A napokban több cikkben is összegyűjtjük a Mércén  a 2019-es év baloldali szempontból meghatározó eseményeit. Az alábbi szövegben a munkások érdekérvényesítésével foglalkozunk, amelyre több szép és jelentős példát láthattunk az év során.

Félpályás útlezárások a „rabszolgatörvény” ellen

Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf egyéni képviselői indítványként, 2018. november 20-án nyújtották be az Országgyűlésnek „A munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról” című törvényjavaslatot – amely rabszolgatörvényként híresült el. Ennek értelmében a rendkívüli munkaidő emelésének lehetősége a munkavállalóval történő, egyéni megállapodás alapján 250 óráról 400 órára nőhet, valamint kollektív szerződés esetén 36 hónapra emelkedhet a munkaidő kerete.

A tervezet ellen együtt tiltakoztak az ellenzéki képviselők és a civilek, valamint a szakszervezetek – előbbiek székükből felállva, füttyszóval kísérték a törvény elfogadását, utóbbiak pedig demonstrációkat szerveztek, amelyekből az utóbbi idők leghosszabb, hónapokon átívelő tüntetéssorozata nőtt ki. A tiltakozások december 7-én indultak a Vasas veszprémi félpályás útlezárásával; ezek az akciók, csakúgy, mint a tüntetések, egészen februárig tartottak, még 22-én is szerveztek Kiskunhalason útblokádot.

Sajnos a tüntetéshullám nem érte célját: Áder János december 20-án aláírta a rabszolgatörvényt, ami az idei év januárjával életbe is lépett.

Az Audi-sztrájk…

Miután sztrájkbizottságot alakított, és pár nappal később kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést is tartott, január 23-án egy másnap kezdődő, egyhetes sztrájkot jelentett be az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ). Az addigi bértárgyalásokat ugyanis eredménytelennek nyilvánították, Németh Sándor, az AHSZ elnöke akkor azt mondta: a sztrájk tervezett 168 órája alatt bármelyik munkás csatlakozhat hozzájuk, a bérfejlesztésről tárgyaló delegáció pedig ez idő alatt sem tétlenkedik majd.

Az elégedetlenség oka az volt, hogy bár a magyarországi gyár termelékenysége kimagaslónak bizonyult, az alkalmazottak bére mégis jóval elmaradt nem csak nyugat-európai társaikétól, de a környező országokétól is. Szlovákiában átlagosan 28, Csehországban 25, Lengyelországban pedig 39 százalékkal többet visz haza egy munkavállaló, aki valamelyik, a Volkswagen-csoporthoz tartozó gyáregységben dolgozik.

A szakszervezet 18 százalékos, minimum 75 ezer forintos alapbér-emeléshez ragaszkodott, ám munkáltatói oldalon erre kevés hajlandóság volt tapasztalható, pedig a sztrájkkövetelés az Audi Hungária mindössze 3 napi bevételének felelt meg.

Már a munkabeszüntetés első négy napja alatt többe került a cégnek, mintha megadták volna a dolgozóknak az általuk követelt béremelést.

Nem sokkal később pedig egy német városban, Ingolstadtban található Audi-üzem állt le a magyar munkások miatt – több ezer járművet nem tudtak legyártani azért, mert hiányoztak a Győrben készülő motorok.

A szakszervezet és a cég végül január 30-án sikeresen megállapodott: a munkások megkapták a 18 százalékos, minimum 75 ezer forintos béremelést, a sztrájkolók száma a munkabeszüntetés végére elérte az ötezret.

…és a Bosch-sztrájk

Vélhetően az Audinál történtek hatására kezdtek el szerveződni a Bosch munkásai – pontosan azután, hogy az autóipari cég vezetősége és dolgozói megkötötték a béremelési megállapodásukat, az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSZ) segítségével. Összesen 60 autóval zárták le a hatvani gyáregység előtti útszakaszt civilek, ellenzéki pártok és szakszervezetisek. A kétórás demonstráció célja a munkavállalókkal való szolidaritás volt, a hatvani gyár dolgozói abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy egy erős szakszervezet állt mögöttük.

