A vállalkozás szabadságára hivatkozva spórolná meg a munkahelyi orvosi vizsgálatokat a kormány
Az ellenzék szerint ismét a NER-es vállalkozóknak járnak jól, akik sorra nyitják a magánkórházakat és egészségügyi intézményeket.
Az ellenzék szerint ismét a NER-es vállalkozóknak járnak jól, akik sorra nyitják a magánkórházakat és egészségügyi intézményeket.
A hat legnagyobb szakszervezeti konföderáció közös nyilatkozatukban már most a társadalmi párbeszéd gyásznapjának nyilvánították a törvény elfogadását.
Elképzelhető, hogy egyre jobban fél az egységbe tömörülő munkásoktól.
A kormány szerint „az állam működésének további egyszerűsítése” a cél, a szakszervezetek viszont sorra fakadnak ki, egyöntetűen az anyagi ellehetetlenítésüket emlegetve.
A vendégmunkás családtagjai sem kaphatnak majd tartózkodási engedélyt.
Cornel Ban közgazdász a Partizán műsorában hasonlította össze a két ország gazdaságát.
Nem új problémával állunk szemben, hanem magával a globális apartheid határokra épülő logikájával.
Kihez fordulhat a háború elől Magyarországra menekült ukrajnai dolgozó, ha nem fizetik ki, vagy ha elveszik a személyes okmányait?
„Van azért egy pont, amikor azt mondják az emberek, hogy én ezt, hogy velem így bánnak, hogy ennyit fizetnek nekem, hogy hetente 72 órát dolgozzak, ezt nem fogom bevállalni.”
Századjára és ezredjére is kiderült, hogy amíg itt alapjaiban nem változik meg valami, igazi kockázatot csak a melós vállal, már egy nagyvállalathoz való belépés pillanatában is.