Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

5 évvel a párizsi klímaegyezmény után – Hol tartunk?

A világ számos táján ünneplik ma a Föld napját a bolygó élhetetlenné válása elleni küzdelem mellett hitet tévő tömegek. A kormányok és cégek pedig, hogy a polgárok és a fogyasztók elvárásainak megfeleljenek, nem győzik ilyenkor zöld elkötelezettségüket hangsúlyozni. Szimbolikus dátumról lévén szó, a 2015-ös konferenciát követően nem véletlenül ezen a napon írták alá ünnepélyes keretek között öt évvel ezelőtt a párizsi éghajlatvédelmi egyezményt. Na de van-e okunk ma ünnepelni?

A kérdés egyszerű, azonban egyszerű válasz nincs. Mindenesetre ha történt is előrelépés az elmúlt években, a jövőre vonatkozó perspektíváink inkább elkeserítők, mint reménykeltők. Az egyezmény ugyan támpontot adhat a klímavédelemmel kapcsolatos elvárásaink és céljaink megfogalmazásához, de az elmúlt fél évtizedben még a kezdeti, szegényes ambíciókat sem sikerül tartani.

Tizedfokokon múlik az emberiség jövője

Az egyezmény legfontosabb célkitűzése elég egyértelmű: az aláírók kifejezték elhivatottságukat amellett, hogy a Föld átlaghőmérsékletének emelkedését az ipari forradalom előtti szinthez képest lehetőleg másfél, de maximum két Celsius-fokban korlátozzák ezen évszázad végéig. A másfél, valamint a kétfokos hőmérséklet-emelkedés globális hatásai között is lényeges különbségek vannak, az ennél nagyobb mértékű változás pedig apokaliptikus következményekkel járhat.

Ban Ki-moon üdvözli Leonado DiCaprio-t a párizsi klímcsúcson (forrás: ENSZ)

Amennyiben sikerül a Párizsban meghatározott célok tartása, úgy is hatalmas embertömegek kényszerülnek vándorlásra a klimatikus viszonyok, a terméshozamok vagy a partmenti területeken a vízszint változásai miatt. Ezek a környezeti hatások ráadásul jellemzően olyan szegényebb régiókat érintenek, ahol jellemzően a népességnövekedés is dinamikusabb, mint a gazdag országokban.

Mi több: már napjainkra is számtalan ember volt kénytelen elhagyni az otthonát a klímaváltozás fent is említett következményei miatt úgy, hogy a Föld átlaghőmérséklete jelenleg nagyjából egy fokkal magasabb, mint az iparosodás előtti időkben, és ha most megállna a hőmérséklet emelkedése, akkor is számolnunk kellene további hatásokkal az elkövetkezendő években.

Az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó testülete, az IPCC szerint évtizedenként nagyjából egy tized fokkal melegszik a bolygó klímája. Jelentésükből pedig az is kiderül, hogy a tendenciák szerint már a ‘40-es évekre elérhetjük a másfél fokot.

Ráadásul ezek a tendenciák a párizsi egyezmény aláírása óta nem változtak szignifikánsan.

Amíg nem csökkentjük a fogyasztást, csak a szennyezési térképet rendezzük át

A globális üvegházhatású gázkibocsátás 2016 óta is szinte töretlenül növekszik – noha a 2020-as évben csaknem hét százalékot csökkent a globális kibocsátás, ami alapvetően a koronavírus-járványnak és a vele járó gazdasági visszaesésnek köszönhető.

Bár azt is érdemes hozzátenni, hogy egyes országok, jellemzően a tőkés világgazdaság centrumországai, a megelőző években is  csökkenteni tudták szén-dioxid kibocsátásukat.

A számokból kiderül, hogy a centrum kibocsátáscsökkentését kompenzálja a periférián és a félperiférián észlelhető növekedés. Ennek oka pedig csak részben a fejlődő országokban elérhető egyre magasabb életszínvonal, az ugyanis még mindig elhanyagolható az európaihoz, vagy az észak-amerikaihoz képest. Sokkal fontosabb okozója a növekedésnek, hogy a centrum az ipari termeléssel együtt az elnyomást, és nem utolsó sorban a szennyezést is exportálta a bolygó kevésbé szerencsés részeire.

Vagyis hiába csökkent a szennyező ipari termelés szintje az Unióban például, míg a fogyasztás növekszik, addig a termékeket elő kell állítani valahol, ez pedig olyan helyeken történik, ahol a munkajogi és környezetvédelmi szabályok lazasága találkozik az alacsony munkabérekkel és energiaárakkal.

Például Kínában, ahol továbbra is évről évre nő a fosszilis energiatermelés, de dél-Ázsia sem áll különösebben jól üvegházhatású gázkibocsátás és légszennyezettség terén. A szennyező előállítás mellett a hosszú ellátási láncokból fakadóan a szállítmányozáshoz köthető szennyezés is jelentősen növekedett az elmúlt évtizedekben, a nemzetközi kereskedelem robbanásszerű növekedését pedig jól illusztrálja az alábbi ábra, amin a tengeri konténerhajók (igen, az olyanok mint az Ever Given) összkapacitásának a változásait figyelhetjük meg.

Statistic: Capacity of container ships in seaborne trade from 1980 to 2020 (in million dwt) | Statista

Azon fejlett és fejlődő országok, ahol nagy, vagy egyre nagyobb szerepet kap az ipari termelés, ami jelentősen hozzájárul az egyes országok gazdasági teljesítményéhez, jellemzően nem is túl elkötelezettek a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett. Környezetvédő szervezetek szerint a nagy szennyező országok sem hoznak megfelelő éghajlatvédelmi intézkedéseket, ez inkább azokra jellemző, amelyek sokkal inkább elszenvedői, nem pedig okozói a klímaváltozásnak.

A globális összehasonlításban szigorú károsanyag-kibocsátási szabályozásokkal bíró Európai Uniónak egyébként van olyan terve, amivel beárazná a határain kívül keletkezett üvegházhatású gázkibocsátást, amennyiben az uniós gazdasághoz köthető. Ez az Unióba importált árukra kivetett szénvám lenne, aminek keretében az EU vizsgálná, hogy az adott termék előállítása során mekkora volt az üvegházhatású gázkibocsátás, majd ennek megfelelően szedné be az importeljárás során a megfelelő összeget. 

Ennek környezetvédelmi és költségvetési aspektusokon kívül gazdaság- és iparpolitikai vonzatai is vannak, ugyanis az Unión belüli ipar már jelenleg is fizet a szennyezés után. Így azonban a szennyezőbb iparágak, mint például az acélgyártás, eddig versenyhátrányba kerültek az olyan cégekkel szemben, melyek az EU-n kívül termeltek, így nem kellett szénadót fizetniük. Vagyis amennyiben bevezetik a szénvámot, akkor az olyan gyárak, mint a Dunai Vasmű termékei is versenyképesebbek lesznek az importált termékekkel szemben, ez pedig összecseng az EU protekcionista irányt vevő gazdaságpolitikájával.

A szénvám tervét érthető okokból heves ellenállással fogadták a „Basic-országok”, vagyis Brazília, Dél-Afrika, India és Kína, melyeknek így csökkenne az Unióba irányuló exportjuk jövedelmezősége, így a gazdaságival összefonódott politikai elitjeik joggal érzik magukat kényelmetlen helyzetben.

Kevés a kikényszeríthető, konkrét vállalás

A világ számos országában ugyanakkor elindultak pozitív változások a párizsi egyezmény aláírása után. Az elmúlt években sorra jelentik be a kormányok az ambiciózus klímacélokat, és noha Donald Trump elnök kiléptette az Egyesült Államokat az egyezményből, utódja, Biden egyik első lépése volt, a világ – Kína után már csak második – legnagyobb szennyezőjének visszaléptetése.

John Kerry aláírja a párizsi klímaegyezményt, ölében unokájával (kép: ENSZ)

Dánia, az Európai Unió legnagyobb olajkitermelője 2050-ig felszámolja olajiparát, és karbonsemlegessé teszi gazdaságát, vagyis legalább annyi szén-dioxidot fog megkötni a légkörből, amennyit beleereget. Ennek egyébként érdekes aspektusa, hogy

a centrumországok gazdaságai jellemzően közvetettebb módon függnek a szennyező ipartól, mint a periféria és a félperiféria, így saját gazdaságuk zöldítését jóval kevesebb erőfeszítéssel tudják végrehajtani, mint utóbbiak.

Eddig 52 ország vagy államszövetség kötelezte el magát valamilyen módon amellett, hogy az elkövetkezendő évtizedekben karbonsemlegessé válik, bár ez csak kevés esetben kényszeríthető ki jogilag. A legtöbb ország valamiféle szándéknyilatkozat, vagy vállalás, politikai megegyezés formájában jelentette be eddig, hogy a 2040-60 közötti években valamikor eléri a semlegességet. Ami dióhéjban két dolgot jelent: az egyik, hogy nemzetközi szinten viszonylag kevés olyan vállalással találkozhatunk, ami közeljövőbeni, konkrét és kikényszeríthető célokat fogalmaz meg a kormányok részéről.

Hogy mást ne említsek, kevés ország foglalta törvénybe karbonsemlegességi céljait – de míg vannak országok, melyek esetében ez jelenthet többé-kevésbé komolyan vehető garanciát, addig elég csak arra néznünk, mi történt Magyarországon az alkotmánnyal, máris lehetnek kétségeink afelől, hogy egy klímatörvény mennyire lesz sérthetetlen és kötelező érvényű jövőbeli kormányok számára. Az mindenesetre adhat okot némi bizakodásra, hogy az Európai Parlament és a Tanács hosszas vajúdást követően megegyezett abban, hogy 2030-ig 55 százalékkal kell csökkenteni az EU üvegházhatású gázkibocsátását az 1990-es évihez képest.

Növekvő nyomás alulról

A másik dolog, ami a vállalásokból látszik, viszont jóval pozitívabb, és magyarázza is az előzőt. Világszerte a társadalmak egyre szélesebb rétegei aggódnak a jelenleg zajló, valamint a jövőben várható klimatikus változások miatt, és ez különböző mértékben ugyan, de általánosságban igaz a különböző gazdasági helyzetű országok lakosaira. Ezt a világgazdasági rendszerben különböző helyet elfoglaló, különböző kulturális hátterű országokban végzett felmérések támasztják alá.

Vagyis vélhetően ennek, a társadalmi nyomásnak köszönhető, hogy egyre több ország kötelezi el magát, legalábbis a szavak szintjén a klímaváltozás elleni küzdelem mellett. E tekintetben pedig sokat köszönhetünk a párizsi éghajlatvédelmi egyezménynek. Ahogy az IPCC-nek és más környezetvédelemmel, klímaváltozással foglalkozó szervezeteknek is, amelyek az egyezményben foglalt célok fontosságát kihangsúlyozandó, rendszeresen vizsgálják, milyenek a globális kilátások a bolygó lakhatatlansága terén, kitűnő alapot adva ezzel a sajtónak, hogy reális forgatókönyvek alapján vázoljon elrettentő forgatókönyveket közönségének – ami nagyban hozzájárul a társadalom tudatosságához, és a társadalmi nyomás kialakulásához.

Jan Eliasson főtitkár-helyettes és a közgylés elnöke, Mogens Lykketoft fát ültetnek az ENSZ klímacsúcsán 2016-ban (forrás: ENSZ)

Azonban azt is tudjuk, hogy a Föld lakosságát nagyon különbözőképp érinti a változás, ami körülöttünk zajlik. A csendes-óceáni szigetvilágban vagy Bangladesben már mindennapi, emberek millióinak életét megkeserítő és államok létét veszélyeztető tapasztalat a tengerszint növekedése, és világszerte több embernek kell a klímaváltozás, mint – az egyébként nem egyszer a klímaváltozásra visszavezethető – fegyveres konfliktusok miatt menekülnie. Putyin elnök is hiába viccelődik azon, hogy nem bánná, ha Szibériában néhány fokkal melegebb lenne, azt biztos nem fogják megköszönni az érintettek, ha az ipartelepek alól kiolvadó permafrosztból olyan ősi kórságok szabadulnak ki, amikhez képest a pestis hévizi társasutazás. Ezt a sort a végtelenségig lehetne folytatni, az mindenesetre világosan látszik, hogy noha Amszterdamnak is számolnia kell a tengerszint emelkedésével, és a francia borászok és a magyar gazdálkodók is megsínylik a globális folyamatokat, a szegényebb régiók szegényebb lakói nincsenek felvértezve azokkal az anyagi eszközökkel, melyek birtokában hatékonyan tudnának alkalmazkodni.

Népszerű mottó a klímaváltozással kapcsolatban, hogy a bolygón mind egy hajóban evezünk. Csakhogy ez éppenséggel nem igaz:

míg a leggazdagabb egy százalék kétszer annyit szennyez, mint a bolygó lakosainak szegényebbik fele, épp ők lesznek azok, akiknek jut majd hely a mentőcsónakban, ha elsüllyed az a bizonyos hajó.

Ők lesznek azok, akiknek meglesz a lehetőségük arra, hogy viszonylag kényelmes életvitelt folytassanak akkor is, amikor már igazán infernális lesz a helyzet a bolygón.

Sajnos azok is épp ők, akik amellett, hogy a fosszilis energiára és a végtelen fogyasztásra épülő kapitalizmus legfőbb haszonélvezői, a legtöbb kormányzati irányelvet és cselekvést meghatározzák – gondoljunk csak arra, hogy az egyik legszennyezőbb befektetési tőkealap könyékig benne van az EU klímastratégiájában – ami magyarázat lehet arra, hogy miért olyan félszegek a kormányzati intézkedések, miközben a klímakutatók rojtosra rángatják a vészharangot az elmúlt években.

A Fridays for Future akciója a képviselői irodaházon (forrás: Fridays for Future)

2016-ban a Föld napján tartották a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény aláíró ünnepségét. Öt évvel később Biden elnök pedig – az ENSZ ősszel esedékes klímakonferenciája előtt – (a körülmények miatt online) klíma-csúcstalálkozót hívott össze 40 ország részvételével, melyek között éppúgy vannak gazdagok és fejlődők, nagy szennyezők és súlyosan érintettek. A találkozón az elemzők várakozásai szerint több ország is a korábbinál határozottabb vállalásokat tesz a klímavédelem terén, ahogy az Egyesült Államok részéről is nagy bejelentéseket várnak a sokévi hallgatás után, ami mindenképp fontos előrelépés lenne. 

Önmagában örömteli, hogy a két legnagyobb szennyező a kibocsátáscsökkentésről tárgyal, de az amerikai klímacsúcsot megelőző kétoldalú Kína-USA-találkozó óvatosságra int minket. A csúcson voltaképpen nem hangzott el semmiféle konkrétum a klímát illetően, bár miután hosszú évekre megakadt az együttműködés a két globális nagyhatalom között e téren, egy szándéknyilatkozat is komoly előrelépésként hathat. Hogy milyen eredményeket hoz a csütörtöki klímacsúcs, az elkövetkezendő évek zenéje, azonban a résztvevők vállalásai előrevetíthetik, milyen tónusú intézkedéseket várhatunk, miután az Egyesült Államok a klímavédelem elkötelezett harcosává kíván válni.

Az emberiség csak társadalmi rend felforgatása árán menthető meg

Az öt éve aláírt párizsi egyezmény fontos mérföldkő a klímavédelem, és a klíma védelmében való nemzetközi együttműködés rögös útján. Nagyot lendített a klímatudatosságon, és sokkal több szó esik a megoldandó problémáról, mint öt éve, bár ez valószínűleg nem kizárólagos érdeme. De megerősítette azt a globálisan szinte egyeduralkodó kormányzati hozzáállást is, ami a fenntartható fejlődés koncepciójára épít, és át akarja menteni a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszert egy fenntartható világba – ami a jelenlegi uralkodó osztály érdeke is lenne.

Ez azonban nem fog menni. A folyamatos növekedés az, ami miatt egyre élhetetlenebbé válik a bolygó, miközben a korábban nem látott társadalmi egyenlőtlenségek is fék nélkül növekednek.

Budapest, 2019. szeptember 27. A harmadik globális klímasztrájkhoz kapcsolódó budapesti tüntetés résztvevõi a Lánchídon 2019. szeptember 27-én. A tüntetést a Fridays For Future Magyarország mozgalom szervezte. MTI/Balogh Zoltán

Ezt kell a Föld napján tudatosítanunk. Van felelősségünk a klímaváltozás, a környezetszennyezés területén, de nem (csak) abban, hogy melyik kukába dobjuk a szemetet.

Hanem abban, hogy – ha tehetjük – egy olyan társadalmi-gazdasági rendért dolgozzunk és szervezkedjünk, aminek célja nem a tőke végtelen felhalmozása akár emberek milliárdjainak kizsákmányolása és a bolygó tönkretétele árán, hanem tisztességes életszínvonal biztosítása a Föld valamennyi lakosának, az élhető környezetet minél inkább megóva.

Az persze korántsem biztos, hogy ezen magasztos célokat még azelőtt sikerül elérni, hogy a klímaváltozás kaszkád jelleggel gerjeszti kezdené önmagát. Őszintén szólva, és a tendenciákat vizsgálva, lehet, hogy már túl is vagyunk néhány ilyen ponton. 

De ha így is van, egy igazságosabb társadalom jobb esélyeket biztosít ahhoz, hogy minél többen túléljük.

Kiemelt kép: ENSZ