Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem Kamala Harris fogja a rendszert megváltoztatni

Hosszú bizonytalanság után biztossá vált, hogy Joe Biden lesz az Egyesült Államok 46. elnöke, ami azt is jelenti, hogy Kamala Harris alelnök lesz. Harris megválasztása több szempontból is történelmi: ő lesz az USA első női alelnöke, aki ráadásul jamaikai és indiai bevándorlók gyereke. Harris kapcsán sokan máris feminista győzelmet kiáltottak, a nyugati sajtóban egymást érik az olyan megszólalások, amelyek szerint Harris hivatalba lépése nagy előrelépést jelenthet nem csak a női egyenjogúságért, de az etnikai egyenlőtlenségek felszámolásáért vívott harcban is. Ezek a remények azonban sokkal inkább támaszkodnak Harris identitására – nemére és származására-, mint a politikájára.

Wilmington, Delaware, 2020. augusztus 12: Joe Biden megnevezte alelnökjelöltjét, az elnökválasztási versenyben korán visszalépő Kamala Harris kaliforniai szenátort / Fotó: Joe Biden, Flickr

Kamala Harris kétségkívül más, mint az amerikai politikából általában ismerős idős, fehér férfiak. Az 56 éves politikus mindkét szülője bevándorló, anyja, aki rákkutatóként dolgozott, Indiából, míg közgazdasági professzor apja Jamaikából érkezett az USA-ba. Harris így egyszerre határozza meg magát afroamerikaiként és dél-ázsiaiként, és gyakran beszél arról, hogy milyen volt bevándorlók gyerekeként felnőni.

Harris története élesen szemben áll a Trump-kormányzat rasszista, szexista és bevándorlóellenes intézkedéseivel, amire a kaliforniai szenátor épített is, amikor 2019 januárjában bejelentette, hogy elindul a demokrata elnökjelöltségért. Ennek ellenére a kampányát még az előválasztás előtt félbe is hagyta, többek között azért, mert sem a nők, sem a fekete lakosság körében nem tudott számottevő támogatói bázist kiépíteni. Pont azok között, akikre Harris igazán számított.

Bár Harris sokat beszélt arról, hogy a szüleivel már gyerekkorában emberi jogi tüntetésekre járt, őt mégis mindig inkább a karrierépítés, nem pedig az aktivizmus érdekelte. Céltudatosan lépkedett előre a ranglétrán: nem csak alelnökségével csinált történelmet, de korábban ő volt az első fekete nő, aki betölthette a legfőbb ügyészi tisztséget Kaliforniában, majd 2016-ban a nyugati parti állam szenátoraként ő lehetett a második fekete nő, aki valaha helyet kapott az amerikai felsőházban.

Nem a rendszer ellensége

Az alelnöki szék várományosának érdemeit nem lehet elvitatni. Bíróságon harcolt az Obamacare-ért, az Obama adminisztráció-által kidolgozott egészségügyi törvénycsomagért, ami a korábbinál sokkal több ember számára tette lehetővé az olcsó egészségbiztosításhoz és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést. Támogatta a szegényebb családok gyerekeinek ingyenes egyetemi oktatását, nyújtott be törvényjavaslatot az állami minimálbér megemelésére vagy káros rovarirtószerek betiltására, a nemek közötti bérkülönbség megszüntetésére és a reproduktív, gondoskodási munkákat végző nők munkajogainak biztosítására is. Támogatta, hogy a szövetségi kormány adjon támogatást az egyes államoknak a nemi erőszakok kivizsgálásához, és mindig harcosan kiáll az abortuszhoz való hozzáférés jogáért is.

Mégis, ha részletesebben megnézzük Harris pályáját, akkor a progresszív képhez képest, amit az alelnöki poszt várományosa magáról épített, egy sokszor következetlen, sőt ellentmondásos döntéseket hozó ügyész, majd politikus képe rajzolódik ki, akit nem ideológiai meggyőződések, inkább pragmatikus elvek vezérelnek, amelyek gyakran éppen azok ellen a társadalmi csoportok ellen fordítják, amelyeket Harris képviselni igyekszik.

Például, noha több megszólalásában is bírálta az amerikai igazságszolgáltatási rendszert, ügyészi ideje alatt mégis sorra hozott olyan döntéseket, amelyek ezt a rendszert nem hogy megjavították volna, de még szigorítottak is rajta.

San Francisco-i kerületi ügyészi mandátuma alatt az ottani bűnügyi eljárásokban a vádlottak 67%-át ítélték el, ami nem csak, hogy jelentős növekedés a korábbi 52%-hoz képest, de az évtized legmagasabb aránya is volt.

