Az MSZP elnöke kezdeményezte a korrupciós botrányba keveredett Lackner Csaba kizárását a pártból
Ha nem mond le mandátumáról, hát kizárják.
Ha nem mond le mandátumáról, hát kizárják.
Komlón egy szavazókörben pedig megismétlik a polgármester-választást, Győrben az ellenzék teljesen új szavazás kiírását szeretné elérni.
A béremelés már időszerű volna.
Garázdaság, valamint súlyos testi sértés gyanúja miatt indított eljárást a képviselő ellen az ügyészség.
A szegedi Fidelitasnak fejenként egymillió forint sérelemdíjat kell kifizetnie Botka László három munkatársának – Kalmár Gábor kabinetvezetőnek, Mózes Ervin volt címzetes jegyzőnek, valamint Solymos László volt alpolgármesternek.
A magyar városok közül Budapesten és Kecskeméten már biztosan utcára vonulnak november 29-én az emberiség eddigi legnagyobb krízishelyzetének megoldását követelve.
Az SPD az elmúlt két évet aztán önvizsgálattal, vezetőváltásokkal és újabb kudarcok feldolgozásával töltötte. 1993 óta először dönthet a teljes párttagság arról, ki vezesse a német szocdemeket.
Az ellenzék szerint az elnök csalt, vasárnap még szinte biztos volt, hogy második körre is szükség lesz.
Helyszíni sajtóbeszámolók szerint a diktátor holttestének átszállítását ellenző tiltakozók jelentek meg a temető közelében, egyebek mellett „Franco él” feliratú transzparenssel és francóista zászlókkal.
Az EP szerint elfogadhatatlan, hogy Erdoğan török elnök fegyvernek használja a menekülteket.