Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Orbán: „könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni”

Saját Facebook-oldalán egyperces videóval jelentkezett Orbán Viktor miniszterelnök, miután a délelőtt folyamán a járványügyi szakemberekkel, az operatív törzs vezetőivel beszélt. A miniszterelnök szavaiból az olvasható ki, hogy a járványvédelmi intézkedések enyhítésére március 1-től sem lehet igazán számítani.

Orbán úgy fogalmazott, fontos nap a mai, mert ma kezdődik az oltás a kínai Sinopharm vakcinákkal is, ami neki is reményt ad, hogy jövő héten már a védekezést irányító csapat részeként ő is kaphat oltást – Orbán korábban jelezte, ő a kínai vakcinával fogja beoltatni magát.

Azt ugyanakkor hangsúlyozta, a helyzet nem könnyű, mert egyszerre van a jó hír, hogy több vakcina érkezik, de közben a harmadik hullám fenyegeti Magyarországot.

„Ez a két tendencia, ez a két görbe fut egymással szembe, ezért arra kérek mindenkit, a most meghallgatott járványügyi szakemberek is arra kérnek minden egyes magyar állampolgárt, hogy minél többen oltassák be magukat” – mondta.

A miniszterelnök szerint a jelenlegi helyzetben „könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni”, egy olyan kérdés van csupán, amelyet meg fog fontolni a kormány a napokban. Ez az idősotthonokat érinti, akiknek lakói szenvednek a látogatási és kijárási tilalomtól. Mivel az időotthonokban 80 százalékot is elérte az átoltottság, „itt szeretnénk valami emberileg elfogadható megoldást találni” – jelentette ki Orbán.

Február elején Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt arról, hogy március, illetve április elején két lépésben fokozatosan enyhíthet a kormány a járványügyi korlátozásokon, amelyeket tavaly novemberben vezetett be. Azóta azonban jelentős növekedésnek indultak a fertőzöttségi számok, Müller Cecília tiszti főorvos múlt héten már arról beszélt, hogy hazánkba is megérkezett a harmadik hullám.

A kormányzati tájékoztatás szerint a keddi napon 2855 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 410 129 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 102 beteg, így az elhunytak száma 14 552 főre emelkedett.

4353 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 407-en vannak lélegeztetőgépen.

Eddig 471 004 fő kapott oltást, közülük 208 846 fő már a második oltását is megkapta. A mai naptól a háziorvosok megkezdik az oltást a kínai Sinopharm-vakcinával, minden háziorvos átlagosan 50-55 fő regisztrált időset tud beoltani, emellett folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását az AstraZeneca-vakcinával, amellyel praxisonként 10 fő beoltására van lehetőség. A kórházi oltópontokon a hét második felében folytatják a regisztrált idősek oltását a Pfizer-vakcinával.