Harrishez kötődik annak a törvénynek az elfogadása is, ami lehetővé tette, hogy az iskolából rendszeresen igazolatlanul hiányzó kaliforniai diákok szüleire bírságot szabjanak ki, sőt, akár be is börtönözzék őket. Ez különösen nehezen érintette az afroamerikai, egyedülálló anyákat. Harris, kaliforniai főügyészsége alatt érvelt az ellen is, hogy a nem erőszakos bűncselekmények miatt börtönben ülő elítélteket korábban szabadlábra helyezzék, mondván, hogy így a börtönök fontos munkaerőtől esnének el. Ezek az elítéltek dolgoztak például a kaliforniai erdőtüzek megfékezésén, napi 1,45 dolláros órabérért.

A magára egyébként gyakran „top cop”-ként, azaz top rendőrként hivatkozó Harris 2009-es könyvében még azt írta, hogy a fokozott rendőri jelenlét az utcákon növelné az emberek biztonságát, 2020-ban, a George Floyd-ügy kapcsán már úgy nyilatkozott, hogy a rendőri jelenlét növelése csak a status-quo-t betonozná be, és alapvetően helytelen lépés.

Ezek a Harris által pártolt törvények és intézkedések pedig, ahogy azt több kritikus is kiemelte, különösen érzékenyen érintették az afroamerikai közösségeket, és az alsóbb társadalmi rétegeket, akik aránytalanul magas számban ülnek az amerikai börtönökben, különböző nem erőszakos bűncselekmények, például kábítószerbirtoklás miatt. Mindezt köszönhetően annak a büntetésvégrehajtási rendszernek, amelyek az USA-t világelsővé teszik a bebörtönzési statisztikákban, és amelynek az inherens rasszizmusára mostanában több, nagy visszhangot kapott konkrét eset (1, 2, 3) is ráirányította a figyelmet. A szenátor pedig eddig nem sokat tett ennek a megreformálásáért, sőt.

Egy interjúban így fogalmazott:

„Nem akarom a társadalmat átszervezni. Azokat az ügyeket akarom megoldani, amelyek ébren tartják az embereket éjszaka.”

Kamala Harris politikájában és retorikájában hiába keresnénk Elizabeth Warrenéhez és Bernie Sanderséhez hasonló, erősen rendszerkritikus elemeket, amelyek a jelenlegi amerikai társadalmat és gazdasági rendszert alapvetően változtatnák meg. Ő sokkal inkább az azonnali, gyors és pragmatikus megoldások embere. Olyan megoldásoké, amelyek különösebben viszont nem bolygatják meg az USA társadalmának egyenlőtlen hatalmi viszonyait.

Harris kezdetben például támogatta a Bernie Sanders-féle egészségügyi reformot, a Medicare For All-t, amely minden amerikai állampolgár számára ingyenesen elérhető, széleskörű egészségügyi ellátást biztosított volna, és leszámolt volna a magánegészségügyi szolgáltatók uralmával. Ez a terv több millió olyan, alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó amerikainak segített volna, akik a költségek miatt nem férnek hozzá megfelelő egészségügyi ellátáshoz, vagy akik az egészségügyi beavatkozások miatt vannak eladósodva. Később Harris azonban kihátrált a terv mögül, és saját egészségügyi tervezetet mutatott be, ami – bár növelte volna az állami részvételt az egészségügyben -, a magánbiztosítóknak is szabad versenyt engedett volna. Ráadásul a reformokat nem 4, hanem 10 év alatt vezette volna be.

A szenátor a sokmillió fiatal számára tornyosuló elviselhetetlen diákhitelek kapcsán is egy kevésbé radikális, centrista, és főleg a gazdagabb amerikaiaknak kedvező tervezettel állt elő. Míg Elizabeth Warren a diákhitelekből 50 ezer dollárt engedett volna el személyenként, Bernie Sanders pedig teljes egészében elengedte volna a tartozásokat, addig Harris az elengedett összeget 20 ezer dollárban maximalizálta, és saját vállalkozás indításához kötötte volna. De sokára, és nehezen állt be az úgynevezett AB-5-ös törvénytervezet mögé is, ami a gig economyban dolgozó amerikaiakat védi az olyan óriáscégekkel szemben, mint például az Uber, és amelyet Warren és Sanders a kezdetektől támogattak.

Harris az elnöki programjában sem állt elő olyan tervvel, ami érdemben korlátozná az elképesztő mértékű vagyoni felhalmozást vagy egyes nagyvállalatok hatalmát.

Nem is csoda, kampányát ugyanis rengeteg olyan, gazdag amerikai támogatta, akiknek az ilyen intézkedések rengeteget áthatnának. Miután kiderült, hogy Joe Biden Harrist választotta alelnökévé, a Szilícium-völgy technológiai óriáscégei például egy emberként lélegeztek fel, megbizonyosodva arról, hogy a Biden-kormányzatban is lesz majd egy jól bekötött emberük. Harris támogatói között vannak felsővezetők az Amazontól, Microsofttól vagy a Facebook-tól is, kár tehát arra várni, hogy Harris alelnökként például Elizabeth Warren javaslatát követve, ezeknek a techcégeknek a feldarabolását követelné.