Janik Tamás, az ÉTMOSZ elnöke akkor azt nyilatkozta a Mércének: rendkívül nagy bérfeszültség volt tapasztalható a hatvani gyárban, pedig a bértárgyalások akkor már november óta zajlottak. A rendezvény fő mondanivalója az volt, hogy „olyan emberek hoznak olyan döntéseket, és terhelnek a munkavállalókra, amelyeknek semmilyen szakmai alapja nincs, és semmilyen demokratikus párbeszéd nem előzi meg azokat. Ha igen, az is csak egy látszat párbeszéd.” Janik akkor bejelentette: kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, valamint mindent meg fognak tenni, hogy a hatvani munkavállalók elkötelezettségét elismertessék a munkáltatóval.

Szerencsére elég gyorsan elérték céljukat: már februárban megköttetett (egy évre) az a megállapodás, amely szerint az alkalmazottaknak egységesen nyújtott 14,5%-os  béremelés jár, a fizikai dolgozókat is beleértve

Janik Tamás azt nyilatkozta: az elért eredményt elsősorban a dolgozók kitartásának köszönhetik, ezért feléjük is köszönetüket fejezik ki.

A közszolgálati dolgozók sztrájkja

Szintén év elején jelentették be a közszféra dolgozóinak szakszervezetei, tehát a  Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) és a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, hogy márciusban sztrájkra készülnek. Boros Péterné, az MKKSZ elnöke azt is elmondta:  a közszféra szakszervezetei tevékeny részesei voltak már a rabszolgatörvény-ellenes tiltakozásoknak is, ugyanis számukra is elfogadhatatlan a 400 óra túlmunka és a 3 éves munkaidőkeret.

Ugyanakkor ezen túlmenően sok más probléma ellen is kénytelenek fellépni, amelyet ágazatonként pontokba is szedtek, az egységes lista az alábbiakat tartalmazta:

Március 14-én országszerte 7 500 munkavállaló vette fel a sztrájkot az önkormányzatoknál, ez az ágazatban dolgozó 17000 fő jelentős része. A valóban halaszthatatlan ügyek kivételével három fővárosi kerületben, egy megyei jogú városban, illetve több községben nem lehetett ügyeket intézni; a Nyugdíjfolyósító Intézetnél aktivisták egy csoportja pedig  forgalomlassító akciót hajtott végre.

„Lépjetek be, és tartsatok ki!”

Februárban azonnali hatállyal bocsájtották el a gyárból azt a férfit, Szakács Gábort, aki az esztergomi Suzuki üzemben alakuló szakszervezet titkára lett volna. A Mércének László Zoltán, a Vasas alelnöke arról mesélt: ezekben a napokban, a gyár parkolójában megalakult az első érdekvédelmi szervezet, mely a Vasas alapszervezeteként működött volna. Szakács Gábort, aki 14 éve állt a Suzuki alkalmazásában, a vezetőség indoklása szerint azért bocsájtották el, mert „nem jól dolgozott” – holott információink szerint soha semmilyen panasz nem érkezett rá munkáltatói részről.

Később több munkás is arról számolt be, hogy a gyárban azt mondták nekik: ha szakszervezeti tagok szeretnének lenni, akkor el is búcsúzhatnak a cégtől.

A Suzuki ügye az ellenzéki képviselőket is megmozgatta: többen is ellátogattak a gyárhoz, ahová azonban nem engedték be őket, Szabó Tímea később egy sajtótájékoztató keretén belül így fogalmazott:

„Üzenjük a Suzuki képviselőinek, hogy mi itt 3 millió magyar ember érdekeit képviseljük. A Suzuki vezetése nem csinálhat úgy, mintha semmi köze nem lenne a magyar államhoz, hiszen rengeteg támogatást kaptak adófizetői pénzből”.

