Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Baloldali lakhatási aktivista lehet a világ negyedik legnépesebb városának polgármestere

Ez a cikk több mint 3 éves.

Jair Bolsonaro szélsőjobboldali brazil elnök jelöltjeinek csúnya leszereplését, a mainstream pártok pozícióinak erősödését, és fiatal, baloldali mozgalmakból érkező politikusok felemelkedését hozták a vasárnap megtartott brazil helyhatósági választások.

A kötelező szavazás ellenére is viszonylag magas, 23,14 volt a távol maradók aránya az önkormányzati választáson, amit részben a dél-amerikai országot is komolyan sújtó koronavírus-járványnak tudhatunk be. Ám még így is közel 150 (147,9) millióan jelentek meg az urnáknál, hogy megválasszák az ország 5.567 városának polgármesterét és önkormányzati képviselőit.

A vasárnapi első forduló – a másodikra két hét múlva, november 29-én kerül majd sor – egyik nagy tanulsága, hogy a hivatalban lévő elnök neve negatív bélyegként húzta le az általa támogatott politikusok eredményeit. Mindenhol, ahol Bolsonaro beállt valamelyik jelölt mögé, annak a jelöltnek a népszerűségi számai zuhanni kezdtek, és ezt a vasárnapi eredmények is megerősítették. Leszerepeltek közeli barátai és családtagjai is – egyik unokatestvére és ex-felesége is indult -, fia, Carlos pedig ugyan újrázhat Rio de Janeiro városi tanácsában, de míg négy éve ő kapta a legtöbb voksot, most egy baloldali politikus vette át ezt a helyet.

A legnagyobb vereséget a Brazília legnépesebb, a világ negyedik legnépesebb városában, Sao Paulóban szenvedte, ahol jelöltje, Celso Russomano hosszú ideig élpozícióban volt a felmérésekben, ám miután megkapta az elnöki támogatást, népszerűsége beomlott, és végül csak a negyedik helyre futott be.

Sao Paulo egyébként egy másik tanulságot is kiválóan példáz: több nagyvárosban is megerősödtek az alulról építkező népi mozgalmakból induló demokratikus szocialista és radikális baloldali fiatal politikusok. A város polgármesteri székéért folytatott küzdelemben egy lakhatási aktivista, Guilherme Boulos futott be, így a hónap végén ő mérkőzhet meg a hivatalban lévő jobboldali városvezetővel, Bruno Covas-szal.

Az előzetes eredmények szerint Covas a voksok 32,86 százalékát, Boulos pedig 20,24 százalékot kapott.

A 38 éves Boulos mellett ugyancsak radikális baloldali jutott második fordulóba a dél-keleti Porto Alegre városában – ő a 39 éves Manuela D’Ávila -, illetve az észak-keleti Recife városában a 36 éves Marília Arraes. Ugyancsak fontos győzelmet aratott a 2018-ban a nyílt utcán meggyilkolt baloldali aktivista és riói tanácsos, Marielle Fanco 34 éves özvegye, Monica Benício. Franco feltételezett gyilkosai nagy Bolsonaro-rajongók, a későbbi elnök közös fotókon is szerepel a gyanúsítottakkal.

A kiterjedt szociális programokkal kampányoló Guilherme Boulos nem ismeretlen a latin-amerikai baloldalt figyelők számára. A két éve az elnökválasztásokon is elinduló, pszichiáter végzettségű aktivista évek óta vezeti a Sao Paulo-i lakhatási mozgalmat, a Hajléktalan Munkások Mozgalmát (Movimento dos Trabalhadores Sem Teto, MTST).

Az MTST évtizedek óta lakásfoglalásokkal, üresen hagyott ingatlanok lakhatási célra fordításával küzd a városban, amelyben a Habitat for Humanity 6-8 millióra becsüli a hajléktalan emberek számát. Boulos-t egy 2017-es területfoglalás során rövid időre börtönbe is zárták.

Az urnazárás utáni beszédében Sao Paolo jelenlegi polgármestere a második fordulóra a „radikálisok” legyőzősét hirdette meg, utalva ezzel Boulos-ra, aki viszont gyorsan visszájára is fordította riválisa érvelését. A baloldali politikus-aktivista a választás éjszakáján, a garázsában berendezett kampányközpontban úgy fogalmazott,

„az ország leggazdagabb városában az a radikalizmus számomra, hogy az embereknek a szemétben kell turkálniuk, hogy élelemhez juthassanak. Radikalizmus az, hogy egy járvány közepén a kórházak egy részét zárva tartjuk.”

Bruno Covas-t egyébként Brazílián belül a sikeresebb járványkezelő vezetők közé sorolják, aki a jó időben elhatárolódott mind az elnöktől, mind annak járványtagadó, járványrelativizáló nézeteitől. A választáson egyébként a járvány súlyát kisebbíteni akaró jelöltek is rendre leszerepeltek.

A 210 millió lakosú országban eddig 5,8 millióan fertőződtek meg, a COVID halálos áldozatainak száma pedig meghaladja a 165 ezret.

A helyhatósági választáson a különböző regionális oligarchák és érdekkörök köré szerveződő mainstream pártok is stabilizálni tudták az elmúlt évek politikai válságaiban megtépázott pozícióikat. A korrupcióvádak miatt meggyengült jobbközép PMDB és PSDB is hatszáznál több városi tanácsban szerzett többséget.

A szintén korrupciós vádak miatt meggyengült balközép Munkáspárt (PT) is stabilizálni tudta helyzetét, ám a várt erősödés elmaradt, első sorban az alulról érkező hitelesebb és radikálisabb baloldali jelöltek jó szereplése okán.

Talita Tanscheit politológus, a Rio de Janeiro-i Szövetségi Egyetem oktatója a BBC brazíliai kiadásának ezzel kapcsolatban elmondta: kimondottan ígéretes innovációt jelentenek a baloldali politika megújításában ezek a mozgalmi háttérrel rendelkező jelöltek. Akik képesek megmozgatni a PT megújuláshiánya és bürokratikussága miatt kiábrándult baloldali szavazókat.

Egy másik politikai elemző, Rafael Cortez szerint Boulos már az első fordulós eredményével biztosította vezető szerepét a brazil baloldalon, még akkor is, ha a második fordulót végül elveszíti.

Az aktivistából lett politikus azonban optimista esélyeivel kapcsolatban, szerinte nagyon egyenlőtlen terepen sikerült most második helyre befutnia, számításai szerint minden 4 percre, amit a media Covas-ra fordított, neki 17 másodperc jutott, ám a második fordulóban ezek a viszonyok már kiegyenlítettebbek lesznek.

(via BBC Brasil, G1, Folha de S. Paulo, El País, Guardian)