Nemzetközi bíróság utasítja Mianmart, hogy fejezze be a rohingyák elleni népirtást
Az ázsiai ország vezetése szerint azonban nincs ott semmi látnivaló.
Az ázsiai ország vezetése szerint azonban nincs ott semmi látnivaló.
Az előző városvezetés utasítására a tavaly októberi önkormányzati választás előtt a BKV közbeszerzést írt ki a vállalat reklámfelületeinek hasznosítására, kivéve ezzel a döntési lehetőséget a következő városvezetés és a közgyűlés kezéből.
Élesen kritizálta az új városvezetést, a riporter pedig adta alá a lovat.
Egyelőre nem tudták megállítani a járvány terjedését.
Az év elején meghirdetett széleskörű reformok bejelentését követően lemondott a teljes kormány. A reformoknak több értelmezése van: Putyin visszavonulását, vagy hatalmának bebetonozását is jelenthetik.
Kiberbűnözéssel vádolta meg kedden egy brazil ügyész Glenn Greenwald világhírű újságírót, miután az leleplezte a szélsőjobboldali Jair Bolsonaro igazságügyi miniszterének jogsértő machinációit.
A magyar kultúra napja alkalmából tüntetést is szerveztek, ugyanis megalázóan alacsony a bére az ágazat szinte összes dolgozójának.
A jelenlegi társadalmi rendnek szüksége van a cigányellenességre, amely a rendszer stabilitásának egyik záloga, s amelyet épp úgy támogatnak az ellenzéki választók, mint ahogyan támogatták az embertelen menekültellenes politikát, s ahogyan az ilyesmit mindenütt támogatják a fönnálló hívei.
Az Alkotmánybíróság elé kerülhet az ügy.
Kikerült az elfogadható TB jogviszonyok felsorolásából a szakközépiskola, a szakiskola és a szakgimnázium – tehát az ott töltött évek már nem számítanak a hitelkérelemnél. Még egy lépés a kormánytól, amivel azt igazolja, csak a középosztálybeliek családalapítását támogatja.
A három bölcs nem tudott egyezségre jutni a Fidesz kizárását illetően, így azt javasolnák az EPP vezetésének, hogy tartsa felfüggesztve a magyar kormánypárt tagságát mindaddig, amíg az nem tanúsít nyíltan megbánást, és nem módosít politikai irányvonalán.
A kormánypárti politikus a Twitteren azt írta, még szerencse, hogy nem az önkormányzati választások előtt ment le ez a műsor, mert akkor még több ellenzéki és kevesebb fideszes polgármester és képviselő lenne ma.
Kínában pedig már többen belehaltak.
Ez még egy tavaly júliusi vízszennyezés miatt történt, a novemberiről még nincs hír.
Orosz Bernadettel és ügyvédjével, Gál Andrással készítettünk videóinterjút.
A műsorvezető hosszú, kritikus kérdései után például azonnal Láng Zsolt, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője kommentálhatta a főpolgármester válaszait.
A kormányellenes mozgalom újra teljes fegyverzetben tért vissza az utcákra.
„Puskával a kezemben, kétezer ember kíséretében végigsétálni a városon, majd gyáván eloldalogni – nos, ez teljes képtelenségnek hatott. A tömeg kinevetett volna. Márpedig az én életem, mint valahány fehér ember élete Keleten, egyetlen szakadatlan küzdelem volt azért, hogy elkerüljem a nevetségességet.”
Újabb lépés a munkabeszüntetés felé?
Azzal, hogy a média nem ad hírt a szélsőjobb szervezkedéséről, valójában az ellene való társadalmi reakciót is ellehetetleníti – ami Budapest ostromának 75. évfordulója kapcsán szégyen.
A gyöngyöspatai romák végrehajtást fontolgatnak, Horváth László válaszul Soros Györgyöt kezdte el emlegetni.
De legalább már le tudtak ülni a vállalat vezetésével.
Megírta a Magyar Közlöny.
A volt polgármester mondjuk nem emlékszik rá, hogy bármikor is megrendelte volna a „közvéleménykutatást”
Igaz, nem a főváros, hanem a kormány színeiben.
Ennek a hatodik évébe lépett politikai vállalkozásnak még nem vontuk le a tanulságait.
Összesen hat ember indul Borkai Zsolt expolgármester posztjáért.
A magyar közvélemény hosszú évek után sem tudhatja, pontosan mit, mikorra és mennyiért kellene felhúznia az orosz cégnek.
Méltóság, igazságosság, egyenlőség. Ez papíron jár ma minden embernek Magyarországon. És amikor Orbán Viktor retorikai harcot hirdet a gyöngyöspatai ítélet ellen, ezeket az értékeket köpi szembe.