hogy a kórházi ágyak további 15%-ának megszüntetéséről nem mondott le a kormány.

A gazdasági növekedés és a járvány megfékezésének két ellentétes szempontját az elnök a január 14-én elrendelt, délután 6 órával kezdődő kijárási tilalommal próbálta összeegyeztetni, ami az aktív lakosságnak a „metró-szunya-meló” [1] rendszerébe való kényszerítését, nyilvánvalóan nem az életek megmentését szolgálta. Végül március 31-én Macron beadta derekát, és majd három hónapos késéssel elrendelte a vesztegzárat.

A késedelem szomorú mérlege: április 18-án 1500 volt az egymillióra főre eső elhunytak száma Franciaországban (míg Németországban 921), összesen 30 ezer francia halt meg a járvány első hullámában és meghaladta a 70 ezret a második és harmadik hullám áldozatainak száma.

Az Egyesült Királyság, Olaszország, az Egyesült Államok és Brazília mellé Franciaország felkerült a világ legmagasabb halálozási arányt mutató öt országának listájára. Itt már senkit nem lep meg, hogy ennek ellenére március 31-én, a vesztegzár bejelentésének napján egy interjúban, az újságíró bíráló célzatú kérdésére Macron több mondatos öngratulációval, a Covid-kezelés jobb-később-mint-soha elvének dicséretével felelt. Az ellenzék, úgy a jobboldal mint a baloldal, a késői, improvizált, minden előkészítést mellőző vesztegzár parlamenti szavazásra bocsátásakor egy emberként kivonult a tanácskozó teremből, magukra hagyva az LREM (Macron pártja) képviselőit.

A járvány terjedésével egyidőben a kormányt, az Államtanácsot, az Alkotmánybizottságot, a parlamentet, az emberi jogok védelme mellett elkötelezett közvéleményt és aktivistákat a „Globális biztonság” és a „Köztársaság értékeinek megerősítése”, rövidebben a „Szeparatizmus ellen” két nagy horderejű törvénytervezet mozgósította hónapokig.

Az első a rendőrök biztonságának megerősítését, a másik a „politikai iszlám” erősödésének megakadályozását hivatott szolgálni. Mindkettő a büntetés eszközeit vonultatja fel olyan jelenségekkel szemben, amelyek a társadalmi okok, problémák megoldását, orvoslását igénylik.

A „Globális biztonság” legvitatottabb, legnagyobb tiltakozást kiváltó pontjai egyrészt tiltják, jelentős összeggel büntetik a rendőrök fényképezését és filmezését, valamint ezeknek az interneten való terjesztését (24. cikk), másrészt engedélyezik a tüntetők drónokkal való filmezését és beazonosítását, vállkamerákkal filmezett igazoltatásukat (20-22. cikkek) és a képanyagok azonnali továbbítását az illetékes szerveknek. Emellett a törvény legalizálja egyrészt az önkormányzatok, másrészt a biztonsági vállalatok által alkalmazott rendőrök számának növelését, és felruházza őket a Belügy által alkalmazott rendőrök hatáskörével (1-6. cikkek). A törvénytervezetet keményen elítélte az Emberi Jogok Konzultatív Tanácsa (Franciaország), az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa, az újságírók francia és nemzetközi szervezetei, az Európai Bizottság és az Európa Tanács.

De nem ezek a tiltakozások, tüntetések, hanem decemberben a Michel Zecler elleni brutális rendőri fellépésről készült, az egész világot bejáró, Franciaországot a rendőri horror képében bemutató videó késztette a kormányt a 24. pont – nem egyszerű eltörlésére, hanem – valamelyes átírására. Ezt az új változatot kivették a „Globális biztonság” törvénytervezetéből és áttették a „Szeparatizmus ellen” törvénytervezetbe. Ebben a formában mindkét törvénytervezetet megszavazta a Nemzetgyűlés macroni többsége. Az előbbit már a Szenátus is elfogadta, az utóbbit március végén kezdte megvitatni. 

Figyelem! Michel Zecler brutális megverésének felvételei felkavaróak lehetnekOlvasóink számára!

Franciaország szerelmesei, felejtsétek el a „Franciaország, az emberi jogok hazája” ismert kitételt, legalábbis 2022 május-júniusáig, a következő elnök- és parlamenti választásokig, amikor, remélik az optimista baloldali választók, egy olyan elnök, kormány és parlament kerül majd hatalomra, aki és amelyek ezt a két törvényt eltörlik – nem pedig Marine Le Pen, aki a legnagyobb megelégedéssel fogadja ezeket az új törvényeket.

Azt is örömmel fogadja a szélsőjobboldali Rassemblement National vezére, hogy a mainstream TV-csatornáknak sikerül olyan agresszív vitákat kreálni, amelyek hetekre jobban lekötik a nézők figyelmét, mint a fenti törvények.

Két példa: az UNEF (Union Nationale des Étudiants de France) az 1907-ben alapított, ma 30 ezer tagot számoló baloldali diákszakszervezeten belüli vitacsoportok, és Poitiers Zöld polgármesterének nyilatkozata a repülőklubok önkormányzati támogatásának megvonásáról.

Március közepén az Europe 1 csatorna interjút készített az UNEF főtitkárnőjével a diákok szociális helyzetéről, amelyben a 25 éves, negyedéves joghallgató leírta a diákok nagy százalékának nyomorúságos helyzetét, akik a Covid következtében elvesztették munkájukat, lakásukat, napi egyszer étkeznek, az utcán osztott népi élelmezési segélyért (leves, szendvics) állnak sorba és ebből laknak úgy-ahogy jól.

Ebben az interjúban a diákszakszervezet főtitkára egy kérdésre felelve megemlítette, hogy évente kétszer a szakszervezet vitacsoportokat szervez, ahol a diáklányok egymás között megbeszélik a szexizmus problémáit, egymásnak tanácsot adnak, ugyanígy a rasszizmus által megkülönböztetett (új francia szóval racisé) diákok eszmét cserélnek arról, hogy hogyan élik meg, és próbálják kivédeni az egyre erősödő rasszizmust.

A miniszterek, pártvezetők, fasiszta kommentátorok nem a diákok felháborító helyzetét kapták fel, hanem az UNEF „szeparatizmusát”, „kizárásos módszereit”.

Az oktatásügyi miniszter, a felsőoktatásügyi miniszternő, a jobboldal és szélsőjobboldal képviselői, szenátorai kórusban ítélték el az UNEF férfiellenes szexizmusát, és fehérellenes rasszizmusát, követelve a szakszervezet betiltását.

A baloldali pártok, feminista szervezetek vezetői, filozófusok, esszéisták megvédték az UNEF vitacsoportok jogosságát, tiltakoztak a betiltás követelése ellen. A betiltás ma jogilag (még) lehetetlen, amit, érdemes megemlíteni, még a Vichy-kormány sem tett meg. De valamit elértek a férfiak és a fehér bőrű állampolgárok jogcsorbítása ellen tiltakozók, azt, hogy a vita alatt álló „Szeparatizmus ellen” törvénytervezetbe a Szenátus beiktatott egy módosítást,  amely lehetővé teszi azoknak az egyesületeknek a betiltását, amelyek a bőrszín vagy a nem alapján megtiltják valakinek a részvételt. A megfogalmazás ellen nem lehet kifogás, a kérdés, hogy kik fognak élni a törvénycikk lehetőségével.

A másik ügy nem közvetlenül politikai, hanem egy jelentéktelen helyi ökológiai intézkedés, de a szenvedélyek, amelyeket sikerült az ügy kapcsán felkorbácsolni, mutatja, hogy milyen akadályokba ütköznek a klímaváltozás mérséklése érdekében szükséges lépések.

Poitiers önkormányzata megvonta az anyagi támogatást a városban működő repülőkluboktól. A polgármesternő érve az volt, hogy a mai világban – a levegőszennyeződés és a CO²-kibocsátás csökkentésének kötelezettsége, az ökológiai nevelés szükségessége, a légi közlekedés támogatásának költségvetési terhe, gazdasági válság stb. – „a repülőgép nem lehet a gyerekek álma”.

A politikai élet konzervatív képviselőit nem az ökológiai háttér indokoltsága foglalkoztatta, hanem sajnálták az álmaiktól megfosztott a gyerekeket, Saint Exupéry-t idézték a gyerekálmok megvédésére. Az LREM, Macron pártjának szóvivője „dogmatikus”, „cinikus”, „szomorú” jelzőkkel illette a Zöld önkormányzat intézkedését. Le Pen azt sajnálta, hogy „Tiltani, büntetni, [gyerekekkel] megfizettetni, fékezni az innovációt, lerombolni az ipari kiválóság szektorait, mint az atomenergia és a légi közlekedés, elrabolni a gyerekek álmát: nos ez az igazi vonása ezeknek a Zöldeknek, akiknek semmi közük a környezetvédelemhez.”

A környezetvédelem, a klímaváltozás az egyik fő téma a júniusi regionális választások lőkampányában. A baloldal próbál kilábalni a hosszú évek óta tartó széthúzásból, hogy a 2022-es elnökválasztás előtt sikerüljön megteremtenie annak a lehetőségét, hogy a tavalyi önkormányzati választások eredményét, amely a Zöldek és a baloldal megerősödését hozták, sikerüljön biztosítani, vagy egyenesen még tovább javítani rajta.

A baloldalon egyre erősebben megfogalmazódik az egység igénye, sürgetése, ami Észak-Franciaországban (újabb nevén Haut-de-France) megvalósult. Itt a baloldalnak egy közös, Zöld párti (EELV, Europe Écologie les Verts) jelöltje van, Karima Delli. Mögötte tömörül a többi kisebb zöld párt, a France Insoumise, a Kommunista és a Socialista párt. Jelszavuk: „A klímáért és foglalkoztatásért, kivételes helyzetben példátlan egység”. Kelet-Franciaországban (új nevén Grand Est) három párt, a France Insoumise, a szocialista párt és a Générations (a szocialista pártból kiváltak kis pártja) képviselői már decemberben aláírtak egy közös nyilatkozatot, amelyben többek között azt olvashatjuk, hogy „ami a baloldal és a Zöldek különböző érzékenységét egyesíti, az sokkal mélyebb és fontosabb, mint a párttaktikák és az ezekből eredő megosztottság”.

Az Ile-de-France régióban a Générations főtitkára írt felhívást a többi jelöltnek, kérve őket, hogy egyesüljenek a támogatását élvező Zöld jelölt mögött. Sokan szkeptikusak, hogy itt az elkövetkező két és fél hónapban meg tud valósulni az egység nem csak a javasolt listavezető programjának gyengesége, hanem a három másik jelöltnő személyiségének és programjának markánsabb volta miatt.

De még van idő a szövetség kialakulására, ha a jelöltek egyik, nem mellékes célja, a jobboldal megfosztása az Ile-de-France igazgatásának vezető szerepétől.

[1]Metro-dodo-boulot, az 1968-as diák- és társadalmi mozgalom egyik jelszava, amely ellen a diákok és dolgozók tiltakoztak.