Február hónap végén úgy tűnt, a munkásság végre megkapja megérdemelt béremelését, az esztergomi Suzuki menedzsmentje a dolgozók nyomására 18%-os béremelésbe egyezett bele. Viszont hamar kiderült, hogy a bérmegállapodás törvénytelen, ugyanis azt nem a szakszervezettel, hanem az üzemi tanáccsal kötötte meg a cég, ezt pedig a vonatkozó magyar törvények nem teszik lehetővé.

Tavasszal félpályás útlezárást szerveztek a vasasok a gyár székhelye elé, miután nem engedték be László Zoltánt, hiába jelezte a férfi előre látogatásukat. (Ráadásul a Munka Törvénykönyve azt is kimondja: ahol akár csak egyetlen szakszervezeti tag is van, oda bizony joga van bemenni a szakszervezetnek.) A műszakváltás idején a szakszervezet azt tervezte, hogy a hazafelé tartó dolgozóknak szórólapokat osztogat, hogy tájékoztassa őket a lehetőségeikről, illetve arról, hogyan léphet fel a szakszervezet a munkavállalók érdekét képviselve. Csakhogy a Suzuki a buszokat inkább egy másik útvonalra terelte át, hogy a dolgozók még véletlenül se fussanak össze a bejárat előtt tiltakozó szakszervezeti tagokkal.

Júniusban Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke odaláncolta magát az esztergomi Suzuki-gyár kerítéséhez, hogy így tiltakozzon az ellen a gyakorlat ellen, miszerint a harmadfokú hőségriadó ellenére is dolgoztatták a hőségben a gyár munkásait. Miután a biztonsági őrök felszólítására sem hagyta abba az akciót, rendőröket hívtak Komjáthihoz, akik megkérdezték a politikustól, mi az akció célja. Komjáthi azt  válaszolta: az, hogy a kormány tegye azt, ami a plakátjaira volt írva, vagyis „aki Magyarországra jön, annak be kell tartania a törvényeinket”. A politikus azt mondta a rendőröknek, csak akkor hagyja el a helyszínt, ha a szakszervezet kéri meg erre.

Júliusban újabb félpályás útlezárással tüntettek a szakszervezetek a cég jogsértései ellen: azóta pedig még nemzetközi szakszervezetek is üzentek a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatójának, követelve, hogy tartsák be a magyar jogszabályokat.

Hankook

A dunaújvárosi Hankook gyárban február végén alapított sztrájkbizottságot a szakszervezet, miután a cégvezetés egyoldalúan felfüggesztette a bértárgyalásokat. A szakszervezet  18 százalékos alapbérfejlesztést, a besorolási rendszer és az elkötelezettségi bónuszrendszer átalakítását, jubileumi kifizetést, 13. havi bónuszt, és a megszakítás nélküli munkarendben dolgozók 5 százalékos pótlékát szerette volna elérni.

A VDSZ, azaz a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége nem sokkal a sztrájkkövetelések bejelentése után arról számolt be közleményében, hogy a cég vezetése a termelésben dolgozóknak különböző „üzeneteket” juttat el, többek között azzal fenyegetik a munkásszállón lakókat, hogy akik az esetleges sztrájkban részt vesznek, ne számítsanak a továbbiakban a Hankook ház „vendégszeretetére”, azaz kiköltöztetik őket.

A március elején tartott figyelmeztető sztrájkkal sajnos nem érték el a kívánt hatást, viszont egy héttel később, a határozatlan idejű sztrájk kezdetekor a munkások mintegy 80 százaléka tette le a munkát. A dolgozók érdekeiért az ellenzéki politikusok is kiálltak; végül 10 nap után sikerült megegyeznie a feleknek, a Hankook által március elején egyoldalúan kihirdetett béremeléséhez jött még egy 8,5 százalékos emelés év végére azoknak, akik a legrosszabbul jártak, így tehát összesen 18,5 százalékos béremelésről beszélhetünk.

Ezek voltak tehát a legjelentősebb mérföldkövek a munkások érdekérvényesítésében 2019-ben – a pedagógusok, valamint a szociális szakmában dolgozók is régóta küzdenek a bérek rendezéséért, valamint jogaik érvényesítéséért, reméljük, 2020-ban az ő sikereikről is beszámolhatunk a Mércén!