Kamala, a feminista hős

Harris karrierjének az ellentmondásai pillanatnyilag háttérbe szorultak, most, mikor a nyugati közvélemény demokrata-párti része egy emberként ünnepli az ő és Biden győzelmét. Ez az ünneplés egyelőre azonban még inkább szól Trump távozásának, és Harris történelmi teljesítményének, mint azoknak a politikáknak, amelyeket tőlük várhatunk majd.

Az első női alelnök személye tökéletesen rezonál azzal az identitáspolitikai vonallal, ami az utóbbi években egyre erősödik az amerikai közbeszédben, és ami most Harrisben a nemi és etnikai egyenlőség élharcosát látja. És nem feltétlenül – sőt főleg nem – Harris eddigi ügyészi, szenátori munkájára vagy politikai programjára alapozva, hanem pusztán azért, mert Harris nő, színesbőrű, és hamarosan az USA alelnöke lesz.

Emlékezhetünk, ugyanez történt 2010-ben, Barack Obama megválasztásakor, akitől az első fekete elnökként az afroamerikai közösségek felzárkóztatását várták. Annak ellenére, hogy rengeteg kritika szerint az Obama-adminisztráció gyakorlatban nem sokat tett azért, hogy a feketék társadalmi és gazdasági helyzete lényegesen változzon, Obamát továbbra is hősként ünneplik, aki „örökre megváltoztatta azt, hogy a fekete amerikaiak magukat látják”.

Harris pedig maga is remekül ráérzett arra, hogy a közvélemény mit vár tőle: az első beszédére, amit azután mondott el, hogy kiderült, januártól alelnök lesz, fehér nadrágkosztümben érkezett a szüfrazsettek iránti tisztelgésből, a fekete nőket a demokrácia bástyáinak nevezte, és arról beszélt, hogy bár ő az első fekete nő a hivatalában, biztos benne, hogy nem ő lesz utolsó.

Ráérzett a korszellemre Biden is, aki sokak szerint éppen a neme és a származása miatt választotta Harrist alelnökének – remélve, hogy egy színes bőrű nő egyszerre segít majd neki megnyerni a nők, a bevándorlók és az etnikai kisebbségek szavazatait, tükrözi majd a demokrata szavazók változatos összetételét, miközben elsimítja a Biden ellen felhozott szexuális zaklatási vádakat is.

Pedig Kamala Harris nem feminista hős, és nem emberi jogi élharcos, hanem egy hatalommal rendelkező, színesbőrű nő.

Ez pedig egyáltalán nem jelenti azt, hogy azokért a hátrányos helyzetű társadalmi csoportokért fog harcolni, amelyekhez ő maga is tartozik, még akkor sem, ha egyáltalán lehetősége lenne rá. Harrisnek voltak ugyan intézkedései, amelyek kétségkívül könnyebbé tették például a nők vagy az afroamerikaiak életét, de legalább annyi intézkedésével éppen őket sújtotta aránytalanul. A rendszert pedig, amiben a nők, a feketék vagy a bevándorlók hátrányos megkülönböztetése gyökerezik, ahogy azt ki is jelentette, nem célja megváltoztatni.

Lehet persze Harris teljesítményét ünnepleni, hiszen valóban történelmi jelentőségű áttörést ért el (nem is egyszer), de annak kell ezt látni, ami. Egy szerencsés hátterű, tehetséges ember sikerének, ami nem jelenti azt, hogy a nyomában hirtelen fekete nők armadája jelenik majd meg az amerikai politikában, és azt sem, hogy Harris Fehér Házba kerülésével automatikusan javulna a különböző etnikai csoportok és a nők helyzete. Hiába nézte végig Harris beszédét egy afroamerikai kislány, és hiszi el magáról, hogy ő is lehet az USA alelnöke, ha továbbra is fennállnak ugyanazok a rendszerszintű akadályok, amik ebben nagy eséllyel meg fogják akadályozni.

Kamala Harris nem törte át az „üvegplafont”, csak átküzdötte magát azon a szexista és rasszista rendszeren, amely a nők, az feketék és más hátrányos helyzetű társadalmi csoportok tagjainak a túlnyomó részét továbbra is távol tartja majd a hatalmi pozícióktól. A leendő alelnök pedig biztos nem azzal változtatja ezt meg, ha arról beszél, hogy a megválasztása megmutatta: Amerika „a lehetőségek földje”.

Címlapkép: Joe Biden, Flickr