Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mindennap egy kép egy kurd nőről

Rojava történetének a nyugati sajtóban és közvéleményben felépített narratívája mindig is elválaszthatatlan volt a női testek ábrázolásától. 2014-ben, az ISIS elleni leghevesebb harcok idején minden címlap a kurd női katonák képeivel volt tele, és bár az észak-szír autonóm terület nagyon sok tekintetben különleges társadalmi és politikai vállalkozás, a nyugati mainstream látszólag mégis a kurd nőkben találta meg a maga fogódzóját, hogy rajtuk keresztül értse meg (és értse félre) Rojavát.

A nyugati liberális feminizmus könnyedén és sokszor kritika nélkül karolta fel a kurd katonanőkről készült fotókat, tudósításokat, és ünnepelte a Közel-Kelet „feminista utópiáját”, míg a bulvárlapok a lobogó hajú, barna szemű nők szépségét hangsúlyozták. Most, hogy Rojavát és az ott élő embereket is a megsemmisülés fenyegeti, a médiát újra ellepték a kurd női harcosok fotói. A kontextus ugyan más; feminista hősök helyett most áldozatokat látunk, de a Rojaváról folyó nyugati (média)diskurzus középpontjában továbbra is a női testek és az általuk közvetített és rájuk projektált ideológiák állnak.

Sok szempontból érthető persze, miért pont a Népi Védelmi Egységek női alakulatának (YPJ) képei jelennek meg annyi cikkben, hiszen a progresszív genderpolitika Rojava vizuálisan talán legmegragadhatóbb sajátossága. Nehéz lenne egy képbe sűríteni azt, hogyan bontja le az észak-szíriai kurd enklávé a nemzetállami kereteket, vagy hogyan támaszkodik helyi tanácsokra és szövetkezeti gazdaságokra; viszont az egyenruhás, fegyvert tartó katonanők képei önmagukban eléggé figyelemfelkeltőek ahhoz, hogy az átlagos nyugati olvasó érdeklődni kezdjen az Észak-Szíriában zajló események iránt. Ezek a képek olyannyira egybeforrtak Rojavával, hogy – bár a YPJ csak nagyjából 40%-át teszi ki a haderejének – alig találni olyan cikket az észak-szír autonóm területről, ami ne a női harcosokkal lenne illusztrálva.

A katonanők képein keresztül beemelt feminizmus ráadásul az a divatos téma, ami jelenleg a leginkább illeszkedik a nyugati mainstream társadalmi diskurzusba; ez Rojava legkönnyebben támogatható, befogadható eleme. A YPJ női katonái és a feminizmus hangsúlyozása miatt Rojava ügye olyan társadalmi csoportokhoz jutott el és platformokra tört be, ahova más politikai témának esélye sem lett volna. Az amúgy főleg divattal és szépségápolással foglalkozó Marie Claire például hosszú, a YPJ harcosainak portréival illusztrált cikkben számolt be az ISIS ellen harcoló kurd nőkről, de volt szó Rojaváról a kifejezetten fiatalabb korosztályt célzó Teen Vogue-ban is. Számtalan Pinterest oldalt is szenteltek a kurd katonanők képeinek, sőt, a H&M egy elég nagy visszhangot kiváltó húzással egyszerűen lemásolta és üzleteiben árulni kezdte a YPJ egyenruháit.

Azt, hogy a kurd női katonák és a rajtuk keresztül hangsúlyozott feminizmus mennyire rezonál a nyugati közönséggel, a kurdok is felismerték. Rojava vezetőségét több helyről érte is kritika amiatt, hogy marketing célok miatt ezeket a nőket tolják előtérbe, miközben a YPJ harcosainak ábrázolása a nyugati médiában sok tekintetben kifejezetten problematikus.

Szexizmus, orientalizmus, liberális feminizmus

A nyugati sajtó kurd nőábrázolásainak egy része például egész egyszerűen szexista. Rengeteg olyan, főleg bulvársajtóban megjelenő cikket találni, ami azzal van elfoglalva, milyen szépek a kurd katonanők, hogyan öltözködnek, hogyan sminkelik magukat.  Dilar Dirik, kurd aktivista és akadémikus szerint a nyugati médiumok például gyakran a legattraktívabb YPJ katonákat választják ki interjúalanynak, hogy aztán „egzotikus amazonokként” mutassák be őket. A legjobb példa erre talán a „kurd Angelina Jolie” esete, amikor egy YPJ harcost kizárólag azért emelt ki a bulvársajtó a többszáz hasonló helyzetben lévő katonanő közül, mert hasonlított egy nyugati világsztárra, aki nem mellesleg különösen szép nőként van számontartva.

Az ilyen tárgyiasító és szexista cikkek nem csak azért kifogásolhatók, mert a kurd nőket a külső megjelenésükre redukálják, hanem mert erősen ráerősítenek az egzotikus keleti szépség képére, miközben teljesen figyelmen kívül hagyják ezeknek a nőknek a politikai motivációit és eredményeit.

Rojava női katonái azért is válhattak hatalmas szenzációvá, mert szögegyenesen szembemennek azzal a képpel, ami a nyugati közvéleményben az átlagos közel-keleti nőről él. A patriarchátus és a szigorú vallási szabályok által elnyomott áldozatok helyett, a nyugati közvélemény aktív cselekvőket látott, fejkendő nélkül, férj nélkül, fegyverrel a kezükben. És bár egy női katonai egység valószínűleg egy nyugati országban is nagy feltűnést keltene az elvárt társadalmi nemi normák radikális átlépése miatt, a kurdok esetében a YPJ körül kialakult érdeklődést erősen befolyásolják orientalista, imperialista, és liberális feminista nézőpontok is.

