Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Kivételt vagy mérlegelést nem tűrően” – Az Alkotmánybíróság hat éves döntéshozatala a paksi titoktörvényről

2015. március 3-án fogadta el az Országgyűlés a Paks II projekttel összefüggő adatok harminc évre történő titkosítását leíró úgynevezett Projekttörvényt. A paksi titoktörvénynek is nevezett Projekttörvény 5. §-a magában foglalja, hogy azok az adatok, melyek nyilvánosságra hozatala közérdekű adatigénylés során nemzetbiztonsági érdeket, illetve szellemi tulajdonhoz fűződő jogot sértene, keletkezésüktől számítva harminc évre titkosíthatók.

A képviselők egynegyede az Alkotmánybírósághoz fordult a passzus kapcsán, utólagos normakontrollt indítványozva. Ez azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy a paksi beruházással összefüggő „műszaki és üzleti adatok, valamint az ezekkel összefüggő döntések megalapozását szolgáló adatok” megismerhetőségének harminc évig tartó korlátozása nemzetbiztonsági okokból összeegyeztethető-e Magyarország Alaptörvényével.

Az indítványt benyújtó képviselők úgy fogalmaztak, hogy a titkosítás „kivételt vagy mérlegelést nem tűrően” vonatkozik az adatokra.

Azt szerették volna elérni, hogy az Alkotmánybíróság közérdekű adatokhoz való hozzáférés jogán minősítse alaptörvény-ellenesnek a rendelkezést, valamint a kihirdetésre visszamenőlegesen is semmisítsék meg az ítéleteket. Így lehetősége lett volna minden magyar állampolgárnak közérdekű adatként megismernie a paksi bővítéssel kapcsolatos információkat. Úgy vélték továbbá, hogy a támadott passzus ellentmond a környezeti adatok nyilvánosságáról szóló úgynevezett Aarhusi Egyezménynek is.

A rendelkezést nem kizárólag az országgyűlési képviselők illették kritikával. Öt civil szervezet úgynevezett amicus curiae levél formájában tolmácsolta érveit az Alkotmánybíróságnak. Az Átlátszó, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet, a K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International úgy fogalmaztak, hogy a támadott törvényi rendelkezés nem felel meg az alapjogok korlátozásával szemben támasztott szükségességi-arányossági tesztnek.

Felhívták arra is a figyelmet, hogy

„a tervezett paksi atomerőmű megépítése rendkívüli terheket ró az ország pénzügyi helyzetére, méghozzá úgy, hogy szükségessége egyáltalán nem bizonyított. A beruházás energetikai, gazdasági, geopolitikai, környezeti, társadalmi kockázatai óriásiak.”

Az Alkotmánybíróság 2021. január 15-én hozta meg rendelkezését a Projekttörvény 5. §-át illetően. A többségi döntés szerint a nemzetbiztonsági érdek és a szellemi tulajdonhoz való jogok védelme indokolhatja a közérdekű adatok nyilvánosságának korlátozását, illetve azok harminc évre történő titkosítását. Ugyanakkor kiemelték, hogy a korlátozás csak akkor alkalmazható, „ha ahhoz nagyobb társadalmi érdek fűződik, mint az érintett adatok nyilvánosságához”. Az Alkotmánybíróság a jogszabály alkotmányellenességét azzal cáfolta, hogy adatmegtagadás jogszerűségét az adatkezelőnek (azaz Paks II projektcégének) kell bizonyítania, az adatkérő pedig bírósághoz fordulhat, amely az adatok megtagadásának jogszerűségét és annak indokoltságát vizsgálhatja. Mindemellett az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként a következőt állapította meg: a rendelkezés az orosz és a magyar alvállalkozók vonatkozásában csak akkor alkalmazható, ha azok közfeladatot ellátó szervezetek.

A döntéshez bírói különvélemények is társultak: Marosi Ildikó és Schanda Balázs nem értett egyet a többségi döntéssel. Az alapvető jogok biztosára hivatkozva azt írták, a törvény

„egy teljes nemzedéket elzár attól, hogy a Magyarország energiastratégiáját hosszútávon meghatározó beruházással kapcsolatos meghatározó jelentőségű adatokat megismerjen”.

De mégis miért volt szüksége az Alkotmánybíróságnak hat évre a döntéshez? Az AB igen kevés esetben van határidőhöz kötve, és az utólagos normakontroll nem tartozik ezek közé. A döntéshozó testület lassúsága sajnos komoly probléma, amivel a TASZ itt foglalkozott részletesebben. Azt írják, hogy

„éppen a strasbourgi bíróság marasztalja el Magyarországot igen nagy számban, mert a jogérvényesítés nálunk nagyon elhúzódik”.

Nem ritka, hogy az alkotmányjogi panaszok több mint 1000 napig dekkolnak az Alkotmánybíróságnál, többek között emiatt sem gondolja a TASZ hatékonynak a jogorvoslatnak ezt a módját.

Továbbá az is feltételezhető, hogy a politikailag érzékeny témák esetében tudatosan húzzák el az eljárást.

A paksi atomerőmű bővítését perek és jogi eljárások hosszú sorozata árnyékolja be, itthon és külföldön egyaránt.

Szél Bernadett 2014-ben kezdte a jogi küzdelmet a projekttel kapcsolatos adatok nyilvánosságáért, alig egy nappal azután, hogy Moszkvában Szergej Kirijenko (a Roszatom vezetője) és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter aláírta az úgynevezett „paksi paktumot”. Szél először közérdekű adatigényléssel fordult az MVM-hez a megvalósítási ütemtervek és a hatástanulmányok megismerése érdekében. Az MVM Zrt. döntés-előkészítésre hivatkozva megtagadta az adatok kiadását. A perben a Szekszárdi Törvényszék az MVM-nek adott igazat. A politikus ezt követően az Alkotmánybírósághoz fordult, de a többéves folyamat megint csak vereséggel zárult számára. Ezután azt nyilatkozta, a Strasbourgban ülésező Emberi Jogok Európai Bírósága lesz az adatnyilvánosságért folytatott küzdelem következő állomása.

Jávor Benedek először 2015-ben terelte jogi útra a paksi bővítéssel kapcsolatban felmerült aggályokat. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, hogy vizsgálják meg, indokolt-e a szerződések általános titkosítása. A kormány ugyan visszavonta a szerződések minősítését, kiadásukat üzleti titokra hivatkozva mégis megtagadta. A politikus beperelte a kormányt, amibe a Roszatom is beszállt. 2018 májusában Jávor elsőfokon megnyerte a pert. Az ítélet értelmében Jávornak lehetősége nyílt betekinteni a megvalósítási szerződésekbe – természetesen bizonyos információk kitakarásával. A kormány megtámadta az ítéletet, így a per másodfokon folytatódott, közben pedig megkíséreltek törvényt módosítani a következő céllal: „a nukleáris létesítménnyel összefüggő engedélyezési eljárásokban szereplő adatok nyilvánosságra hozatalára (közadatigénylés teljesítésére) vonatkozó szabályok szigorítása”.

A módosítást nem véletlenül becézték „lex Jávor”-nak.

Jávor azonban másodfokon is győzedelmeskedett, a Fővárosi Ítélőtábla pedig jogerősen úgy döntött, hogy a kormánynak az egyezmény 90 százalékát nyilvánosságra kell hoznia.

Úgy tűnik, ebben az ügyben az információszabadság elve fontosabbnak bizonyult, mint a kormány és a Roszatom érvelése a hátrányos üzleti helyzetről, melybe az adatok nyilvánosságra hozatala esetén kerülnének.

A betekintés során a politikus megállapította, hogy törvénysértés történt, ezért a Legfőbb Ügyészséghez és az Európai Bírósághoz fordult. Közben pedig a Paks II. Zrt.-hez is adatigényléssel fordult, hogy a szerződés nem publikált részeit is hozzák nyilvánosságra. Arról, hogy mik derültek ki a szerződésből,

Annak ellenére, hogy a bírósági eljárásoknak köszönhetően a szerződések részleteibe egyesek betekintést nyerhettek, illetve azok a nyilvánosság elé kerülhettek, továbbra is léteznek korlátozott terjesztésű adatok. Az Alkotmánybíróság döntésével kapcsolatban Szél Bernadett azt nyilatkozta, hogy ezentúl az érdeklődőknek külön-külön kell kikérniük minden egyes részszerződést, amelynek megtagadása esetén pedig mehetnek a bíróságra pereskedni. Tehát a paksi beruházás teljes átláthatósága még mindig várat magára.