Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Budapesten kitalálják, hogy 50 helyett több száz migráns gyűlt össze Észak-Bánátban” – így támogatja a magyar állam a vajdasági Fidesz-propagandát

Ez a cikk több mint 3 éves.

A Szerbiai Oknyomozó Újságírói Központ (Centar za istraživačko novinarstvo Srbije – CINS) kutatómunkája azt támasztotta alá, hogy Magyarország azokat a tájékoztatási eszközöket támogatta, többek között még épületvásárlásra szánt pénzzel is, amelyek közel állnak a Fideszhez, és Orbán Viktor pártjának és szövetségeseinek az üzeneteit közvetítik az olvasók felé –írja a Szabad Magyar Szó.

A legnagyobb szerbiai magyar médiaház,  a Pannon Rádió és Televízió neve elhallgatását kérő dolgozója szerint a híradások szintjén a Pannon RTV több millió euróért a magyar kormány érdekeit képviseli, népszerűsítik Orbán Viktort és a Fideszt, s ezáltal növelik a magyar miniszterelnök és pártjának a befolyását Szerbiában.

„Budapesten képesek kitalálni, hogy több száz migráns gyűlt össze Észak-Bánátban, és csak a megfelelő pillanatra várnak, hogy áttörjék a kerítést. Ekkor mi kimegyünk a helyszínre, és kiderül, hogy a néhány száz helyett mintegy 40-50 migráns tartózkodik ott, akik általában békések. Ennek ellenére azt kérik, hogy arról számoljunk be, hogy négyszázan vannak, még akkor is, ha ezt nem tudjuk a felvételekkel bizonyítani”.

„Az is megtörtént, hogy Budapesten valakinek kipattant a fejéből, hogy a migránsok betörtek és kifosztottak több házat, és megtámadják az időseket. A helyszínen kiderült, hogy ez nem így van, a migránsok egy üresen álló házba mentek be, a fosztogatás pedig abban nyilvánult meg, hogy a régi padlót felfeszítették és eltüzelték, mert tíz Celsius-fok volt”  – mondta a CINS forrása.

A Pannon immár tizenöt éve szerb és magyar nyelven is tájékoztatja a hallgatóit, nézőit, olvasóit, s összesen 129 személyt foglalkoztat. A magyar kormány 2011 és 2019 között a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül több mint kilencmillió euróval támogatta a Pannon RTV-t, ennek majdnem a felét a 2019-es évben kapta meg a médiaház.

Sinkovics Norbert, a Vajdasági Független Újságíró Egyesület elnöke szerint egyértelmű, hogy a különböző alapítványokon keresztül történő, a nyilvánosság kizárásával zajló médiatámogatások ajtót nyitnak a politikai befolyás lehetőségének.

„Az ilyen esetekben a tájékoztatási eszközök műsoraiban mindenekelőtt a Vajdasági Magyar Szövetség és a Fidesz munkásságát támogató üzenetek dominálnak” – mondta Sinkovics a Szabad Magyar Szónak.

A magyarországi pénzek mellett a Pannon Alapítvány a szerbiai pályázatokon 2015-től napjainkig, a Szerbiai Újságíró Egyesület adatbázisa alapján, mintegy 302.000 eurót nyert. A tájékoztatási eszközök mellett Magyarországról eurómilliók érkeznek azoknak az egyházi intézmények számláira, amelyeknek a tagjai arra szólítják fel az embereket, hogy a Fideszre szavazzanak, emellett a labdarúgó-akadémia pénzelését is több millió euróval támogatták eddig a magyar adófizetők, és a Vajdasági Magyar Szövetség befolyása alatt álló Magyar Nemzeti Tanács is jelentős támogatást kap.

A Pannon RTV mellett a Magyar Szó, a Hét Nap, a topolyai Express TV és a Régió Rádió, a Vajdaság Ma hírportál, a Jó Reggelt Vajdaság véleményportál és még mintegy húsz tájékoztatási eszköz kapott támogatást az anyaországtól.

Az ilyen jellegű befolyásszerzés a Fidesz részéről nem ismeretlen más határon túli magyar médiapiacok vonatkozásában sem: 2017-ben és 2019-ben összesen 3,35 milliárd forintot kapott az Erdélyi Médiatér Egyesület a magyar kormánytól. Ez a szervezet addig csupán a Főtér nevű kisebb portál kiadója volt, és évi mintegy 40 millió forintból működött. Az is kiderült, hogy az erdélyi sajtóprojekt mögött – a Petőfi Irodalmi Múzeum élé­re 2018 végén kinevezett Demeter Szilárd áll. Az egyesületé lett a leglátogatottabb erdélyi magyar honlap, a Székelyhon, valamint a Székelyföld legfontosabb sajtótermékeinek számító helyi napilapok (Vásárhelyi Hírlap, Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Gyergyói Hírlap), amelyeket aztán, e lapok helyi jellegét megszüntetve, Székelyhon néven egyetlen színes újsággá gyúrtak össze. A csoporthoz tartozik a legfontosabb erdélyi napilap, a Krónika, számos kisebb, illetve tematikus kiadvány és azok online oldalai (Előretolt Helyőrség, Nőileg, Nethuszár, Erdélyi Napló, Háromszék stb.), néhány helyi rádió- és tévécsatorna, valamint egy álláshirdető portál.  (Magyar Narancs)

Szabad Magyar Szó

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd