Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A koronavírus miatt idén két héttel későbbre esik a túlfogyasztás világnapja

Több, mint három héttel későbbre esik idén a túlfogyasztás világnapja a koronavírus miatt: 2020-ban augusztus 22. lesz az a nap, amikorra a Föld lakossága elhasználja a bolygó egyéves erőforrásait, írja a HVG a WWF közleménye alapján.

A szervezet szerint az emberiség globális ökológiai lábnyomának zsugorodása nagyrészt a koronavírus miatti korlátozások eredménye lehet. Viszont arra figyelmeztetnek: ez még messze elmarad attól a mértékú változástól, amelyre szükség van az ökológiai egyensúly és az emberi jóllét biztosításához.

A Global Footprint Network szerint a 2019-es évben július 29-ére esett a túlfogyasztási világnap, az idei dátum ehhez képest 9,3 százalékos ökológiai lábnyom-csökkenést tükröz.

A közleményben azt is megjegyzik: a zsugorodás történelmi mértékű, az 1970-es évek elején megkezdett méréssorozatban a idén mutatták ki az egyik legnagyobb csökkenést. A háttérban a fakitermelés és a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás visszaesése áll.

„Az emberiség jelenleg 1,6-szor gyorsabban használja fel a bolygó erőforrásait, mint ahogy az ökoszisztémák regenerálódni képesek, vagyis úgy élünk, mintha 1,6 Föld állna rendelkezésünkre”

-írják.

Ennek ellenére az európai országok közül egyetlen állam működése sem érte el a fenntartható szintet.

Irene Lucius a WWF közép- és kelet-európai részlegének vezető munkatársa szerint Európa hosszú távú stabilitását, biztonságát és jólétét egy olyan európai zöld megállapodással lehetne elérni, amely magába foglalja a párizsi klímaegyezményt, valamint a fenntartható célokat is.

A 2018-as túlfogyasztási világnapról szóló cikkünk itt olvasható, akkor negatív rekordról számoltunk be.