Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hét perc alatt sem sikerült a köztévén Rudolf Péter szájába adni, hogy „politikai nyomásra” „foglalt állást” SZFE-ügyben 

Az M5 Librettó című műsorának vezetője, Béli Ádám láthatóan nem olyan válaszokra számított a műsorba meghívott Rudolf Pétertől, a Vígszínház nyáron kinevezett igazgatójától, mint amilyeneket a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) ügyében feltett kérdéseire kapott. 

A Librettó csütörtöki adásába Rudolf eredendően a Víg új évadáról, azon belül is Az öreg hölgy látogatása című Dürrenmatt-darabról, na meg a COVID-helyzet okozta halasztásról és kihívásokról jött beszélni.

Ehelyett a tizenegy perces műsoridőből hét (!) azzal telt, hogy Béli konkrétan számon kéri Rudolfot, miért nem ért egyet az SZFE átalakításának módjával.

Az egész beszélgetés már azzal döcögősen indult, hogy Béli Ádám pontatlanul hivatkozott arra, hogy Rudolf júliusban „az elsők közt” „írta volna alá „az SZFE átalakítását ellenző” nyilatkozatot. Hiszen akkor annyi történt mindössze – mint ahogyan a színigazgató is helyesbített is -, hogy Rudolf egy hetven magyar művész által aláírt nyílt levelet szignózott – nem is kifejezetten az elsők közt megtéve ezt -, amely érdemi tárgyalások megkezdésére kérte Palkovics László innovációs és technológiai minisztert az egyetemi közösség képviselőivel, valamint arra, hogy ne vegyék semmibe az átalakításnál az egyetemen felhalmozott hatalmas tapasztalatot.

Rudolf akkor a 24.hu-nak így nyilatkozott a nyílt levélről: „Az egyetem körüli történések számomra riasztóak. Lényegében olyan szellemi polgárháború van körülöttünk, melyben lehetetlen létezni, dolgozni, gondolkozni – és nem tehetjük a dolgunkat. Megmerevedtek a frontvonalak. Jelen körülmények között konszenzusra, továbblépésre nem látok esélyt. Vissza kellene térni a kezdő pillanathoz. A szenátus jogainak és feladatainak tisztázáshoz. Egy művészeti egyetem szabadsága nemzeti ügy. Továbbra is úgy gondolom, nem történhet semmi az egyetemmel való egyeztetés nélkül. Tiszta lap kell. Újratervezés.”

Béli ezt aztán a beszélgetés több pontján is „állásfoglalásnak” címkézi az intézmény struktúrájának átalakítása ellen, hiába magyarázta el többször is Rudolf, hogy bár vannak gondolatai azzal kapcsolatban, hogy elég szakmai és sokszínű-e a képzés, és sok mindennel nem ért egyet az ottani oktatással kapcsolatban, de ő mindössze amellett foglalt állást, hogy az egyetem is delegáljon a kuratóriumba tagot, hiszen ők képviselik azt, ami hosszú évtizedeken keresztül az intézményben folyt; és ha magától az oktatástól „színességet” várunk el, akkor azt ily módon tükröznie kellene a kuratórium összetételének is. 

Erre egy valódi közszolgálati, cseppet sem irányított kérdéssel kontrázott a kérdező:

„És úgy gondolod, hogy ez nem valósult meg? Hiszen azért elég szakmai és előremutató a kuratórium összetétele.”

Ezt követően Béli mondvacsinált érveket adott interjúalanya szájába, a logikát teljes mértékben nélkülöző összefüggést láttatva például Rudolf vígszínházi igazgatói pályázatának kiragadott mondatai és az SZFE-ügy között, tovább erőltetve, hogy valamifajta színvallást csikarjon ki a direktorból:

„Egy belterjes zárvány volt az egyetem, ami nem engedett be semmi mást, mint amit a saját akoljából kitermelt, és például az igazgatói pályázatod kapcsán te is mondtad, hogy abszurdnak tekinteted, »hogyha egy színházra valaki úgy tekint, mintha hitbizományba kapná, és a családján belül örökítené folyamatosan«. A színművészeti esetében miért nem érzed így?”

Erre Rudolf először értetlenül pislogott, majd elmagyarázta, hogy mi a különbség egy pályázat útján elnyert igazgatói poszt és egy tárgyalás nélkül, egyoldalúan bonyolított struktúraváltás között. Az ekkor már meglehetősen türelmetlen igazgató itt azt is hozzátette: keserű érzés van benne amiatt, hogy ha valaki ezt a beszélgetést látja, akkor pontosan ugyanazt fogja gondolni, mint azelőtt, hogy leült volna a képernyő elé.

Béli a következő körben azt vetett Rudolf szemére, hogy bár „az egyik oldalon állást foglal, aztán meg olyan, mintha kivonná magát ez alól”. 

Ezen a ponton Rudolf megint visszakérdezett, hogy baj-e ha állást foglal, és egyáltalán mi volt az állásfoglalás ténye, majd pedig abbéli reményét fejezte ki, hogy lesz végre szó Az öreg hölgy látogatása bemutatójáról is, mert azt már nagyon megköszönné.

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodva a műsorvezető azért még Rudolfnak szegezte a kérdést:

„Az elődöd, Eszenyi Enikő kapcsán joggal merül fel a kérdés, hogy egy ilyen típusú véleménynyilvánításban volt-e rajtad valós vagy látens politikai nyomás?”

Mire Rudolf még feszültebb hangnemben kifejtette, nem politikai erőkhöz való betagozódás mentén fogalmazza meg a véleményét. 

Egészen kínos hét-nyolc  perc után jutott el addig a beszélgetés, hogy végre a színházról legyen szó egy kulturális tévé kulturális műsorában, de egy tanulsággal mindenképpen szolgál az interjú. 

Az M5-ön alapvetően a kormánypárti álláspont következetes felmondása zajlik, az SZFE-ügy kapcsán még markánsabb napi politikai éllel is – mint ahogyan arról egyszer a Mércén már írtunk. Az azonban nem megszokott jelenség a kulturális közcsatorna műsoraiban, hogy egy vendég – ha nem is mindig egyetértően bólogasson a neki feltett kérdésekre, de – minimum ne egy húron pendüljön a műsorvezetőkkel. Ez persze nem véletlen: lásd az MTVA által tagadott, de sok közéleti szereplő anekdotáiból ismert „feketelistát” amely alapján bizonyos embereket nem látnak szívesen a közmédia műsoraiban.

Épp ezért rendkívül látványos az, ha egy valóban konfliktusos kérdéseket boncolgatni próbáló interjúban az egész, addig megbízhatóan a propaganda paneljeit szállító rendszer kártyavárként omlik össze, amikor az első autonóm módon gondolkodó, nem az elvárt válaszokat szajkózó ember betéved a stúdióba, akinek ráadásul nem is kell kifejezetten markáns ellenzéki véleményt megfogalmaznia mindehhez. 

A teljes adás megtekinthető az M5 Facebook-oldalán: