Meghalt egy menekült a lengyel határnál
Törökország közben megtiltotta az irakiaknak, hogy repülőre szálljanak Belarusz felé. Hétfő óta tart a határtéboly.
Törökország közben megtiltotta az irakiaknak, hogy repülőre szálljanak Belarusz felé. Hétfő óta tart a határtéboly.
A jelenlegi Fidesz-kommunikáció ahelyett, hogy szembenézne a családon belüli egyenlőtlenségekkel, és az enyhítésükre tenne kísérletet, tovább mélyíti azokat.
Közös klímaharc helyett szén-dioxid alapú gyarmatosítás az ENSZ 26. klímacsúcsán.
A felkelés története, munkástanácsok, a hadi szerepvállalás kérdése, a „proletariátus viharverte mennyországa”. A 4 részes sorozatunk befejező részét olvashatjátok.
Csaknem három év után kimondta a Fővárosi Ítélőtábla.
A Vasas szerint ez azonban nemcsak jogszerűtlen, de kontraproduktív is.
Ami magával vonja a péktermékek drágulását is.
Székesfehérvár polgármestere hűségprémiumot jelentett be a város szociális dolgozóinak. Ungár Péter szerint az önkormányzati hűségprémium bizonyítja, hogy az önkormányzatoknak kell ellátnia a központi állam feladatát.
Milyen pedagógusokra lenne szükség ahhoz, hogy az iskola az emancipáció táptalaja legyen? Tanárképzés a kutató-oktató szemével: Nahalka Istvánnal beszélgettünk.
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) öttagú bizottságot állít fel Turi György edzői munkásságának kivizsgálására. A mesteredző több korábbi tanítványa állt ki a nyilvánosság elé lelki terrorral, testi fenyítéssel és molesztálással vádolva Turit.
A mitikus múlt arra szolgál, hogy a nosztalgia érzelmét a fasiszta ideológia pilléreinek – a tekintélyelvűségnek, a hierarchiának, a tisztaságnak és a harcnak – a szolgálatába állítsa.
Lengyelország kitiltotta a határról az újságírókat, ami azontúl hogy az alapjogok szembeköpése, még azoknak se jó, akik a döntést meghozták.
Az egyezmény szövege anélkül szólítja fel ugyanis a kibocsátó országokat a kitűzött célok elérésére, hogy ehhez határidőket társítanának, valamint nevesítenék a dokumentumban a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátókat.
November harmadikán vélhetően műszaki hiba miatt súlyos sérüléseket szenvedett egy dolgozó a gödi gyárban.
Három hónapra maximálja az elszállt árakat a kormány.
Kis kihagyás után Gulyás miniszter és Szetkirályi kormányszóvivő ismét az újságírók kereszttüzébe áll.
Több változó szabályozás is, az egyébként is egyszerűbben népszavazást kiíró kormánynak kedvez.
Korrupciós botrányok sora kíséri Ankara külpolitikai befolyásának növekedését.
Parragh László javasolta októberben, ma már tényként közölték az önkormányzatokkal, hogy az ő pénzükből történik a jövő évi minimálbér-emelés.
Arról, ami Białystok környékén (Krynki, Białowieża) történik.
A lengyel határ menti humanitárius válság előbb politikai, majd egyre nagyobb nemzetközi válsággá terebélyesedett szerdán. Angela Merkel mindenesetre felhívta Putyint.
Úgy tűnik, a bírósági határozat elfogadásához és a jelentés kiadásához kell egy kis nyomásgyakorlás a magyar civil szervezetek részéről.
A szakszervezetek szerint a kormány a saját politikai játszmájába akarja belekeverni az önkormányzati dolgozókat és fegyverként akarja használni az iparűzési adót.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség javaslatokat fogalmazott meg a Parlament bizottságának ülése előtt.
A Covid kapacitások bővítésével nem biztos, hogy marad elég szakember a normál betegellátás biztosításához.
A jogrendszerben benne maradó akna sok nőt érinthet Magyarországon.
Oroszország az EU-t és Lengyelországot hibáztatja, az EU szankciókat vet ki Belaruszra. Kedden is folytatódott a lengyel határ menti menekültkrízis.
A főpolgármester bízik abban, hogy az ő kérdései is odaférnek Orbán kérdései mellé, miután az Országgyűlés megszavazta, hogy lehessen népszavazni a parlamenti választások napján.
A jobbikos szervezésű demonstráción az alacsony fizetések és a politikai hazugságok ellen is szót emelnek majd.
Szerdáig kell a szakpolitikai kérdésekben egyezségre jutnia a következő kormány megalakításáról tárgyaló három német pártnak.