2019. április 1-én, a brexitről szóló parlamenti viták sokadik köre alatt egy csoport tüntető meztelenül odaragasztózta magát az ülésterem nyilvános galériáját a terem belsejétől elválasztó üveghez, megzavarva az ülést és kiváló pillanatokat okozva az Ed Miliband mémek rajongóinak. Az akciót egy Extinction Rebellion (Kihalás Lázadása, röviden XR) nevű csoport szervezte.
A csoport azonban igazi jelentőségre azzal tett szert, hogy április közepén elfoglalták London négy fontos közterét (Marble Arch, Waterloo Bridge, Oxford Circus és Parliament Square), ezzel komoly zavart okozva a város közlekedésében. (Az Oxford Circus és a Waterloo Bridge „visszafoglalása” egy hétbe tellett a rendőröknek.) De szerveztek tüntetést Jeremy Corbyn házához, hogy így hívják fel a hivatalos ellenzék figyelmét a klímaváltozás jelentette problémára (ehhez hozzátartozik, hogy Corbynban a felmelegedés elleni harc reményét látják), megbénították a DLR-t, a Kelet-London volt kikötőit behálózó light rail-t (londoni HÉV-szerűséget), de tüntettek a Heathrow-i Repülőtérnél is.
A mozgalom erőszakmentes, a szó valódi értelmében, azonban a közterületek blokádja polgári engedetlenségnek minősül, húsvéthétfőig több mint 1000 aktivistát állítottak elő, és 53 ember ellen tettek feljelentést a londoni rendőrök.
Az alulról szerveződő mozgalom megjelent a világ számos pontján, Magyarországon is.
Bár a demonstrációk azóta véget értek, Londonban járva mindenhol láthatók a mozgalom plakátjai és matricái, és könnyen előfordulhat, hogy hosszú távú hatással is lehet a brit közgondolkodásra. Az biztos, hogy az elmúlt időben az akcióikkal előtérbe tudták helyezni a témát és sikerült kiszorítaniuk az állandó Brexit-válságot is a lapok (nyomtatott és virtuális) címlapjairól.
Három követelésük van: az, (1) hogy a kormány „mondja ki az igazat” a klímaváltozásról és hirdessen vészhelyzetet, (2) hogy az ország nettó üvegházhatású gáz kibocsátása érje el a nullát 2025-re (ez azt jelenti, hogy minden kibocsátást „csináljon vissza” az ország, pl. az erdők vagy a levegő széndioxid-tartalmának mesterséges csökkentése révén), és végül (3) álljon fel egy állampolgári gyűlés, amelynek véletlenszerűen kisorsolt, a társadalmat reprezentáló tagjai deliberatív módon tesznek ajánlásokat a kormány munkájára a klímaváltozás és az ökoszisztéma kapcsán. (Ez utóbbi modell már több országban használatban volt más témákban.)
A kérdés azonban az, hogy sikerül-e az XR-nek továbblépnie a brit közbeszéd (időleges) tematizálásán és ellenzéki politikusok maguk oldalára állításán.
A rájuk váró három legfontosabb kihívás, hogy sikerül-e tartósan maguk mögé állítani a társadalom egy jelentős szeletét, sikerül-e érvényesíteni a követeléseiket, illetve képesek-e mindezt globálisan megtenni, hiszen az Egyesült Királyság átállása a zéró kibocsátásra önmagában nem elég a globális felmelegedés mérsékléséhez. Avagy, képesek lesznek-e beváltani a nevükben rejlő ígéretet és kirobbantani a klímaforradalmat?
Kezdjük az első kérdéssel: képes lesz-e az XR maga mögé állítani egy kritikus tömeget? A témában készült közvélemény-kutatás alapján a lakosság 52 százaléka ellenzi, míg 36 százaléka támogatja az akciót, ami ugyan nem tűnik jó aránynak, de a kutatásról beszámoló baloldali lap, a Jacobin szerzője szerint mégis jó teljesítmény egy mozgalomtól, ami mégis csak a rendőri intézkedések megtagadására és egy nagyváros megbénítására épül.
Április végére az ellenzéki Munkáspárt is beállt a klímaügyi vészhelyzet követelése mögé, és egy erről szóló parlamenti határozati javaslat benyújtását tervezi. Az egyik tüntetésen felszólalt Diane Abbott árnyék-belügyminiszter is, aki nem mellesleg Jeremy Corbyn pártelnök egyik legközelebbi politikai szövetségese, és úgy általában a nagyon-nagyon sok kérdésben igen megosztott pártban ebben a kérdésben látszólag egyetértés uralkodik. Bár az XR magyar szárnya joggal gondolja, hogy az LMP támogatása inkább csak ártana az ügynek, a brit politikai kontextusban a két nagypárt egyikének támogatása komoly társadalmi legitimáló erő. Ráadásul számtalan üzleti vezető is kiállt az XR mellett, akiknek ugyebár nem szokása minden radikális vagy annak tűnő kezdeményezés mellé kiállni, sőt. Azt lehet tehát érezni, hogy valami megmozdult.
Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy a társadalmi támogatás nem jár-e a követelések felhígulásával majd – és itt korántsem csak a Times-ba levelet író üzletemberekről van szó. A Munkáspárt javaslata, amiben a vészhelyzet elrendelését deklarálnák, példának okáért továbbra is csak a 2050-es céldátumot követelne a nulla nettó kibocsátás eléréséhez, 45 százalékos csökkenéssel 2030-ig. Ez ugyan az ENSZ ajánlásait követi a 1,5 százalékos kibocsátási cél eléréséhez, de természetesen sokkal kevésbé radikális, mint az XR követelése.
Az állampolgári gyűlés felállítása és a vészhelyzet kihirdetése ugyanis nem számítanak különleges radikális dolgoknak – az üvegházhatású gázok nettó kibocsátásának hat év alatti nullázása azonban minden kétségen felül az.
Nézzünk csak egy példát, a közlekedést: hogyan menjen le (közel) nullára egy ország benzines és dízeles (sőt, elektromos, hiszen sokszor az sem olyan környezetbarát ám, mint gondoljuk) autóhasználata hat év alatt? Hogyan állítsunk át a vasúti közlekedést teljesen elektromosra egy országban, ahol a vasútvonalak mindössze 42 százaléka van villamosítva? Mit csináljunk a légiközlekedéssel, amelynek jelenleg a nemzetközi vasútközlekedés sem árban és, valljuk be, sem kényelemben nem valós alternatívája, ha az ember Párizsnál messzebbre utazna? (Greta Thunberg napokat utazott az európai körútja repülővel csak néhány órára lévő állomásai között, ráadásul Nagy-Britannia egyetlen vasúti alagúton keresztül közelíthető meg, amely az ország számos részéről komoly kerülőt jelent.) A britek ráadásul elég jól állnak az elektromosság szénmentesítésével, és azt 2025-re amúgy is el szeretnék érni – ez azért mondjuk Németországban koránt sincs így.
Azaz a 2025-ös klímacél eléréséhez igen jelentőset kellene alakítani a gazdaságon és igen, az emberek jelentős részének életmódján is, tömegesen.
Ez utóbbi pedig a legkevésbé sem áll az XR célpontjában, ahogy a magyar szervezet egyik képviselője fogalmazott, „nem az egyén felelőssége” a problémák megoldása, mert azért a „kapitalista gazdasági rendszer” felelős, amely „kizsákmányolja az embereket, állatokat és a környezetet is.” Azonban nem tűnik lehetségesnek, hogy a kibocsátás ilyen gyorsan ilyen drasztikusan csökkenjen, ha az emberek nem hagynak fel tömegesen az autóvezetéssel.
Ráadásul mindezt globálisan kellene tenniük, ami egy külön szintje a problémának. Vegyük megint csak Magyarország esetét. A magyar kormány konzekvensen és deklaráltan tesz be minden klímaváltozás elleni intézkedésnek, EU-s szinten is. Ez utóbbi azért fontos, mert így a világ egyik legnagyobb gazdaságában akadályozzák a klímaváltozás elleni küzdelmet.
A magyar XR elsődleges célja, hogy felhívják a figyelmet az ökológiai válságra és előtérbe helyezzék a kérdést a magyar politikai diskurzusban. A valódi, globális „lázadás” pedig addig nem tud kitörni, amíg az emberek nem gondolják globálisan azt, hogy itt az ideje cselekedni. Addig a forradalom érdeklődés hiányában elmarad.
Ettől függetlenül végre elindulhat a fősodorbeli diskurzus, hogy hogyan kellene a klímaváltozást megállítani, és mennyiben kell ehhez átalakítani a gazdaságot, amely még mindig igen nagy mértékben a fosszilis energiahordozókra épít. Ez pedig önmagában fejlemény.
