Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Müller Cecília szerint nemcsak fertőzőbbek, de súlyosabb megbetegedést is okoznak az új vírusvariánsok

Az egész világon a pandémia harmadik hullámát éljük, exponenciálisan emelkedik a fertőzöttek száma, ennek megfelelően Magyarország is letért a második hullám görbéjétől remélt folyamatosan csökkenő szakaszról: az elmúlt 24 órában 2623 pozitív személyt azonosítottak, 48 beteg pedig elhunyt – mondta Müller Cecília az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.

A harmadik hullám elindulását nagy valószínűséggel a koronavírus új variánsai okozzák, tőlünk nem is olyan távoli országok, például Csehország (ahol megteltek a kórházak) és Szlovákia (amely az összlakosságra számított halálos áldozatok számában az első helyre került a világon, és egészségügyi dolgozókat kért a többi EU-s országtól) nagyon nehéz helyzetbe kerültek, és sajnos nálunk is nő az aktív fertőzöttek száma, jelenleg 82649 pozitív személyt tartanak nyilván – mondta a tisztifőorvos.

Korábban azt állapították meg a szakértők, hogy az új variánsok sokkal fertőzőképesebbek, ugyanakkor nem okoznak súlyosabb megbetegedést az eddig általunk ismert koronavírusnál.

Míg az első állítás továbbra is megállja a helyét, a tisztifőorvos szerint a második megdőlni látszik: arányaiban az új fertőzöttekhez képest egyre többen kerülnek kórházba, mert súlyosan zajlik náluk a betegség – mondta Müller.

Ma 4489-en vannak kórházban, ez nem olyan régen még 4 ezer fő alatt volt, tehát egyértelmű emelkedés tapasztalható, ami többletterhet ró az egészségügyi ellátórendszerre. Közülük 394-en vannak lélegeztetőgépen,

Müller szerint ez is nagyon fontos szám: két héttel ezelőtt jártunk már 300 alatt is, vagyis negyedével nőtt a lélegeztetésre szoruló betegek száma.

A variánsokkal kapcsolatban elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai is napról napra emelkedő tendenciát mutatnak: 378 főnél mutatták ki a brit vírusvariánst, 34 főnél pedig egyéb, járványügyi szempontól kevésbé jelentős variánst, brazil és dél-afrikai variánst nem mutattak még ki.

A tisztifőorvos szerint további intő jel, hogy ebből a 378 főből csak 10-nél hozható összefüggésbe utazással a fertőzés, tehát a többiek Magyarországon fertőződtek meg, egy közösségi terjedésnek vagyunk tanúi.

A vakcina viszont az új variánsok ellen is hatásos – szögezte le Müller, hozzátéve: nagyon fontos az előttünk álló két hét, mert több vakcinát fognak beadni ez idő alatt, mint eddig összesen, így 4,6%-os lehet majd az átoltottság. Müller azt kérte, mindenki figyelje, mikor értesítik az oltásról, és ne válogasson a vakcinák közül, mert mindegyik hatékonysága 70 százalék feletti és biztonságos.

A tisztifőorvos szerint a jelenlegi helyzet fokozott óvatosságra int mindenkit, és főként arra, hogy a védelmi intézkedéseket továbbra is betartsuk. A kormány által bevezetett járványügyi intézkedések március 1-ig maradnak érvényben, ezek sorsáról feltehetően a hét vége felé tudhatunk meg többet. Emellett ma szavaz az országgyűlés a rendkívüli jogrend újabb, 90 napos meghosszabbításáról. Mint arról beszámoltunk, az ellenzéki képviselők szerint a kormány visszaélt a novemberben kapott felhatalmazásával, ezért ezúttal nem szavazzák majd meg a hosszabbítást.

Címlapkép: MTI/kormany.hu/Botár Gergely