Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Még nem tudni, engedélyezné-e az Emmi a maszkviselés alóli felmentést a fogyatékkal élőknek

Ez a cikk több mint 3 éves.

Levélben kérte az értelmi fogyatékosok és autisták kötelező maszkviselés alóli felmentését a kormányzattól az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, számolt be az ATV híroldala.

A szervezet felhívta arra a figyelmet, hogy a nemrég elrendelt, általános érvényű, kötelező köztéri maszkviselés követelménye az ilyen gyermekek mindennapi életét például ellehetetleníti, a szájmaszkot ugyanis nem képesek magukon hosszabb ideig elviselni, ahogy sok, más ruhadarabbal is gondjuk akad.

A szervezet ügyvezető igazgatója, Kovács Melinda a televíziónak adott nyilatkozatában hangsúlyozta,

„…nem minden autista és nem minden értelmi fogyatékos személyről van szó, vannak becsléseink szerint 2-3 ezren az országban, akiket ez a probléma érint, és azt szeretnénk elérni, hogy a maszkhasználati szabályok alól az érintett emberek kapjanak felmentést”.

Kovács szerint az ő esetükben szenzoros érzékenység lép fel, a ruha, zokni és cipő viselése is komoly kihívás, a szájmaszk arcon tartása pedig gyakorlatilag megvalósíthatatlan szélmalomharc. Így ezek az emberek gyakorlatilag teljes kijárási tilalomra vannak ítélve, hiszen kivételes rendelkezés nélkül sehová sem lehet őket elvinni.

Azt is hangsúlyozta az érdekvédő szervezet, hogy a járvány második hulláma által egyébként ugyancsak súlyosan érintett Csehország és Szlovákia már bevezetett maszkviselési kivételt az érintett emberekre.

Az ATV kérdéseire válaszolva azonban az Országos Rendőr-főkapitányság lakonikusan csupán annyit válaszolt, „a rendőrség a hatályos jogszabályok alapján jár el”, az Emmi pedig annyit közölt, „egyeztetnek” az érintettekkel. Konkrét válasz tehát a problémára semmiféle formában nem érkezett.

Mint korábban az már kiderült, a november 10-től, rendeleti úton bevezetett „járványvédelmi” intézkedések nem csak a fogyatékkal élőkre, de például az otthontalan emberekre sincsenek semmiféle figyelemmel. Az este 8 és hajnali 5 köré bejelentett, csak kutyasétáltatókkal kivételező éjszakai kijárási tilalom alatt ugyanis azok, akik kényszerűségből az utcán élnek, nem tudják a rendelkezést betartani.

Molnár Noémi, az Utcajogász civil szervezet munkatársa arról is beszámolt korábban nekünk, a legfontosabb probléma jelenleg az, hogy a rendészeti jellegű intézkedésektől való félelem miatt ügyfeleik eltűntek, jelenleg nem tudja őket a szervezet elérni, igyekeznek az egyre gyakoribb retorziók elől elbújni.

Így viszont az sem tudható, sikerül-e bármilyen, az egyre fagyosabb időben megfelelő szállást találniuk, ráadásul nem csupán az új tilalom, de a 2018 óta továbbra is érvényben lévő „életvitelszerű közterületen tartózkodási tilalom” miatt is fenyegeti őket a büntetés réme.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt