Drámai mértékű a gyermekek szexuális kizsákmányolása Magyarországon
Az Európai Unióban regisztrált, szexuális célú emberkereskedelem-áldozatok fele magyar származású volt. Az áldozatok közül majdnem minden tizedik még a 11. életévét sem töltötte be.
Az Európai Unióban regisztrált, szexuális célú emberkereskedelem-áldozatok fele magyar származású volt. Az áldozatok közül majdnem minden tizedik még a 11. életévét sem töltötte be.
Mennyire formálta a kapitalizmus a szerelemről alkotott elképzeléseinket, és mi a baj a ránk erőltetett, megvásárolható romantikával?
Azért indult el képviselőjelöltként Zuglóban, mert a helyi MSZP-s vezetésről feltártak olyan ügyeket, amelyek alapján „legalább is árnyék vetült a helyi politikára”
Október vége óta összesen 104 ember halálát okozta a hideg Magyarországon. Hétfőn este arra a közel kilencezer emberre emlékeznek Budapesten, akik a rendszerváltás óta halálra fagytak Magyarországon.
Közel 14 ezer halott a járvány miatt, működésképtelen egészségügy, haveri osztogatás – erre használta fel az ellenzék szerint Orbán a felhatalmazását.
Idehaza is súlyos gondot jelent a jelenti oktatás kényszerű hiánya, de a megoldási kísérletek jellemzően nem „felülről” indulnak.
A vasárnapi szavazás nyomán a függetlenségpárti erők 74 helyet érdemeltek ki a 135 fős parlamentben.
Alekszej Navalnijt hősként és elkötelezett szabadságharcosként ünnepli a mainstream nyugati média és a hazai meghatározó sajtó – de mi a szerepe saját hazájában?
Az internetet is lekapcsolták a puccs óta katonai kormányzás alatt álló országban.
Harmadszorra nyernek korrupció-ellenes programmal, de eddig még mindig sikerült őket kipiszkálni a hatalomból.
A párizsi vészhelyzeti ellátás gyakorlatilag leállt a hideghullám idején, az aktivisták nem vártak tovább.
A német megszállás alatt kibontakozott legjelentősebb ellenállásban a jelek szerint zsidó munkaszolgálatosok, kommunisták, szociáldemokraták és cionista ellenálló csoportok is részt vettek.
Ha véglegesítik a struktúraváltást, akkor a Fidesz által kinevezett kuratóriumi tagok akár halálukig irányíthatják a megkaparintott egyetemeket. Pont mielőtt 1500 milliárd eurós fejlesztési forrás érkezik az országba.
90 napot várt a hőn áhított számokra a független országgyűlési képviselő, de amit kapott, abban nem volt köszönet.
A legalapvetőbb közszolgáltatásokat is érintheti a kormány által felajánlott 50 százalékos iparűzési adókedvezmény.
A közvélemény-kutatások szerint mindkét helyen nehéz lesz kormányt alakítani.
A nagy hideg és az elavult nyílászárók miatt képtelenség felfűteni az épületet.
Ilyen az, amikor a privátszféra politikai játszmák része lesz.
A NANE és a PATENT Egyesület Valentin-nap alkalmából erőszak-megelőző kampányt indítanak. Interjú Mészáros Grétával és Petrás Boglárkával.
Hét republikánus szenátor is az eljárást indító demokraták mellé állt, de a volt elnök elítéléséhez szükséges kétharmados többség nem lett meg.
Természetvédők szerint a prioritások alapvetően jók, viszont a tervezetben szereplőnél sokkal többet kellene szánni természetvédelemre, a lakóépületek energiahatékonysági felújítására pedig vissza nem térítendő állami támogatást kellene biztosítani.
A beszámolók szerint a pozitívra tesztelt nőkkel tényként közlik, hogy műtéti szülésbefejezésen fognak átesni, miközben ezt a Nemzeti Népegészségügyi Központ állásfoglalása szerint semmi sem indokolja.
Az egyeztetés nélkül elfogadott mezőgazdasági törvények százmilliókat érintenek közvetlenül, jelentős részüket az indiai állam a multinacionális nagyvállalatoknak szolgáltatná ki. Gazdák tömegei tüntetnek.
Évértékelésének egyik fő eleme természetesen az egész tavalyi évet meghatározó koronavírus-járvány volt, de sok szó esett például az egyetemek autonómiájának elvételéről is, a végére pedig azért a jövőbe is tekintett a DK elnöke.
Pláne nem erősen megkérdőjelezhető jogi okok miatt.
Sok szivárványcsalád a kormány kommunikációja és a kilencedik alkotmánymódosítás megszavazása miatt „pániküzemmódba” kapcsolt az utóbbi időben. Ez hívta életre a Pál Márton és Hanol Ádám által megálmodott #acsaládazcsalád kampányt, akik 2018-ban maguk is örökbefogadó szülőkké váltak.
A politikusok szerint hónapokat vagy akár fél évet is csúszhat a források lehívása, ha a kormány nem veszi komolyan a rendeletileg előírt követelményeket.
Járvány idején zárva kell tartaniuk, így rengeteg bevételtől estek el.
A kormányzati kommunikáció szerint nincsen szükség vészforgatókönyvre, ugyanúgy, hagyományos módon meg lehet majd tartani az írásbeli és szóbeli vizsgákat. Csakhogy a digitális tanrendben elsajátított tudásukban bizonytalanok a diákok.
Egy tanulmány szerint Dél-Ázsiában 2000 és 2016 között évenként kb. 350 000 terhességvesztés volt tulajdonítható a légszennyezettségnek.