Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Komjáthi Imre fékeket és ellensúlyokat hozna a munka világába Márki-Zay árnyékkormányában

Ez a cikk több mint 2 éves.

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szombaton részt vett az MSZP választmányi ülésén, ahol Komjáthi Imrét kérte fel, hogy legyen kapcsolattartó a szakszervezetek és a polgármester árnyékkormánya között, számolt be róla a Hírklikk.

A hódmezővásárhelyi polgármester a lapnak azt nyilatkozta, Komjáthit végtelenül tisztességes, jó embernek tartja és tudja, hogy az MSZP-n belül ő foglalkozik szakszervezeti ügyekkel, ezért őt kérte meg, hogy segítsen ebben a munkában. Márki-Zay hozzátette, az elmúlt időszakban számos civil szervezet, egyház és szakszervezet kereste meg, melyekhez igyekez egy-egy felelős embert delegálni kapcsolattartónak. Elmondta, nem a leendő kormányának tagjait válogatja ki és kormányváltás esetén sem tervez külön minisztert a szakszervezeti kapcsolattartáshoz, de kiemelte, a szakszervezetek nagyon is fontosak.

A Mérce megkeresésére Komjáthi Imre megerősítette a miniszterelnök-jelölt felkérését. Az MSZP politikusa úgy véli, az Orbán-kormány folyamatos támadás alatt tartja a szakszervezeteket, valamint olyan törvényeket hoztak, melyek méginkább kiszolgáltatottá tették a munkavállalókat.

Kihangsúlyozta, fontos, hogy a munka világában is legyenek fékek és ellensúlyok.

Komjáthi szerint a munkavállalókat kétféleképpen lehet védeni: egy erős szakszervezetiséggel és ha az állam maga alkalmaz fékeket és ellensúlyokat.

A politikus azt is elmondta, szakszervezeti kapcsolattartóként első feladata lesz, hogy a következő két hétben összehívjon egy szakszervezeti csúcstalálkozót Márki-Zay számára, ahol a meghívott szakszervezeti vezetők elmondhatják javaslataikat és elvárásaikat az új kormánnyal szemben. Komjáthi  szakszervezetekkel és politikusokkal együttműködve dolgoz majd ki javaslatokat, melyek később a közös kormányprogram részét alkothatják.

Elmondta, már nincs vitájuk Márki-Zayyal azzal kapcsolatban, hogy a jelenleg hatályban lévő, rabszolgatörvényként elhíresült jogszabályt eltöröljék és új munka törvénykönyvét alkossanak, amire a miniszterelnök-jelölt garanciát is adott. Hozzá tette ugyanakkor, hogy még „van pár finomításra váró témakör” amiben meg kell győzni a polgármestert.

„Amikor Márki-Zay Péterrel beszélgettem, olyan érzésem volt, mintha egy vezérigazgatóval beszéltem volna.”

Szerinte a politikusnak nagyon határozott elképzelései vannak, de meg lehet győzni. Komjáthi elmondta, számos olyan javaslata van még, amelyről meg kell győznie a hódmezővásárhelyi polgármestert, viszont bízik abban, hogy ez sikerülni fog. Kiemelte például a kollektív szerződéseket és azok fontosságát, melyeket a szakszervezetek köthetnek a munkáltatóval.

Hozzátette, egy politikust és egy vezérigazgatót is az érdekek mozgatják. Ha rá tudnak arra világítani, hogy Márki-Zaynak egy adott javaslatból mi az érdeke, akkor meggyőzhetővé válik.

A hódmezővásárhelyi polgármester korábban azt nyilatkozta a Mércének, hogy a munkásoknak joguk van, és szükséges is az érdekeiket érvényesíteni, a demokráciában ezt nem is akadályozhatja senki. Hozzátette ugyanakkor, hogy polgármesterként nem az ő feladata a szakszervezetek megszervezése.