Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bizakodó hangulatban a magyarországi autóipar, mi meg reménykedhetünk

Derűlátó a hazai autóipari szakma, miután újra erőre kapott a hazai autó- és alkatrészgyártás, az iparági szereplők krémje optimista, nem úgy látja, hogy a későbbiekben ismét olyan súlyos visszaeséssel kellene szembe nézniük, mint mikor a koronavírus-járvány idén tavasszal először söpört végig az országon.

Ez a Portfolio és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) online konferenciasorozatának negyedik, Új időszámítás, sokasodó kihívások címet viselő részéből derült ki, melyen nem mellesleg részt vett az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmai és munkavállalói szervezetekével szöges ellentétben álló véleményeiről ismert államtitkára, György László is.

György elmondta, hogy a magyar GDP-visszaesés várhatóan kisebb lesz, mint az EU jelentős részén, valamint hogy a kormány sikerrel kezelte a válságot, illetve javult a beszerzési menedzser index is, az ITM pedig meglepően jó gazdasági adatokat vár augusztusra.

Ennek némiképp ellentmond az, hogy a friss adatok szerint Magyarország kirívóan durva GDP-visszaesést könyvelhetett el idén, a György által év végére számolt 5-6 százalékkal szemben eddig 14 százalék körülit.

Ezt persze vissza lehet hozni év végéig az államtitkár által emlegetett szintre, csak épp nem valószínű, ahogy annak is szentelhetünk néhány gondolatot, hogy vajon mennyire sikeres az a válságkezelés, aminek az eredménye munkanélküliek tömege, számtalan tönkre ment kisvállalkozás. De gondolhatunk a munkahelymegőrzési támogatásokra is, melyek végül olyan sikeresek voltak, hogy minden huszadik dolgozón segítettek, ahogy a nagy csinnadrattával beharangozott munkahelyteremtési program sem járt a várt eredményekkel.

Nehéz másra gondolni, mint hogy a miniszter a multiknak és a hazai nagytőkének nyújtott kedvezményekre és támogatásokra utalt, kezdve a tovább lazított foglalkoztatási szabályoktól a munkaerő árát a kút fenekénél is mélyebbre tornázó, szinte nem is létező munkanélküli segélyen át, a „stratégiai ágazatoknak” – vagyis a NER-es tőkének – nyújtott segítségen át a szövetkezeti földhasználat megszüntetéséig, aminek hosszú távú kifutása vélhetően a nagybirtokok további gyarapodása lesz.

De derűlátóak az autóipari szakemberek is: a Portfolio beszámolója szerint

  • Lőre Péter az Auditól amiatt bizakodó, hogy élénkülnek a nemzetközi piacok, így nagyon jó második félévet zárhat a cég.
  • Salgó András a BMW részéről vett részt a beszélgetésen. Ő is a nemzetközi kereslet élénkülését látta biztatónak, emellett utalást tett arra is, hogy az ezzel ellenkező híresztelésekkel szemben léteznek, és Debrecenben húsz ember dolgozik az irodában. Valamint toboroznak is embereket jelenleg még nem létező, állami milliárdokkal annál inkább kitömött gyárukba.
  • Urbán László a Suzukit képviselte, nem utolsó sorban pedig a MAGE Felügyelőbizottságának az elnöke. Ő is örült a kereslet növekedésének, ugyanakkor kifejtette, micsoda nehézségekkel járt, hogy a válság kezdetén a kölcsönzött munkaerő rögtön „elhagyta” a gyárat. Itt érdemes megjegyezni, hogy ezeket az embereket az első adandó alkalommal kirúgták, a történet pozitív fejleménye, hogy a konferencián elhangzottak szerint a Suzuki a továbbiakban inkább saját munkaerőt szándékozik foglalkoztatni.
  • Mesics Olívia az Opel munkatársa, szerint a PSA csoporton belül különösen előnyös volt a gyár helyzete rugalmasságuk, költséghatékonyságuk miatt. Ez egyébként elsősorban annak köszönhető, hogy Magyarországon a munkaerővel egy multi szinte azt tesz amit akar, miközben az adózási feltételek is kiemelkedően kedvezők.
  • A Harman Becker autóipari beszállítót Kis István képviselte, a cég abból tudott profitálni, hogy a csoport európai „optimalizációja” miatt a magyarországi egységbe szerveztek ki egy német üzemet.
  • Győri Imre pedig a Magyarmet Finomöntöde részéről vett részt a beszélgetésben: a magyar beszállító nemcsak az autóipart szolgálja ki, így augusztus végéig ráláttak rendelésállományukra a több lábon állásnak köszönhetően, mostanra pedig már a megszokott kapacitáskihasználás mellett termelhetnek.

Az nem csoda, hogy a kirívóan rossz magyarországi gazdasági adatok ellenére is derűlátóak a magyarországi autógyárak, beszállítók vezetői, kommunikációs szakemberei, tekintve, hogy az autóipar jelenleg valóban éppen kilábal a feneketlennek tűnő gödörből, ahova első körben süllyedt a válság kitörése után.

Ez azonban nem mondható el a nagy cégeknek kiszolgáltatott dolgozókról, akiknek a gyárakhoz való viszonya talán úgy írható le, hogy „jobban sírunk, aztán nem nevetünk”.

A válság begyűrűzésekor – noha ahogy a cégvezetők, vagy képviselőik elmondták – a gyárak igyekeztek megtartani a legjobban képzett munkásaikat, nekik sem volt fenékig tejfel az élet, miután állásidőn, fizetett vagy fizetetlen szabadságon voltak.

Emellett rengeteg ember került az utcára, például a Suzuki kölcsönzött munkásai, akik, noha a cégvezető szóhasználatából úgy tűnhet a süllyedő hajóról menekültek, nem önszántukból hagyták el munkahelyüket, hanem a válságra adott, a tőke szempontjából logikus (bár talán pánikszerű) első reakcióként szélnek eresztették őket. Mert a magyarországi munkajogi szabályozás alapján megtehette a cég, és miért is ne használta volna ki – ilyen a rendszer működése, és nem is volt egyedi eset.

Akiket meg nem rúgtak ki, a kormány nagypénteki ajándékát élvezhették, miszerint a válságra hivatkozva a cégek egyoldalúan rendelhettek el kétéves munkaidőkeretet – vagyis az alacsonyabb keresletből fakadó bevételkiesést a munkásra terhelhetik azáltal, hogy a kevesebb munkaidőt igénylő időszakokban előre „lepihentethetik” a később – két éven belül – várható túlórákat. Ez voltaképpen egy kiegészítése volt annak, hogy a kormány gyakorlatilag megszüntette a munkajogot Magyarországon, a bezuhanó globális termelés mellett ezzel ösztönözve a cégeket a maradásra.

Jelenleg a feldolgozóipar területén a kormány láthatóan arra játszik, amire válságkezelés címén eddig is: minél tovább kibekkelni a termelés fenntartásával, és reménykedni abban, hogy a külföldi kereslet minél magasabb lesz, miközben a konkurens országok szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a magyarországiaknál.

Legalábbis erre utal Szijjártó miniszter nyilatkozata, melyben az iskolák bezárásának veszélyei mellett arról értekezik, hogy a gazdaság leállása súlyos károkat okozna a magyar gazdaságnak, ezért olyan lazára kell venni a korlátozásokat, amennyire csak a járványhelyzet engedi.

Ahogy a miniszter azt is érezteti, a dolgozók egzisztenciális biztonsága akkor biztosítható, ha a magyar gazdaság, vagyis ebben az értelmezésben a cégek jól muzsikálnak, hisz akinek még van munkája, annak ebben az esetben nem kell félnie attól, hogy az utcára kerül.

Ezzel pedig lehet ugyan legitimálni külföldi multiknak és a nemzeti nagytőkének kicsengetett állami milliárdokat, csak épp az alapállítás hibás.

Ugyanis a forrásokat, melyekből a cégeket megtámogatják – akár a globális tőkés rendszeren belül! – elvileg fordíthatnák a társadalom fogyasztásának a támogatására, a járványhelyzet enyhülésével pedig ad absurdum, a kapitalista rendszerbe beágyazott, de többé-kevésbé fenntartható gazdasági egységek létrehozására. Amiket mondjuk – amennyiben nem lennének rentábilisak – támogathatna az állam annyi pénzből, amennyiből a fideszes klientúrát eltartja, de ez persze csak ad hoc ötlet.

De az ilyesmi természetesen nem valósulhat meg a jelenleg fennálló rendszerben. Az Európai Unióban elfoglalt pozíciója miatt Magyarország mindenkori kormánya ugyanis rá van kényszerítve arra, hogy kiszolgálja a gazdag centrumországok tőkéjét, amennyiben nem kíván gazdasági és politikai szankciókkal szembe nézni (nem arra a röhejes színjátékra gondolok, amit a NER megregulázása címén űznek, hanem olyanokra, amilyenekkel például a „görög válságot” kezelte az Unió).

Ugyanígy erodálódna szélsebesen a kormányzó erő pozíciója országon belül, ha nem fizetné ki folyamatosan klientúráját, és nem hozna az érdekét szolgáló intézkedéseket.

A fentieket pedig leginkább a társadalom széles, de annál kevesebb hatalommal és vagyonnal rendelkező rétegei kárára lehet megoldani – vagyis a megnyugtató megoldás a jelenlegi rendszer leváltása lenne, ami azonban – a történelmi példák alapján – egy országban aligha lehetséges.

Egy olyan szatellitállamban elképzelni, mint a miénk, pedig több, mint vágyvezérelt gondolkodás.

Persze, ha egy kormánynak legalább a nemzeti nagytőkét nem kellene kiszolgálnia, már az is felszabadítana némi forrást a nép érdekében.