Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Vajon melyik ujjából szopta az államtitkár, hogy a munkás érdekképviseleteknek tetszik a gazdasági mentőcsomag?

„Minden intézkedéssel kapcsolatban volt véleményünk, sajnáljuk, hogy ezek mindig csak utólag voltak fontosak, jó részüket haszontalannak láttuk, egy részét hasznosnak, de lassúnak, és kevés esetben tudjuk elmondani, hogy elérték a kitűzött céljukat. Továbbra is sérelmesnek látjuk, hogy szinte minden egyes javaslatot, amit hoztak, korrigálni kellett, ezt annak lehet betudni, hogy nem voltak megfuttatva megfelelő szinteken”

– nyilatkozta a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiről László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke. A szakszervezeti vezető azt is elmondta, a kormány intézkedései elsősorban a cégek érdekét szolgálják a munkásoké helyett, és az illetékesek nem voltak kíváncsiak a munkás érdekképviseleti szervezet véleményére, javaslataira.

„Hülyét csinált magából a kormány”

– értékeli a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek egy fontos aspektusát, a 24 hónapra elrendelhető munkaidőkeretet, és a körülötte zajló inkább tragikus, mint komikus bénázást. Mint a hivatkozott cikkben írják,

„Persze mindenki tudja – főként a törvény beterjesztője és megszavazói -, hogy ez a rendelkezés azért született, mert a szakszervezetek jogait kívánták tovább csorbítani. Az sem számít a döntéshozóknak, hogy az Európai Unió szabályai szerint maximálisan csak 12 havi elszámolást lehet alkalmazni azokon a munkahelyeken, ahol munkaidőkeret van, és a szakszervezettel kötött megállapodással rendelkezik az adott cég.”

De ez még nem minden: épp a munkaidőkerettel kapcsolatban van itt olyan is, miszerint:

„A törvénytervezet jelenlegi formájában történő elfogadása esetén, annak 56. §. (4) bekezdése szerint a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter engedélyezhetné, hogy a munkáltató új munkahelyteremtő beruházás esetén munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot – az Mt. vonatkozó rendelkezéseiben foglaltakra figyelemmel – legfeljebb huszonnégy hónap alapulvételével alkalmazzon, amennyiben a beruházás megvalósítása nemzetgazdasági érdek.

A fenti bekezdést súlyosan aggályosnak tartjuk, az alábbiak miatt:

  • a törvénytervezet a tripartit szociális párbeszéd mellőzésével került benyújtásra, bármilyen előzetesen egyeztetés nélkül;
  • a tervezett szabályozás az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve tükrében megfelelőségi aggályokat vet fel, tekintettel arra, hogy az irányelv szellemében a referencia időszak maximuma 12 hónap és az is csak meghatározott feltételek (objektív vagy műszaki okok vagy a munka megszervezésével kapcsolatos okok) fennállása és kollektív szerződés vagy a szociális partnerek között kötött megállapodás alapján lehetséges;
  • a tervezet, elfogadása esetén jelentősen rontaná a szakszervezetek alkupozícióit, hiszen a hosszabb munkaidőkeretet vagy elszámolási időszakot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter egyoldalúan engedélyezhetné, az nem a szakszervezetek és munkáltatók megállapodásán alapulna;
  • a tervezet alapján nem kellően világos, hogy a munkahelyteremtő beruházás megvalósítása mikor minősül nemzetgazdasági érdeknek.

Mindezen aggályok miatt azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy a törvénytervezet elfogadását csak abban az esetben támogassa, ha az már a fent említett bekezdést nem tartalmazza.

Budapest, 2020. június 3.

Magyar Szakszervezeti Szövetség Kordás László elnök sk.

Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés Kuti László elnök sk.

Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája Mészáros Melinda elnök sk.

Munkástanácsok Országos Szövetsége Palkovics Imre elnök sk.

Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Csóti Csaba elnök sk.”

A fenti szöveg persze nem a Kommunista Párt Kiáltványának a bevezetője, de amellett, hogy elégedetlenséget fejez ki, az aláírók miatt különösen érdekes, közöttük találhatjuk a Liga és a Munkástanácsok szakszervezeti szövetségeket is, melyek úgy egyébként békeidőben nem kifejezetten kormány kritikusak, ezúttal viszony úgy tűnik, mégis elérkezettnek látták az időt a megszólalásra.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség kezdeményezésére a pártok az Alkotmánybírósághoz fordultak a kormány gazdaságélénkítő csomagjának egyes részei miatt:

A MASZSZ elnökét, Kordás Lászlót telefonon is elértük, ő úgy nyilatkozott a szerda reggel elhangzott nyilatkozatról, hogy

„nem értettem akkor sem, mikor kiadták, mert nem volt ebben egyezség, nagyon sok pontját bíráltuk, volt olyan is, amellyel sem a munkáltatók, sem a munkavállalók nem értettek egyet, például a 24 hónapos munkaidőkerettel”.

A fenti, teljesen önkényesen összeválogatott idézeteket csupán azért közlöm jelen cikkben, hogy ne mondja senki, hogy az ujjamból szopom, hogy a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek elégedetlenek a kormány gazdaságvédelmi csomagjával – amit egyébként nyitott szemmel járó, logikusan gondolkodó ember aligha gondolhat.

De hogy miért van erre szükség? Ahogy az MTI megírta, az ITM valamiért ennek ellenkezőjét képzeli, szerencsére a Pesti Srácok idézte is György László államtitkár a Magyar Televízióban elhangzott szavait, miszerint

„A munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek is elismerik, elfogadják a koronavírus-járvány miatt bevezetett gazdaságvédelmi akcióterv intézkedéseit”.

Fentebb azt írtam, teljesen önkényesen válogattam idézeteket és hívtam fel embereket nyilatkozni, noha azt kár lenne tagadni, hogy a versenyszférában jelen lévő szakszervezetek és szakszervezeti szövetségek közül a jelentősebbek közül válogattam.

Minden bizonnyal lehetne találni olyan munkavállalói érdekképviseletet, ami elégedett az intézkedéssorozattal, melynek eredményeként a munkáltatók számtalan kedvezményben részesültek munkahelyvédelem címén, míg a munkások bére általánosságban véve meredeken csökkent, már ha nem egyenesen munkanélkülivé váltak.

Ahogy persze nyilván, ha nagyon akarnám, megtalálnám azon munkavállalói érdekképviseleti szervezeteket is, melyek szerint az egyoldalúan elrendelhető 24 hónapos munkaidőkeret remek ötlet, és még soha jobb nem volt a bérben élőknek.

Az államtitkárnak mindenesetre úgy tűnik, sikerült. Bár azért abban biztos vagyok, hogy munkáltatói érdekképviseleti szervet könnyebben talált olyat, ami egyetért a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseivel.

Mert a viccet félretéve, az, hogy a kormány gazdaságvédelmi csomagja jó lenne a bérből élőknek, még viccnek is rossz.

Címlapkép: MTI/Rosta Tibor