CNN: Joe Biden megnyerte az amerikai elnökválasztást
Győzött Pennsylvaniában, és ezzel megszerezte az elnökséghez szükséges elektori szavazatokat.
Győzött Pennsylvaniában, és ezzel megszerezte az elnökséghez szükséges elektori szavazatokat.
A szigorított maszkviselési szabályzattal nincsen baj – azzal már annál inkább, ha a dolgozó még egy korty vizet sem tud műszakja alatt meginni,
Szarka Gábor kancellár pénteken bejelentette, hogy felfüggesztik a félévet, de a hallgatók szerint a kuratórium nem tilthatja be az oktatást.
A legtöbb kórház köteles lesz ellátni a Covid-betegeket.
Az információt maga Kásler Miklós erősítette meg.
A Demokrata Párt jelöltje már 253 elektori szavazattal rendelkezik a szükséges 270-ből.
A gazdaságunkat a globális felmelegedést okozó fosszilis üzemanyagok hajtják. Minden eddigi diplomáciai kísérlet vagy gazdasági reform, ami megpróbálta jelentősebb mértékben visszavágni ezek felhasználását, előbb-utóbb kudarcba fulladt. Miért?
A helyi civilek jóval több aláírást gyűjtöttek össze az elmúlt hetekben, mint amennyi törvényileg szükséges a helyi népszavazás kiírásához. Ezt tenné most tönkre egyetlen tollvonással a Nemzeti Választási Iroda, ezért ma délután utcára mennek.
Vagy legalábbis egy olyan programra, ami nem a leggazdagabbakat támogatja.
Ha nekik sincsenek meg a számok, akkor kinek?
A kuratórium közben közölte: nem ismerik a hallgatók félévét.
Jeremy Corbyn volt pártelnök felfüggesztése a brit Munkáspártból az újabb bizonyítéka annak, hogy a baloldali rendszerkritika legnagyobb ellensége a magát progresszívnek nevező liberális elit.
A férfi a késelés után elmondta az édesanyjának a történeket, aki bejelentést tett a rendőrségen.
Rengeteg bizonytalanságot tartogat a kutatók számára a közalkalmazotti státuszuk elveszítése, a kormány mégis elfelejtett velük tárgyalni.
Az érdekképviseletek szerint itt az idő, hogy azok a cégek, amelyek megengedhetik, nagyobb felelősséget vállaljanak a válság elhárításában.
Már most vannak olyan osztályok, ahol alkalmazni kellene a Magyar Orvosi Kamara ajánlását, amely segít az orvosoknak priorizálni abban az esetben, ha több a koronavírusos beteg, mint az ellátásukhoz szükséges kapacitás.
Lehet hogy elsőre egyszerűbb megoldásnak tűnik, de idővel megbosszulja magát a kormány járványkezelése.
A kormány továbbra is sodródik az eseményekkel: hoz bizonyos intézkedéseket, amelyeket elkerülhetetlennek tart a közhangulat változásai miatt, de nem semmi olyat nem tesz, ami a járvány tényleges kihívásaira kínálna választ.
Bekövetkezett, amitől sokan tartottak, Trump sajtótájékoztatón kérdőjelezte meg a választás tisztaságát, konkrét bizonyítékokat nem szolgáltatott. Pedig Joe Biden nagyon közel van a győzelemhez.
A néhai tanácsadó 67 éves volt.
Idén több, mint kétszer annyit.
Ráadásul azzal, ahogy a 13. havi nyugdíjat bevezetik, szintén növekednek.
A békés civileknek az izraeli hadsereg szerint „nem volt engedélyük”, de generációk óta ott élnek. Negyvenegy gyermek vált hajléktalanná az akció után.
20 ezer hallgatót kérdezett meg a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája, 80%-uk így nyilatkozott.
A világjárvány a második világháború óta a legnagyobb globális trauma, amivel az emberiség egésze szembenéz. Ez elegendő lehet ahhoz, hogy generációformáló erő legyen.
A rászorulók támogatásain kívül Szarka Gábor minden juttatást visszatartott, és egy termet is újra bezáratott az egyetemen.
Az ágazati dolgozókra különösen nagy teher nehezedik a járvány alatt, munkájukat mégsem ismerik el.
Idén online térbe költözik a Verzió, a doksikat akkor nézhetjük meg, amikor szeretnénk! Kiválasztottunk öt filmet, amiket szerintünk nem érdemes kihagyni: ezeket kedvezményesen nézheted meg.
Az Európai Tanács és az Európai Parlament ma állapodott meg, de Orbánék komoly engedményeket kaptak a végső megállapodásban.
Vannak, akiknek a munkájával ez nem egyeztethető össze, így akár állásukat is veszíthetik.