Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közel 60 városban tüntetnek a nőket érő erőszak ellen Franciaország-szerte

Ez a cikk több mint 2 éves.

November 25-e a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, erre készülődvén pedig Párizsban és számos francia más városban szervez megmozdulást a nőket érő erőszak elleni a  több tucat civil szervezetett tömörítő #NousToutes (Mi mindannyian) nevű feminista kollektíva.

A mai nap folyamán összesen hatvan helyszínen vonulnak az utcára a franciák hogy a szexizmus, a nőket érő erőszak és és annak áldozatul esők számára elérhető állami támogatás alacsony szinte ellen tiltakozzanak. A Brut nevű internetes tartalomgyártó újságírójának, Remy Buisine-nek a felvételei alapján komoly tömegeket mozgatott meg a hivatalosan délután kettőkor kezdődő  tüntetés Párizsban.

 

Mint annyi más helyen, Franciaországban is komoly problémát jelent a nők elleni erőszak. 2021-ben eddig 101 nő esett áldozatául a párkapcsolati erőszaknak. Az elmúlt évben az ország 96 európai megyéjéből 53-ban történt halálos kimenetelű párkapcsolati erőszak, az áldozatok között pedig egyaránt megtalálhatók a legfiatalabb, 15-19 éves korosztályba tartozó és 80 fölötti nők is. Ráadásul ahogy azt Magali Mazuy szociológus is hozzáteszi, a párjuk által meggyilkolt nők száma a valóságban ennél minden bizonnyal jóval magasabb.

Hasonlóan súlyos probléma a nők elleni szexuális erőszak, amelynek számáról bár nincsenek pontos adatok ám egy 2012-es becslés szerint éves szinten 75 ezer esetről van szó, vagyis

Franciaországban átlagosan hét percenként esik áldozatául egy nő a szexuális erőszaknak.

Ennek ellenére nagyon alacsony azoknak az eseteknek a száma, amelyeket bírósági eljárás követ, 2017-ben például az áldozatok csupán 10 százaléka tett feljelentést.

A tavaly novemberben a Nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából tartott toulouse-i tüntetés résztvevői éneklik Vivir Quintana mexikói énekes Canción sin miedo (Dal félelem nélkül) című dalát, amely a nőket érő erőszak elleni mozgalom egyik legfontosabb indulójává vált az elmúlt években.

Emmanuel Macron francia elnök 2019-ben bejelentette, hogy a kormány több intézkedést is kíván tenni a nőket érő erőszak elleni küzdelem érdekében mint például egy ingyenes hívható segélyvonal létrehozása, a feljelentési procedúra megkönnyítése és az automatikus lőfegyver-elkobzás párkapcsolati erőszak esetén (amelynek fontosságát az adja, hogy a statisztikák alapján a kapcsolati erőszaknak áldozatul eső nők harmadát lőfegyverrel gyilkolja meg a párja). Emellett a belügyminisztérium állampolgárságért felelős államtitkára, Marlène Schiappa szerint a  jövőben a rendőrség és a csendőrség berkeibe belépni kívánó minden kadét részesülni fog a családon belüli erőszak helyes kezelését bemutató képzésben.

Azonban egyes feminista csoportok szerint ezek az intézkedések inkább tudhatók be kommunikációs fogásoknak, mintsem a problémát valóban megoldani képes elképzeléseknek. A NousToutes kollektíva egyik tagja, Marylie Breuil szerint ugyan alapvetően üdvözlendő, hogy a rendőrség tagjai képzésben részesülnek a nőket érő erőszakot illetően (ezzel megbizonyosodván arról, hogy ritkábban forduljon elő, hogy az áldozatokat nem veszik elég komolyan az állami szervek) ám egyelőre csupán a rendőrség teljes állományának 35 százaléka, azaz 9 ezer fő részesült bármiféle oktatásban a családon belüli és  kiváltképp a nőket érintő erőszak témakörében.

Ráadásul Breuil szerint ez a képzés egye esetekben összesen csak három órát ölel fel, amiből kettőt eleve egy Emmanuelle Bercot és Vincent Cassel főszereplésével készült 2015-ös film, a főleg a lelki bántalmazás témakörét körbejáró Mon roi (Az én szerelmem) levetítése tölt ki.

Ezek fényében nem meglepő, hogy továbbra is komoly problémát jelent, hogy a rendőrség tagjai sok esetben nem veszik komolyan a szexuális erőszak kapcsán hozzájuk fordulókat.

Jó példája ennek a dél-francia Montpellier-ben történt múlthavi eset, amikor egy rendőr azt kérdezte egy 19 éves lánytól, aki szexuális erőszak miatt kereste fel a hatóságokat hogy „volt-e orgazmusa az erőszak közben”.

Erre válaszul egy Anna Toumazoff nevű nőjogi aktivista elindította a #DoublePeine  (kétszeres büntetés) nevű mozgalmat a közösségi médiában, amelynek hatására több száz nő osztotta meg a nyilvánossággal, hogyan vették félvállról a francia hatóságok a szexuális erőszakkal kapcsolatos panaszaikat.

Hasonlóan a szomszédos Belgiumhoz, Franciaországban is egyre több követőt vonz a #Balancetonbar (szabad fordításban: nyomd fel a kocsmádat) nevű mozgalom amelynek keretein belül feminista csoportok az éjszakai élet helyszíneinek bojkottálására biztatnak, amíg a szektort irányító szereplők nem hajlandóak hatékonyan fellépni a nőket ért inzultusok ellen.

Marylie Breuil emellett úgy gondolja, hogy a kormány által a nők elleni erőszak megelőzésére szánt 360 millió eurónál jóval nagyobb, legalább egymilliárd eurós büdzsére lenne szükség ahhoz, hogy valóban kezelni lehessen a problémát.

A nők elleni erőszak Magyarországon is óriási probléma, a témával foglalkozó cikkeink itt olvashatók

Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerőseit bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.

Segélyvonal bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06-80-505-101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).

A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.