Şimşek és Jongerden egy 2018-as tanulmányban feltételes elismerésnek nevezik azt, ahogyan a nyugati sajtó a kurd nők harcairól beszámol. Elismerés – állítják -, mert a bulvárlapok szexista cikkein túl prominens médiumok is széles körben számoltak be a YPJ harcosairól, és feltételes, mert bár a cikkek nagy része a kurd nők feminizmusát dicséri és hangsúlyozza, ezt a feminizmust kiemeli a kurdok politikai törekvéseinek kontextusából és egy nyugati, liberális feminista értelmezésnek veti alá. A nyugati médiadiskurzusban a YPJ harcosai főleg mint az ISIS ellen harcoló női hősök jelennek meg, miközben kevés szó esik Rojaváról mint progresszív társadalmi és politikai szerveződésről és a térség korábbi mozgalmainak történelméről. Hiába jelennek meg a kurd nők annyiszor a médiában, ha a képek mögött lévő embereket valójában „elhallgattatják”, és nyugati nézőpontok megerősítésére használják.

A nyugati liberális feminizmus szemében a kurd nők a példaértékű emancipált harcosok, akik a saját elnyomott helyzetüket felismerve, és azzal szembeszállva, azokért a feminista értékekért küzdenek, amelyeket a nyugat értékesnek tart, amelyekkel azonosulni tud, és amelyeken keresztül egyfajta kapcsolatot teremt ezekkel a nőkkel.

Mivel azonban a YPJ harcosai nem csupán egy terrorszervezet (azaz elnyomó muszlim férfiak) ellen, de kifejezett politikai célokért, Rojava fennmaradásáért harcolnak, ez a kapcsolódás mindig csak látszólagos, és a nyugati narratíva ráerőltetése a kurd helyzetre.

Az, hogy 2014-től a kurd női katonák elsősorban az ISIS elleni harcuk kapcsán kerültek címlapokra ráadásul erős ellentétet képez a nyugati értékrendű, progresszív, női hősök, és a rossz, elnyomó muszlim férfiak között. A nyugati közvéleményben az ISIS testesíti meg mindazt, amitől a nyugat a Közel-Kelettel kapcsolatban fél, ami miatt a térséget alapvetően visszamaradottnak, barbárnak, szélőségesen férfiközpontúnak és a vallási fundamentalizmus melegágyának tartja. Így a terrorszervezet ellen harcoló, „nyugatos” nőknek hősként való beállítása és kiemelése, bár az a harcuk elismerésének tűnhet, valójában a nyugat és a kelet különbözőségét, alá-fölérendelt viszonyát hangsúlyozó orientalista sztereotípiákra erősít rá, amelyek végső soron Rojava ügyének is ártanak.

Hősökből áldozatok

Az elmúlt hetekben rengeteg szó volt arról a médiában, hogy a rojavai kurdok helyzete sok szempontból kétségbeejtő, az viszont, hogy az erről szóló hírekben és tudósításokban megint csak a kurd katonanőkről készült képek dominálnak, kettős hatást ér el. Mivel a nők (és gyerekek) szenvedése és halála erőteljesebben hat az átlag olvasóra, mint a férfiaké, ezért a média szempontjából hatásosabb olyan nők képeit mutatni, akik bármelyik percben a török agresszió áldozataivá válhatnak. Emiatt viszont, míg az ISIS elleni sikeres harcaik idején a kurd katonanők ünnepelni való, aktív, emancipált harcosokként jelentek meg a nyugati médiában, akik a saját sorsukat a kezükben tartva, aktívan küzdöttek a céljaikért (még ha ezek a célok nem is feltétlenül azok voltak, amelyeket a nyugati közvélemény nekik tulajdonított), addig most gyakran passzív, áldozati szerepbe kerülnek. Ez a nézőpont pedig nem csak megfosztja ezeket a nőket a cselekvés lehetőségétől, de visszatér ahhoz a szexista paradigmához, ami a nőket a gyenge, megmentésre váró áldozatként definiálja.

A YPJ női harcosai ráadásul olyan áldozatként jelennek meg, akiket közel-keleti férfiak (ezúttal nem az ISIS, hanem Törökország és Szíria) ölnek meg és nyomnak el, és akiket nyugati, fehér férfiak (elsősorban Amerika) menthetnének meg. Ez az ábrázolásmód az imperialista logikának arra az elemére erősít rá, amely szerint a civilizált, felvilágosult nyugati férfinak kötelessége megmenteni a közel-keleti férfiak által elnyomott közel-keleti nőket, amit persze a politikai, katonai és gazdasági hatalma kiterjesztésével érhet el leghatásosabban. És bár Trump most éppen ennek az ellenkezőjét látszik csinálni az amerikai csapatok kivonásával,

a kurd nők képein keresztül a nyugati média valójában egy olyan narratívát tart fenn, amely nem csak hogy megteremti a lehetőséget a nyugat beavatkozására (mikor úgy tartja kedve), de hozzájárul a nyugat felsőbbrendűségének igazolásához is.

Akár áldozatként, akár aktív cselekvőként ábrázolják őket, a nyugati média és közvélemény kurd nőkről alkotott képe tele van szexista és orientalista elemekkel, amelyek csak akkor oldhatók fel, ha figyelünk ezeknek a nőknek az igazi történeteire, ha meghalljuk a hangjukat, és ha úgy tekintünk rájuk, mint tudatos aktorokra, akik egy politikailag és társadalmilag egyedülálló szerveződés fennmaradásáért küzdenek.

Olvass tovább!