Stumpf szerint felül kell vizsgálni, hogy a fideszes egyetemi kurátorok újraválaszthatják-e magukat tíz év múlva
Az új kormánybiztos „mindent meg fog tenni” annak érdekében, hogy továbbra is legyenek első generációs értelmiségiek.
Az új kormánybiztos „mindent meg fog tenni” annak érdekében, hogy továbbra is legyenek első generációs értelmiségiek.
A száz éve elhunyt anarchista-gondolkodóról minden kor és áramlat kialakította a számára megfelelő Kropotkin-képet, pedig annak lenne értelme, ha szembenéznénk magának Kropotkinnak a kihívásaival.
Furcsa módon a környező, ám nem fideszes településeknek nem jár semmi.
London katonás ütemben végzi az oltási programot, kormányzati források szerint a legfontosabb csoportok már április közepére megkapják az első oltást. Itthon az MSZP javasol oltás utáni pénzt az orvosoknak.
Első megjelenése óta a Szakértő politikai előrejelzés kortárs klasszikussá vált a szakértői vélemények értékelése terén.
Orosz Bernadett hiába érzi veszélyben magát, nem hajlandó csendben maradni. Az őt bántalmazó K. István alezredest a mai napig nem vonták felelősségre.
A korábban meghirdetett tanköztársaság eszméjét viszik tovább tanáraikkal együtt, később akár felnőttképzéseket is indítanának.
A képviselő szerint a tisztifőorvos hivatali visszaélést követett el.
Azt szeretnék, ha tavasszal megkezdődhetne az újranyitás – részlegesen legalábbis.
Hadházy Ákos hétfő reggel számolt be arról, hogy Müller Cecília tisztifőorvos vélhetően véletlenül rajta hagyta az országgyűlési képviselő címét egy válaszemailen, melyben pont az általa beadott adatigénylésről volt szó.
A közfoglalkoztatottak bérének emelése a gyakorlatban még az inflációt se pótolja.
Országszerte vannak megmozdulások, a tüntetők – akik között tanárok, kormányzati és gyári dolgozók is képviseltetik magukat – általános sztrájkra hívják a lakosságot. Egyes becslések szerint több százezren demonstrálnak a kialakult helyzet ellen.
A száz éve elhunyt Pjotr Kropotkinról emlékezünk meg. Hogy kapcsolódik össze életművében a hangyaboly, a kölcsönös segítség és az anarchizmus? Eszmei öröksége mit tartogat számunkra a mozgalom dilemmáit illetően?
Az Iszlám Állam maradvány-csoportjai két észak-szíriai vezetőt is meggyilkoltak január végén, most érkezik a válaszcsapás.
Szaleh Magamadovhoz és Iszmail Iszajevhez az ügyvédjüket sem engedték be.
A párt képviselője szerint a közszférában dolgozók csak koloncot jelentenek a kormány számára.
Az alpesi országban a lakások 5%-a van lakásszövetkezeti tulajdonban, de egyes nagyvárosokban ez az arány jóval magasabb. Zürichben a lakásállomány közel ötöde tartozik szövetkezetekhez, amelyek költségelven meghatározott bérleti díja az átlagosnál 20%-kal alacsonyabb.
Országos Atomenergia Hivatal munkatársainak tervezett létszámát a kormány „bürokráciacsökkentése” 10 százalékkal csökkentette.
Korábban az internetet is kikapcsolták az országban, hogy elejét vegyék az ilyen tömegdemonstrációknak.
Pikó András, a 8. kerület polgármestere is tiszteletét tette az egykori egyetemfoglalás helyszínén.
Svájc az utolsó európai országok között adott szavazati jogot a nőknek. 1971. február 7-én népszavazáson döntöttek mellette, amelyen csak férfiak szavazhattak. Egy korábbi, 1959-es népszavazáson nem szavazták meg a férfiak a női választójogot.
Az amerikai jobboldalon sokan kétségbe vonták, hogy az igazat mondta-e, amikor azt állította, „veszélyben volt az élete”. Tényfeltárók azonban rámutattak, jogosan félhetett a baloldali képviselő.
Ha nem tesszük, szerinte felmerül, hogy az idősek választójogát is kétségbe fogják vonni.
Könnyen érthető szöveg arról, milyen hatással van a koronavírus-járvány az értelmi fogyatékossággal élő emberek életére Magyarországon
A cél: Navalnij támogatóinak megfélemlítése.
Olyan sok felesleges ruha termelődik évente, hogy csak az adományozott ruhák 20 százalékát tudják újrahasznosítani vagy használt ruhaként eladni.
Összegyűjtöttük, miről szóltak ma a hírek az oltással kapcsolatban.
Ideje lenne, hogy az ellenzéki vezetésű pécsi önkormányzat felnőttként kezelje a város lakóit…
Indiában több mint két hónapja tiltakoznak a gazdák a mezőgazdaság liberalizációja ellen. A hindu-nacionalista kormány „nemzetellenesnek” és szeparatistának próbálja beállítani a gazdákat.
Borzasztó volt február első hete a családon belüli erőszakos eseteket tekintve.