A keleti nyitás újabb sikere: kínai házgyár épül Kenderesen
Magyarországon nagy hagyománya van a házgyári panelek építésének.
Magyarországon nagy hagyománya van a házgyári panelek építésének.
A rabszolgatörvény, és a helyi fideszes vezetés ellen jobboldali és baloldali szónokok is kiálltak ma a IV. kerületben.
A bűnt a volt rendőr követte el, és neki is kell bűnhődnie, de nem hibás a társadalom, a mindenkori politikai vezetés, amely egy olyan országot hoz létre, ahol a lecsúszás ellen nincsen valódi fék?
Az IG Metall ügyvezető elnökségi tagja szerint fontos, hogy segítsék és koordinálják a magyar munkások akcióit a sajátjaikkal.
Az Alkotmánybírósághoz fordul beadvánnyal a 6 ellenzéki párt, valamint a független Szél Bernadett és Hadházy Ákos is.
Szinte már itt az az idő, amikor az egyéni szintű kizsákmányolások kollektíve felismerhetővé összegződhetnek, az ellenük való harc pedig így társadalmi hatóerővé válhat.
Bírósági ítélet nélkül megállapítható lenne egy tüntetőről, hogy korábbi tüntetéseken vandálkodott. Az arc eltakarásért 4,5 millió forintos bírság, vagy börtönbüntetés járhat.
Az Európai Unió az egyesek szerint a CIA által támogatott Juan Guaidót ismeri el.
Busás összegek ütik a markukat évente még a letartóztatott, botrányba kavarodott cégvezetőknek.
Szerinte a győri dolgozók bebizonyították, hogy egységes fellépéssel igenis elérhető a béremelés Magyarországon.
A Jobbik újra százmilliós büntetéssel néz szembe, a DK megússza százezrekkel, de az MKKP se jött ki jól a vizsgálatból.
A közoktatásban dolgozó tanárok megelégelték, hogy a tagállami kormányzatok folyamatosan csökkentik az oktatásra szánt forrásokat, melynek következtében ők egyre alacsonyabb fizetésért, folyamatosan romló körülmények között végzik a munkájukat.
Az emlékművet olyanra formálták, hogy az „illeszkedjen az állampárt köztéri elvárásaihoz.”
Meglehetős nyíltsággal beszélt a magyar rendőri állományt érintő bérproblémákról Balogh János országos rendőrfőkapitány egy új kiskunhalasi határvadász-laktanya avatóján.
Egy borotvamárka profitorientált harcáról a nem létező mérgező maszkulinitás ellen.
A bértárgyalások november óta húzódnak eredménytelenül, a Bosch dolgozóit tömörítő ÉTMOSZ el tud képzelni egy Audi-sztrájkhoz hasonló leállást.
A túlmunka kérdése mellette azonban problémát jelent a béren kívüli juttatások adóváltozása, több helyen sztrájkba torkollhatnak a bértárgyalások.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a felelős helyettes államtitkár nincs tisztában azzal, hogy a munka törvénykönyvének rendkívüli munkaidőre és ezen belül az ún. „önként vállalt” túlmunkára vonatkozó rendelkezései igenis vonatkoznak a közoktatásban dolgozókra.
Dobos Menyhért levélben írta meg Hadházynak, hogy hogyan ütközik a jogszabályokba a hirdetés, a képviselő visszatért Szél Bernadettel együtt a Kunigunda utcába a magyarázatokért.
„Úgy érzem magam, mint egy tűzoltó konferencián, ahol nem szabad beszélni a vízről.”
Csak a szakszervezet 15 százalékos béremelési igénye hangzott el, a BKV viszont nem tett egyetlen ajánlatot sem, ez pedig az EKSZ szerint nem tekinthető bértárgyalásnak.
Így szinte teljessé vált a Szombathelyi ellenzéki összefogás.
Júliusban hoztak ítéletet a Földalatti Nemzetiszocialista Szervezet nevű neonáci terrorszervezet elleni perben. A régóta várt bírói döntést ötévnyi huzavona előzte meg, és vég nélküli csatározás a per hatáskörét illetőleg.
Talán most már elhiszik a munkavállalók mindenhol, hogy szembe lehet szállni a kizsákmányolással, hogy ki lehet harcolni a tisztességes béreket, a megbecsülést, a pihenőidőt maguknak.
A szakszervezet elnökségi tagja elmondta, hogy erőltetett menet volt a sztrájk, de végül példaértékű cselekedetet hajtottak végre.
A szegedi főjegyző szerint az önkormányzati képviselő-testület jogszerűen megtilthatja a rabszolgatörvény alkalmazását a tulajdonában lévő vállalatoknál.
Minden vállalat megkapja, ami hirdetéseivel finanszírozza az állami gyűlöletkeltést.
Megállapodott egymással a szakszervezet és a munkáltató, sikerült a minimumként megfogalmazott követeléseket elérni.
A sztrájk előszobáját, munkaügyi vitát kezdeményeztek a dolgozók Hatvanban, Miskolcon és Jászfényszarun is.